Piacvesztés, aszály és a ponty utóvédharca
MILLIÁRDOS BERUHÁZÁSOK, NAPELEMES TECHNOLÓGIA ÉS ÚJ EXPORTPIACOK:
ÍGY MENEKÜL ELŐRE A MAGYAR HALÁGAZAT A KLÍMAVÁLTOZÁS SZORÍTÁSÁBAN.
A magyar halgazdaságok számára 2025 nem csupán a klímaváltozás, hanem a piaci realitások élesedésének éve is volt. Míg a technológiai fejlesztések és a pályázati sikerek reményt adnak, az ágazat szereplői satuba kerültek. Az egyik oldalon a drasztikus vízhiány és a költségnövekedés, a másikon a nyomott értékesítési árak és a fogyasztói szokások átalakulása szorít. Szaklapunkban az ágazat szereplői vonták meg az év, és különösen a karácsonyi szezon mérlegét.
Az elmúlt évet értékelve kirajzolódik, hogy a „szokásos” küzdelmek – a kormoránhelyzet vagy a munkaerőhiány – mellé új, strukturális problémák zárkóztak fel. A Dunántúlon és az Alföldön egyaránt kritikus volt a vízhiány, amely nemcsak a termelési volument, de a halak kondícióját is befolyásolta. Ám talán ennél is fájóbb pont a jövedelmezőség kérdése. A bevételek sok helyen csökkentek, miközben a költségek (bér, energia, útdíj) nőttek. A karácsonyi szezon a várakozásoknak megfelelően alakult, de a fogyasztói árérzékenység és az importnyomás (főleg a cseh ponty okán) komoly figyelmeztető jel az ágazatnak. A továbbiakban a megkérdezett ágazati cégvezetők saját gazdaságuk tükrében értékelik a 2025-ös évet.
Az eredményt vissza kell forgatni a túléléshez
Szilágyi Gábor, Bajcshal Kft.
„A két cég összefogása stratégiailag megalapozott döntés volt, amely jelentősen csökkentette a termelési hullámvölgyek és az ellátási problémák kockázatát. Ez volt az első olyan év, amikor a pontyot olyan áron tudtuk beszerezni, ami feldolgozói szemmel is rentábilisnak mondható, hagyott némi árrést. Ugyanakkor látni kell, hogy ez egy állandó küzdelem: 20 év után is ott tartunk, hogy a megtermelt eredményt nem kivenni, hanem visszaforgatni kell a gazdaság fenntartásába. Mi előre menekülünk, a nyáron elindítottuk a MAHOP Plusz pályázati előkészítést, aminek eredményeként közel 1 milliárd forint értékben tervezünk beruházást. Ez termelésbővítést, költségcsökkentést (napelemrendszerek) és az értékesítés modernizálását – a rövid ellátási lánc koncepciójába illeszkedően például mozgó árusító autók beállítását – jelenti. A vízhelyzet nálunk is kritikus volt, a 300 hektáros tórendszerünk átlagosan 1 méteres vízmélységgel bír, hiányzott idén 30-40%, ami a gazdálkodást a lehetetlennel tette határossá. A piacon pedig továbbra is jelen vannak a „könnyű prédát” szimatoló, szakmailag felkészületlen vállalkozók, akik irreálisan alacsony áraikkal nehezítik a minőségi termelők helyzetét.”
Export nélkül bajban lennénk
dr. Németh István, Tógazda Zrt.
