Sikeresen lezajlott az első Akvakultúra Expó
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) nagy sikerrel rendezte meg első alkalommal az Akvakultúra Expót, amely a 49. Országos Halfőző Versennyel egy időben és helyszínen került megrendezésre. Az eseményen részt vevő cégek és szakemberek visszajelzései alapján az expó sikeres és eredményes találkozóhelynek bizonyult, ahol a kiállítók bemutathatták legújabb termékeiket és szolgáltatásaikat, a látogatók, akik között szép számmal voltak a hazai haltermelés vezetői is, pedig betekintést nyerhettek a modern akvakultúra és halgazdálkodás legújabb innovációiba.
A rendezvényen a hazai akvakultúra szektor meghatározó szereplői mellett, a nemzetközi piacon is jelen lévő cégek is képviseltették magukat. A kiállított termékek palettája rendkívül széles volt, a haltakarmányoktól és premixektől kezdve, a halfogó és -szállító eszközökön át, egészen a modern vízminőség-monitoring rendszerekig.
A teljeség igénye nélkül: a Varga-Ropi Kft. például összkerekes Polaris UTV-ket és quadokat mutatott be, míg az Agroplast Kft. halszállító tartályokat, haletető ladikokat, halcsúszdákat és más halászati eszközöket állított ki. Az innovációt képviselte a WALISE Kft. a vízminőség-monitoring rendszerével, az Iszapfaló Kft. a kotrási technológiákkal és biológiai hatóanyagokkal, a MyActionCam Magyarország Kft. pedig a drónokkal és automata drónállomásokkal. A rendezvényen a Profi-Bagger Kft. egy 120 nm-es standdal vett részt, melyen a Berky munkagépeket mutatták be.
A visszajelzések alapján a kiállítók elégedettek voltak a látogatói érdeklődéssel és a szakmai párbeszédekkel. Az expo sikere egyértelműen bizonyítja, hogy a modern akvakultúra és halgazdálkodás iránti igény nemcsak a szakmán belül, de a nagyközönség részéről is élénk.
A MA-HAL elnöksége bízik benne, hogy az Akvakultúra Expo hagyományt teremt, és a jövőben a magyar halgazdálkodás és az akvakultúra szektor egyik fontos szakmai találkozóhelyévé válik.









