A klímaváltozás és az egyre szélsőségesebb hidrológiai viszonyok miatt elkerülhetetlen hazánkban egy rendszerszintű paradigmaváltás. A korábbi vízelvezetésre épülő gyakorlat helyett a vízvisszatartásé a jövő, ebben az új rendszerben pedig a magyar tógazdaságok kulcsfontosságú, stratégiai szerepbe lépnek. A tévhitekkel ellentétben a halastavak nem pazarolják a vizet, hanem az ország legnagyobb vízvisszatartó rendszereiként óvják a tájat és a termést . De milyen innovatív technológiák és támogatási lehetőségek jelenthetik a kiutat a fokozódó vízhiányból? Hogyan segíthetik az adatok és a nemzetközi jó gyakorlatok az ágazat érdekérvényesítését? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a kormányzat, a vízügy, a kutatói szféra és a termelők képviselői az Agrárközgazdasági Intézet (AKI), a HUNATiP és a MA-HAL közös szakmai konferenciáján. Az elhangzottakról részletes beszámoló a HALÁSZAT szaklap következő számaiban olvasható.

Az adat alapú innováció és a víz mint stratégiai erőforrás

A rendezvényt megnyitó beszédében Dr. Goda Pál, az AKI ügyvezető igazgatója kiemelte a pontos adatgyűjtés és a tényeken alapuló innováció elengedhetetlen szerepét az ágazat jövőbeni felkészítésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a halászati alapok várhatóan szűkülő uniós forrásai miatt az innováció még hangsúlyosabbá válik a hatékony működés érdekében. A klímaváltozás és a vízhiány okán a vízgazdálkodás megkerülhetetlen kulcskérdés, hiszen megfelelő vízkészlet nélkül a haltermelés is ellehetetlenül.

Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyító előadásában hangsúlyozta: a víz ma már nem csupán egy termelési tényező, hanem olyan stratégiai erőforrás, amelynek helyben tartása közös felelősségünk. Eloszlatta azt a gyakori tévhitet is, hogy a mezőgazdaság pazarolná a vizet. A felszíni vízkészleteknek a mezőgazdaság és a haltermelés is csupán mintegy 10-10 százalékát használja fel, szemben a jóval magasabb kommunális vízigényekkel. Hazánk vízgazdálkodási kiszolgáltatottsága jelentős, miszerint vízkészletünk több mint 95 százaléka a határainkon túlról érkezik.

A jövőbeli alkalmazkodás érdekében az államtitkár konkrét adatokat is megosztott:

• Az élelmezésbiztonság garantálása és a termésstabilitás érdekében elengedhetetlen az öntözött területek jelenlegi 191 ezer hektárról legalább 300 ezer hektárra történő növelése.
• A 2022-es történelmi aszály közel 1,5 millió hektárt károsított, de a célzott aszályvédelmi intézkedéseknek (mint a víz tájban tartása) köszönhetően 2025-re a súlyosan károsodott területek nagysága mintegy 900 ezer hektárra csökkent. A kukorica termésátlaga például jelentősen javult.
• A paradigmaváltás már elkezdődött: a gazdálkodók már több millió hektáron tértek át a vízmegtartó, forgatás nélküli talajművelésre.
• A fenntartható halgazdálkodás támogatására a kormány a Magyar Halgazdálkodási Program Plusz keretében 2029-ig több mint 20 milliárd forintot biztosít az ágazatnak. Ezt kiegészíti a haltermékek 5 százalékos áfája és a vízkészletjárulék csökkentése is.

A konferencián Sziráki Bence egy fontos gyakorlati problémát vetett fel. A Közös Agrárpolitika (KAP) keretében meghirdetett vízvisszatartási támogatások jelenleg kizárólag termőföldre, illetve rétre és legelőre vehetők igénybe. Kérte, hogy a forrásokat terjesszék ki azokra az eliszaposodott, egykori halastavakra is, amelyek haltermelésre már alkalmatlanok, de vízvisszatartásra kiválók lennének. Hubai Imre nyitottan fogadta a javaslatot, elismerve, hogy ezen használaton kívüli halastavak revitalizációja akár 20-25 ezer hektárnyi terület bevonását, és további 300-500 millió köbméter víz tájban tartását is jelenthetné a jövőben.

Szemléletváltás a vízügyben: a „Vizet a tájba” program

Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgató-helyettese drámai képet festett hazánk megváltozott vízháztartásáról. Míg a kétezres évek elején a víztöbblet és a belvíz okozott gondot, mára a tartós vízhiány vált a fő ellenséggé. A területi eloszlás rendkívül szélsőséges: a Duna vízgyűjtőjére jut a készletek 75 százaléka, miközben a Tisza-völgy mindössze 25 százalékos részesedéssel küzd a brutális szárazsággal. Mára országosan egy teljes évnyi csapadék, mintegy 1400 milliméter hiányzik a rendszerből, ami közel 13 köbkilométeres vízhiányt eredményezett a talajvízszintben.