„A dunántúli gazdaságainkat extrém vízhiány és hőség sújtotta, ami kényszerhalászatokat és testtömeg-gyarapodási elmaradást okozott. A gazdasági környezet sem volt kegyes, miközben a munkabérek és az energiaárak emelkedtek, a horgászhal árak 2025-ben nem előre, hanem visszafelé mozdultak el, sőt, az útdíjak is nőttek. Ennek eredményeként az árbevételünk mintegy 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A karácsonyi szezon összességében elfogadható volt, de a hangsúlyok eltolódtak. Kevesebb élő halat adtunk el, viszont a feldolgozók felé nőttek az eladások, ami részben kompenzálta a kiesést. A legnagyobb pozitívum, hogy jelentős exportlehetőségek nyíltak Románia, Ausztria és Szerbia irányába. Azonban figyelmeztető jel, hogy a készleteink jelentősek maradtak, három nagy tavunkat – több mint 600 hektárt – a jéghelyzet miatt nem is tudtuk lehalászni. A jövő legfontosabb feladata a ponty közös marketingje, mert ha a jelenlegi tendencia marad, a termelés nem lesz jövedelmező.”
A keltető húz ki a bajból
Szabó Krisztián, (MA-HAL) Dinnyési Halgazdaság Kft.
„Szakmai körökben gyakran a csapadékmennyiséggel magyarázzuk az éves eredményeket, de a mi 20 éves adatsorunk mást mutat: a legmeghatározóbb tényező a nyári napok
(25°C feletti hőmérséklet) száma. Míg 2016 előtt ez átlagosan 86 nap volt évente, az elmúlt három évben már 109-re ugrott. Ez a magyarázata a látszólagos túltermelésnek: a meleg miatt a halak jobban nőttek, ugyanakkor az aszály drámai volt. A 2025-ös évünk ambivalens: a nap sütött, a hal nőtt volna, de a víz elfogyott. A Dunántúl idén jobban megszenvedte a klímaváltozást, mint az Alföld, mert nálunk a tápláló patakok kiszáradtak, nincs meg az a nagy vízbázis-háttér, mint a Tisza-tó környékén. Volt olyan 30 hektáros tavunk, ahol őszre gyakorlatilag 7-8 hektárnyi víz maradt, ebben kellett megőriznünk a halállományt. A stratégiai válaszunk a tevékenység eltolódása: míg régen a bevételünk harmadát, ma már a felét a keltetés és előnevelés adja. Ez a szegmens kevésbé vízigényes, biztonságosabb, gyakorlatilag ez a stabilitásunk záloga. A piacon ragaszkodunk a minőséghez és a középkategóriás árszinthez – három éve nem emeltünk, de csökkenteni sem akarunk, mert az a minőség rovására menne. Bár a fiatalok a feldolgozott terméket keresnék, egyelőre a „csináld magad” megoldásokban, például egy telephelyi, lakossági halpucoló bázis kialakításában látom a realitást a drága feldolgozóüzem helyett.”
Minőségbiztosítás és technológiai adaptáció
Katics Máté, Czikkhalas Halastavai Kft.
„Mi technológiai oldalról próbálunk alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Bár a tavaink mélyebb vizűek, mi is elvesztettünk fél-egy méter vizet a szezon végére. A megoldást a baktériumkultúrás vízkezelésben látjuk, tavasszal kezeljük a vizeket, ami segít elkerülni az oxigénhiányt és stabilizálja az állapotokat a kritikus őszi időszakban is. Bár ez komoly költség, az eredmények igazolják. Tiszta, acélos, jó kondícióban lévő halakat halásztunk. Takarmányozásban is váltottunk, a borsó helyett komplex takarmányt etetünk, a tenyészidőszak végén pedig immunerősítő takarmánnyal készítjük fel a halakat a télre. A karácsonyi piacon a pesti forgalom hozta a kötelezőt, de délen érezhető volt a visszaesés, részben az alkalmi árusok nyomott árai miatt.”
Öt év múlva nem lesz kinek eladni a pontyot
ifj. Lévai Ferenc, Aranyponty Zrt.
