A klímaváltozás és az egyre súlyosbodó aszályok korában kiemelten fontos a vízgazdálkodás hatékony kezelése. Magyarországon a „Vizet a tájba” program keretében egyre nagyobb hangsúlyt kap a víz helyben tartása, és ebben a tógazdaságoknak kulcszerep jut. Puskás Nándorral, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnökével beszélgettünk a halastavak jelentőségéről és az ágazatot érintő legújabb fejleményekről.

Mint ahogy az elnök úr ismertette a hazai halastavak óriási vízvisszatartó kapacitással rendelkeznek. Egy egyszerű számítással szemléltethető is: 26 ezer hektár üzemelő halastó felület egyszeri vízzel való feltöltése mintegy 350 millió köbméter vizet jelent. Ez a mennyiség messze meghaladja a hazai mesterséges víztározók kapacitását. Ha a vízpótlási lehetőségek korlátlanul rendelkezésre állnának, a halastavak éves szinten akár 450-500 millió köbméter vizet is képesek lennének tárolni.

A halastavak pozitív hatása túlmutat a puszta víztározáson. A talajvízszint fenntartása, a mikroklimatikus viszonyok javítása, valamint a párolgás révén a környező növényvilág gazdagodása mind hozzájárul a táj ellenálló képességének növeléséhez az aszállyal szemben. Ez a komplex ökológiai és gazdasági jelentőség exponenciálisan fokozódik napjainkban.

Ágazati elismerés és szabályozási fejlődés

Az Agrárminisztérium, felismerve a tógazdaságok stratégiai fontosságát a vízgazdálkodásban, komoly lépéseket tett az ágazat helyzetének javítására. Puskás Nándor kiemelte, hogy évtizedeken át kaotikus és „büntető” jellegű volt a tógazdaságok vízdíjrendszere, ami hatalmas versenyhátrányt okozott. A rendszerváltás óta tartó küzdelem eredményeként azonban a kormány végre felismerte ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát.

Mintegy 5 évvel ezelőtt egységesen 1500 forint/hektárban került megállapításra a vízdíj az egész ország területén. Ez a díj már viselhető, és megfelel az Európai Uniós vízkeret irányelvnek, miszerint a víznek van ára. Sőt, aszályos időszakokban – mint amilyen az idei év is – még ezt az összeget sem kell fizetni. Ez a lépés markánsan mutatja a kormány elismerését a vízvisszatartás jelentősége iránt, és egy több évtizedes anomáliát szüntetett meg.

Fontos előrelépés az is, hogy a MA-HAL vezetése részt vesz az aszályvédelmi operatív törzs munkájában, ahol a szempontjaikat figyelembe veszik. Megerősítést kapott a jogszabályban is rögzített prioritási sorrend, miszerint vízhiány esetén az állatok itatása és a halastavak feltöltése vagy vízpótlása az elsődleges. Emellett operatív intézkedések is születtek az a vízpótlás útját akadályozó tényezők elhárítására.

Együttműködés és innováció

A tógazdaságok, a vízügyi igazgatóságok és a természetvédelem közötti együttműködés is egyre konstruktívabbá válik. Különösen a csatornák tisztítása, karbantartása és kotrása terén történt szemléletváltás. Ma már egyre inkább felismerik, hogy a csatornák elsődleges funkciója a víz szállítása, és bár ökológiai értékek is kialakulnak bennük, a vízelvezető képességük fenntartása alapvető a víz tájba juttatásához. A cél az, hogy a vizet ne az árvíz juttassa ki a tájba, és ne is vezessük le gyorsan, hanem a tudatos vízgazdálkodás, a csatornákon keresztül.

Korábban sokan a vízügyet hibáztatták a víz elvezetéséért, de Puskás Nándor hangsúlyozza, hogy ez a társadalom és a politika elvárása volt. Mára azonban megváltoztak az elvárások, felismerve az ország elsivatagosodásának folyamatát. A vízügy feladata már nem csak a kárelhárítás, hanem a minél több víz megtartása Magyarország területén – a talajban, tározókban, csatornákban és nem utolsósorban a halastavakban. Puskás Nándor szerint nem a vízügynek kellett szemléletet váltania, hanem a politikának és a társadalomnak, és ők jól alkalmazkodtak az új elvárásokhoz.

A jövőben még tovább gondolják a vízvisszatartás ösztönzését, akár anyagi, pénzügyi ösztönző rendszerek kidolgozásával azok számára, akik vizet tartanak vissza.

Vízhasználati hatékonyság és mintaprojektek

Fontos jövőbeni feladat a tavakba befogadott víz hatékony felhasználása és a halastavakból elfolyó víz helyben tartása a régióban. Puskás Nándor kiemelt egy sikeres mintaprojektet Biharugrán, ahol a lecsapolt és technológiailag elfolyó vizet – például a telelő tárolásból származó vizet – visszatartják és integráltan hasznosítják. Ebbe a rendszerbe már három további rendszer is bekapcsolódott, így a lecsapólásra kerülő vizek jelentős része a nemzeti park vizes élőhelyébe, öntözőgazdálkodóhoz és a helyi erdőkbe kerül kijuttatásra. Ez a projekt, amelyhez külső forrásra nem volt szükség, rávilágít a helyi tudás és a meglévő kapacitások fontosságára. A halastavak vize felhasználható ökológiai, öntözési és erdőgazdálkodási célokra is, különösen a téli lehalászás során, amikor a klíma változás okán egyre nagyobb szükség van a téli vízpótlásra is.

Összességében elmondható, hogy a tógazdaságok szerepe a magyar vízgazdálkodásban felértékelődött. A vízvisszatartásban betöltött kulcsfontosságú szerepük, a megváltozott szabályozási környezet és az innovatív vízhasználati megoldások mind hozzájárulnak egy fenntarthatóbb jövő építéséhez. A halgazdálkodók felelőssége és lehetősége is óriási ebben a folyamatban.