A válságra az OVF a „Vizet a tájba” programmal válaszol, amelynek célja, hogy a csapadékot és az árhullámokat térben és időben ott tartsák meg, ahol éppen jelentkeznek. Ehhez fel kell adni a töltések nyújtotta korábbi, hamis biztonságérzetet, és a vizet ki kell vezetni az egykori árterekre. A szemléletváltás jogszabályi szinten is megtörtént, a vízmegtartó üzemrend már állami alapfeladatként jelenik meg a vízügyi törvényben.

Gacsályi József kiemelte, a tógazdaságok együttesen több mint 300 millió köbméteres – a Tisza-tavat is meghaladó – víztározó kapacitással rendelkeznek, így stratégiai szerepük van. A közönség soraiból felmerült a folyószabályozás (például a Duna és Tisza medrének bevágódása) körüli vita, és a medrek duzzasztásának igénye. A főigazgató-helyettes elismerte a problémát – jelezve, hogy a ráckevei Duna-ágon 2025-ben mindössze 60 napig volt lehetséges a gravitációs vízpótlás –, de hangsúlyozta, hogy a drasztikus természetbeavatkozások helyett elsősorban a meglévő rendszerek (pl. Kisköre, Tiszalök) hatékonyabb használatára és az ártéri, táji vízmegtartásra kell fókuszálni.

Klímakihívások és az új, multifunkcionális utak

Tornay Enikő, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) osztályvezető-helyettese a klímaváltozás nyers adataival szembesítette a hallgatóságot. A NASA és a HungaroMet adatai szerint a legmelegebb évek toplistáján szinte kizárólag a 2020 utáni esztendők szerepelnek. A klímamodellek előrejelzései drasztikusak: 2100-ra Észak-Magyarországon az éves átlaghőmérséklet akár 2 Celsius-fokkal is emelkedhet, a 30 fok feletti hőségnapok száma pedig helyenként a 197 napot is elérheti.

A szakember rámutatott, hogy ez az időjárás a tógazdaságokat is érzékenyen érinti. Az enyhe telek kedveznek a halbetegségeknek és a kártevőknek. A nyári hőhullámok felgyorsítják a halak anyagcseréjét, miközben csökkentik a víz oldott oxigénszintjét, ami kritikus helyzetekhez, sőt kényszerlehalászásokhoz vezethet. Felerősödnek az ökológiai konfliktusok is: a kiszáradó tájban a halastavak válnak a madarak és vadak utolsó menedékévé (ez az úgynevezett „terített asztal effektus”), ami jelentős károkat okoz a halállományban.

Tornay Enikő szerint a paradigmaváltást egyrészt a modern technológiák – például a zárt, recirkulációs akvakultúra rendszerek (RAS), amelyekkel akár 90 százalékos vízmegtakarítás is elérhető –, másrészt a multifunkcionális tógazdaságok kialakítása jelenti. A jövőben a haltermelés mellett a tógazdaságoknak nyitniuk kell az ökoszisztéma-szolgáltatások, a turizmus és a vidékfejlesztés felé, illeszkedve az EU új vízreziliencia stratégiájához, amely az úgynevezett „szivacsszerű tájak” létrehozását szorgalmazza.

Ezt a nemzetközi kitekintést fűzte tovább Dr. Váradi László, a HUNATiP elnöke. Kiemelte, hogy a vízhatékonyság növelése mindig is a fejlesztések hajtóereje volt. Bemutatott öt meghatározó, víztakarékos akvakultúra-rendszert:

1. Speciális és multifunkcionális tórendszerek: Ahol a haltermelés mellett például napelem-parkokat (agrofotovoltaikus rendszerek) telepítenek a tavak fölé, ahogy az Kínában már több tízezer hektáron működik.
2. Recirkulációs Akvakultúra Rendszerek (RAS): Zárt telepek, amelyek ma már mesterséges intelligenciával és adatalapú vízminőség-szabályozással üzemelnek.
3. Biofloc technológia: Baktériumok bontják le a rendszerben keletkező nitrogént, ehető fehérjét (floc) hozva létre a halak számára.
4. Integrált Multi-Trofos Akvakultúra (IMTA): A tápláléklánc különböző szintjein álló élőlényeket nevelnek egy rendszerben, így a keletkező szerves anyagok biológiai úton hasznosulnak és tisztítják a vizet.
5. Akvapónia: A haltermelés és a talaj nélküli növénytermesztés (hidropónia) ötvözete.

Az elnök felhívta a figyelmet a „vízlábnyom” és az „életciklus-analízis” mérésének fontosságára. Ha az édesvízi ágazat bizonyítani akarja fenntarthatóságát a versengő húságazatokkal szemben, pontosan tudnia kell a felhasznált zöld, kék és szürke vizek arányát. Zárásként kiemelte, hogy hazánknak (például a jelenleg is futó NEXUS projekt révén) aktív szerepet kell vállalnia ezen jó gyakorlatok átvételében és a hazai szakmai tudás nemzetközi exportálásában.