„Termelési volumenben nem zártunk rossz évet, bár az aszály miatt folyamatosan „csapolgatnunk” kellett a vizet a tavak között a halak életben tartásáért. Ami azonban igazán aggasztó, az a piac átalakulása. Történelmi pillanatban vagyunk: felnő egy generáció, akinek a ponty már nem jelent semmit, nem része az ünnepi étkezésnek sem. Ha nem teszünk ez ellen, öt év múlva nem lesz kinek eladni a halat, és akkor a területalapú támogatás sem ment meg minket. Nem eseménymarketingre van szükség, hanem profi, modern kampányokra, amelyek újrapozicionálják a pontyot, akár nemzetközi összefogással is. A versenyképességünket tovább rontja, hogy a környező országokban, például Csehországban, a támogatási rendszer és a termelési feltételek lehetővé teszik, hogy jóval alacsonyabb áron, akár 2,2 euróért kamionra tegyék a halat, amivel mi nehezen tudunk versenyezni. A 2026-os és az azt követő évek legnagyobb kihívása egyértelműen a piacmegtartás és a marketing lesz.”
Konstruktív elégedetlenséggel a jövőért
Borbély Rita, Jászkiséri Halas Kft.
„Sokakkal ellentétben nálunk nem a karácsony a domináns főszezon: a termelésünk gerincét a kora őszi és tavaszi nagycsoportos értékesítés adja, az év vége inkább a helyi lakosságnak szól. Ha osztályoznom kellene, egy erős közepesre értékelném a 2025-ös évet. A kitűzött mennyiségi és minőségi célokat hoztuk, de a „konstruktív elégedetlenség” jegyében látni kell a nehézségeket is. A szélsőséges időjárás kettős szorítást hozott, a folyamatos párolgási veszteség és a csapadékhiány nemcsak a mi termelésünket nehezítette, hanem a vevőinkét, a horgászegyesületekét is. A vízhiány náluk is korlátozta vagy meghiúsította a telepítéseket, ami közvetlenül visszahatott a mi értékesítési lehetőségeinkre is. Gazdaságilag a legnagyobb kihívást a megugró termelési költségek és a piaci árak közötti egyensúly megtartása jelentette. A jövőt a technológiai és kommunikációs váltásban látjuk. A marketingben a hagyományos plakátokról áttértünk a rövid, feliratos videós tartalmakra, hogy a fiatalabb generációt is elérjük, akiknek már mások a tartalomfogyasztási szokásaik. A fejlesztések terén pedig a MAHOP Plusz pályázatok segítségével nemcsak a termelésbiztonságot növeljük, hanem nyitunk az agroturizmus felé is: egy tanösvény és tematikus rendezvények segítségével szeretném közelebb hozni az emberekhez a halászatot, mint szakmát és természeti értéket.”
A Tisza közelsége biztonság, a feldolgozás kihívása
Zsáky Tamás, Szegedfish Kft.
„A 2025-ös évünk volumenben szinte azonos volt a 2024-sel, illetve a megelőző három évvel. Szerencsés helyzetben vagyunk a dunántúliakkal szemben, mivel mi közvetlenül a Tiszából, az Algyői-főcsatornán keresztül kapjuk a vizet, nálunk nincsenek ellátási problémák, „csak” többlet szivattyúzási költségek. A párolgási veszteség nálunk is jelentős volt, a nyári hőségben napi 1 centimétert apadt a vízszint a 2000 hektáron, amit folyamatosan pótolni kellett, ez pedig meglátszik az áramszámlán. Éppen ezért lenne kulcsfontosságú az energiaköltségek csökkentése, de adminisztratív csapdába kerültünk. Szeretnénk napelemparkot létesíteni, de mivel a gazdaság területe Natura 2000-es besorolás alá esik – még a madárvédelmileg nem releváns gazdasági épületek környezete is –, a jelenlegi jogszabályi környezetben ez szinte lehetetlen, pedig az éves villanyfelhasználásunk meghaladja az 1,2 millió kilowattórát. A piacon drasztikus átrendeződést látunk, az élő hal iránti kereslet minimálisra csökkent, a vevők kizárólag a konyhakész, feldolgozott terméket keresik. Ez karácsonykor komoly kapacitásproblémát okoz, hiszen az év nagy részében felesleges lenne akkora feldolgozó kapacitást fenntartani, ami a decemberi rohamot kiszolgálja. A jövőt illetően stratégiai váltásra készülünk. A méretünkből fakadó logisztikai és munkaerő-problémákat úgy orvosoljuk, hogy a termelést koncentráljuk, egyes tóegységeket intenzívebben, másokat extenzívebben kezelünk. Érdekesség, hogy bár az amur és a busa visszaszorulóban van, a Szeged mellett épülő BYD autógyár és a betelepülő kínai munkavállalók miatt nem zárjuk ki, hogy erre a két fajra a jövőben speciális, helyi kereslet mutatkozik majd.”