Túlélési stratégiák és érdekvédelmi célok a hazai gyakorlatban

Puskás Nándor, a MA-HAL elnöke záróelőadásában határozottan kijelentette, a hazai mintegy 27 ezer hektárnyi halastó – amely egyszeri feltöltéssel 350 millió köbméter vizet képes befogadni – Magyarország legnagyobb vízvisszatartásra alkalmas rendszere. „Mi nem használunk fel vizet, és nem használunk el vizet, mi vizet tartunk, vissza is hasznosítjuk” – nyomatékosította az elnök. Ezt a tevékenységet aktív természetvédelmi kezelésnek kell tekinteni, hiszen folyamatos vízpótlás és haltermelés nélkül ezek a sekély víztestek hamar tönkremennének.

Ugyanakkor az ágazat példátlan kihívásokkal küzd. A csökkenő csapadék és a forró, szeles nyarak okozta párolgás mellett a határ menti gazdaságokat – mint amilyen a biharugrai is – a szomszédos országok agresszív vízvisszatartó beruházásai is sújtják. Volt olyan nyári időszak, amikor a Sebes-Körösön mindössze 6 köbméter/másodperc víz érkezett az országba, lehetetlen helyzetbe hozva a gazdálkodókat. A túlélés érdekében a termelők kénytelenek technológiát váltani. Fel kell adni a téli szárazra állítás évszázados hagyományát, és a vízhiányos tavakon szuperextenzív termelésre kell átállni.

A kiutat a komplex víz-visszaforgató rendszerek jelentik. Puskás Nándor a biharugrai halgazdaság saját fejlesztésű innovációját hozta fel példaként. A mintegy ezer hektáros tóegységen egy okosbójákkal, 500 liter/másodperc teljesítményű frekvenciaváltós búvárszivattyúkkal és napelemes rendszerrel vezérelt integrációt építettek ki – méghozzá állami vagy uniós támogatás nélkül. Ez a modell a lecsapolt és elszivárgó vizeket forgatja vissza a rendszerbe. Ennek köszönhetően az elfolyó víz nemcsak a halastavakat látja el, de szomszédos nemzeti parki vizes élőhelyeket, egy 160 hektáros dél-alföldi erdőtömböt, és egy 300 hektáros mezőgazdasági területet is öntöz, akár 30 kilométeres távolságban is.

Az elnök zárásként határozott kéréseket fogalmazott meg a döntéshozók felé:

• Vízdiplomácia erősítése, különösen a romániai duzzasztók ügyében.
• A csatornarendszerek felújításának kiemelt állami beruházássá minősítése és a bürokrácia csökkentése.
• A tógazdaságokat sújtó, szürreális mértékű (esetenként 46 millió forintos) önkormányzati telekadók eltörlése.
• Egy új beruházási stratégia megalkotása, amely az extrém vízigényű, alacsony hozzáadott értékű ipari beruházások helyett a fenntartható ökoszisztémákat támogatja.

Adatalapú érdekérvényesítés a DCF3 projekttel

A konferencia utolsó blokkjában Bojtárné Lukácsik Mónika, az AKI osztályvezetője a DCF3 (Data Collection Framework) projektet mutatta be. Kiemelte, az adatgyűjtés nem egy öncélú adminisztrációs teher, hanem az ágazat érdekérvényesítésének legfontosabb eszköze. A pontos, tényalapú adatok (a termelési volumenről, a költségek növekedéséről vagy a felhasznált takarmányról) nélkül a szakpolitika nem tud célzott kompenzációkat biztosítani a termelőknek. Emlékeztetett egy rendkívül pozitív statisztikára is, 2024-ben a hazai halfogyasztás elérte az évi 6,1 kilogramm/fő mennyiséget, ezzel utolérve a rizsfogyasztást és meghaladva a szarvasmarhahús-fogyasztást is.

A prezentációt Dr. György Ágnes (AKI kutató) zárta, aki az adatgyűjtés modern, digitális megjelenítését mutatta be az AKI megújult Agrárinformációs Portálján (AIP). A dinamikus felületen a termelők és az érdeklődők interaktív grafikonokon követhetik nyomon többek között a haltermékek fogyasztói és termelői árának alakulását egészen 2003-ig visszamenőleg, valamint összehasonlíthatják a hazai termelési adatokat más uniós tagállamokéval.

A rendezvény zárásaként a felek deklarációt írtak alá, amelyben az AKI és az Agrárminisztérium kifejezte elköteleződését amellett, hogy a nap folyamán meghatározott innovációs célok megvalósításában támogatja mind a HUNATiP, mind pedig a MA-HAL szakmai munkáját.