„Aki vizet őriz, jövedelmet őriz”
Kovács Zoltán, Tiszahalker Kft.
„Mi szerencsés helyzetben voltunk idén. Körtöltéses tavaink vannak, és a Vízüggyel kialakított kiváló kapcsolatnak köszönhetően a vízellátásunk biztosított volt. A Jászsági-főcsatornát nem engedték le korán, így tudtunk vizet kivenni. Ez beigazolta a tételt, ha van víz, lehet termelni. Bár az áraink nekünk is csökkentek mintegy 20%-kal, és ezzel az árbevételünk is mérséklődött, összességében jó évet zártunk, nem panaszkodom. Pozitívumként emelném ki a pályázati rendszer felgyorsulását. Az októberben beadott kérelmekre már decemberben megérkeztek a kifizetések, ami korábban elképzelhetetlen volt, és sokat javít a likviditáson. A vízjog és a vízdíjak kérdése azonban továbbra is kulcskérdés. A jelenlegi, kedvezőbb feltételek (25 ezer köbméter/ha mentesség) megtartása létfontosságú a jövőre nézve.”
„Dízelmotorral mentettük a menthetőt”
ifj. Radóczi János, Szabolcsi Halászati Kft.
„Szabolcsban az aszály drámai volt. A vízpótlást csak traktorhajtású szivattyúkkal tudtuk megoldani, ami a napi több száz liter gázolaj miatt jelentősen megdrágította a termelést. Ha ez a tendencia marad, a 650 hektáros területünkből 300-at nem fogunk tudni üzemeltetni. A jövedelmezőségünk a marginális szint felé közelít. A válaszunk a diverzifikáció. Újraindítjuk a modern feldolgozóüzemünket, és nem csak hazai halakkal tervezünk foglalkozni. Az exportpiaci kitettségünk továbbra is magas, 80% körüli, miközben a belföldi piacon árverseny dúl. Elkeserítő látni, hogy a horgász beszerzéseken nyomott ajánlatokkal viszik el az üzletet előlünk, olyan árakkal, amikkel a minőségi termelés nem tartható fenn. Az exportpiacon pedig azzal a cseh konkurenciával kell versenyeznünk, akik a magasabb támogatások miatt jóval alacsonyabb önköltséggel dolgoznak.”
Vízdiplomácia és kormoránháború
Puskás Nándor, Biharugrai Halgazdaság Kft.
„A határmenti fekvésünk idén átoknak bizonyult. A román oldalon a vízgazdálkodás olyan hatékonyan tartja vissza a vizet, hogy hozzánk a Sebes-Körösből alig jutott valami, volt, hogy 5-6 köbméter/szekundum volt csak a vízhozam. Drasztikus, 2 centimétert meghaladó napi apadást is mértünk a párolgás miatt, ami 1200 hektáron óriási vízveszteség. A Vízügyi Igazgatósággal szoros és konstruktív együttműködésnek köszönhetően azonban sikerült az elfogadható vízszintet tartani. Ezen a téren sürgős országok közötti „vízdiplomáciai” lépésekre lenne szükség. A kihívások okán mi is fejlesztünk, napelemes szivattyúrendszereket telepítünk a víz visszaforgatására. A másik front a kormoránok elleni küzdelem, ami szabályos háborúvá fajult. Védekezés nélkül még ennyi halunk sem maradt volna. Sikerként könyvelhetjük el azonban az ágazati lobbit. Sikerült deklarálni, hogy a tógazdaságok összeségében a legnagyobb vízvisszatartó épített művek hazánkban, ami a vízdíjak és a vízjogi rangsor szempontjából is védelmet kell, hogy nyújtson számunkra. Emellett a saját, „falusi” típusú közvetlen értékesítési rendszerünk is jól vizsgázott, van igény a közvetlen elérésre.”
Ha egyetlen szóval kellene jellemezni 2025-öt a magyar akvakultúrában, az a kényszeradaptáció lenne. Az ágazat szereplőinek beszámolóiból kirajzolódik, hogy a hagyományos tógazdasági modell felett eljárt az idő: a klímaváltozás és a globális piaci folyamatok nem ciklikus, hanem strukturális válságot idéztek elő, amelyre csak rendszerszintű válaszok adhatók.
A makrogazdasági környezet és a természet erői 2025-ben harapófogóba szorították a termelőket. Míg a meteoroló-giai adatok – a nyári napok számának drasztikus emelkedésével – elviekben rekordtermelést tettek volna lehetővé, a vízfizikai realitás, az Alföldet és a Dunántúlt egyaránt sújtó aszály gátat szabott a volumennek. A vízgazdálkodás így a technológiai innováció terepévé vált. Legyen szó baktériumkultúrás vízkezelésről, napelemes szivattyúrendszerekről vagy épp a tevékenység eltolódásáról a kevésbé vízigényes keltetés és előnevelés irányába, mindenki a túlélés új
receptjét keresi.
Üzleti oldalon a „konstruktív elégedetlenség” állapota uralkodik. A bevételek stagnálása vagy csökkenése mellett a költségek (energia, bér, útdíj) inflációja felemészti a profitot, miközben az importnyomás – különösen a cseh ponty árképzése – korlátozza az áremelési lehetőségeket. A szektor előtt álló legnagyobb kihívás azonban nem a termelés, hanem a piac megtartása. A generációváltás a fogyasztói oldalon drámai. A ponty lassan kikopik a fiatalok gasztronómiai térképéről, amit a hagyományos marketingeszközök már nem képesek megállítani. A jövő útja a modern, videós tartalomgyártás, a kényelmi termékek fejlesztése és a tudatos márkaépítés lehet. Mindez azért is kiemelten fontos, mert a ponty a tógazdasági termelés bázisa ökológiai és ökonómiai szempontból egyaránt. Látni kell, ha nincs pontytermelés, nem lesz tógazdaság, melyek nélkül rendkívül lecsökken a vizes élőhelyek száma.
2026-ra fordulva egyértelmű: a tisztán volumenre alapozott termelés kora lejárt. A jövő azoké a gazdaságoké, amelyek képesek diverzifikálni – legyen szó akár agroturizmusról, közvetlen fogyasztói értékesítésről, exportpiaci terjeszkedésről vagy feldolgozásról –, és amelyek a vizet nem csupán termelési eszközként, hanem megőrizendő tőkeként
kezelik. Ahogy a beszélgetésekből kiderült, aki vizet őriz, az ma már nemcsak halat, hanem a jövő évi eredménykimutatást is menti. Az ágazat szereplői felhívják a figyelmet arra, hogy a hazai haltermelés támogatási forrásai sokkal kisebbek más mezőgazdasági ágazathoz képest. Ez a
helyzet talán ellenálóbbá, alkalmazkodóképesebbé tette a termelőket, ami esélyt adhat a tógazdaságok hosszú távú fenntartására.
