L Á T O G A T Ó B A N V I D A I S T V Á N N Á L

Kavicsbányából indult, európai és amerikai tanulmányúton formálódott, mára pedig a hazai minőségi süllő- és sügérnevelés egyik legmodernebb, bár unortodox bázisa lett a Fodina Fish Kft. telephelye. Vida István ügyvezetővel nemcsak a piaci kihívásokról beszélgettünk, hanem a klímaváltozás diktálta fajváltásról, a recirkulációs rendszerek korlátairól és arról, miért érhet többet a „szép hal” a mennyiségi rekordoknál.

Amikor az ember megérkezik a Komárom-Esztergom vármegyei telephelyre, a látvány elsőre nem egy klasszikus, tankönyvi halgazdaságot idéz. Ez nem a véletlen műve: Vida István útja az akvakultúráig nem a megszokott módon történt. Bár agrármérnökként végzett Mosonmagyaróváron, az élet először az építőipar és a kavicsbányászat felé sodorta. A váltás igénye belső indíttatású volt, a bányászat statikussága helyett valami olyat akart létrehozni, ami magasabb minőséget képvisel, ami „egy picit nagyobb hozzáadott érték”.

Ötlete 2011-ben fogant meg, de a megvalósításhoz egy tengerentúli impulzus kellett. „Volt módom kimenni Amerikába, ahol rengeteg intenzív, édesvízi, fehér húsú halakra szakosodott telepet láttam. Megtetszett a technológia és rájöttem, hogy ebben még van hova fejlődnünk itthon” – emlékszik vissza a kezdetekre. A tengerentúlról hazahozott tudás és a hajthatatlan elszántság végül erősebbnek bizonyult a józan, óvó szónál. Édesapja, aki a vármegye egyik jelentős mezőgazdasági cégét vezette, 2012-ben még a helyszínre is kihívta Dr. Urbányi Bélát, hogy lebeszélje a kockázatosnak ítélt beruházásról. Vida István azonban „konok és nem fordult vissza. És jól tette” – ismeri el utólag a környezete.

Szakmai fordulat, hogy miért nem harcsa?

A Fodina Fish Kft. technológiai különlegessége a rendszerek unortodox ötvözésében rejlik. A telep nem vegytiszta RAS (Recirculating Aquaculture System), és nem is hagyományos tógazdaság. „Ez egy hibrid rendszer. Az első pár hónapot töltik csak fent a recirkulációs rendszerben a halak – itt történik a szezonon kívüli és a szezonális szaporítás”.

A bázis épülete egy régi burgonyatároló, amelyet Vida István nem bontott le, hanem a funkcióhoz igazított. Bár ő maga „elavult” recirkulációs technológiának hívja – ahol a vizet emelni kell, nem gravitációsan folyik –, a rendszert a kezelhetőségre optimalizálta. Minden kád külön leengedhető, szekcionálható, a szűrőtér pedig teljesen elkülönül az ivadék- és az előnevelő egységektől.

A termelés mintegy 70 százaléka azonban már a „lenti”, természetes vízen átfolyó rendszerben zajlik, elnyújtott tenyészidőszakkal. A halat a lenti részen 100 és 300 köbméteres körmedencékben tartják, amelyeken tóvizet keringetnek át. Ez a módszer biztosítja az antibiotikum-mentességet és a halak vitalitását. A bányatóból történő vízellátásról két, 8 méter mélyen dolgozó vízvevő gondoskodik, ahol méterenként szabályozható a vízkivétel mélysége, így a hőmérséklet is. A rendszer oxigénellátása is többszörösen biztosított, tornyos beoldók és haváriarendszerek garantálják a biztonságot.

A telep ökológiai lábnyoma is átgondolt, évente mintegy másfél millió köbméter vizet juttatnak ki a környező szántóföldekre, támogatva ezzel a térség növénytermesztését.

Szakmai fordulat, hogy miért nem harcsa?

A kezdeti évek az útkeresésről szóltak. Még harcsa, süllő és tokfélék is szerepeltek a palettán 2012-ben, azonban a tapasztalatok hamar kijelölték az irányt. „A tok is nagyon jó volt, de szerintem nem fenntartható Magyarországon, rendkívül nagyok az energiaigények” – indokolja a váltást az ügyvezető. A harcsához a víz nem volt elég meleg, ráadásul a bányató vize túl átlátszó volt a fajnak.

Így maradt a süllő és a sügér, amelyek ma a termelés 90 százalékát adják. Ez a szakmai kihívás azonban sokkal nagyobb odafigyelést igényel. Míg az afrikai harcsa „türelmes” jószág, addig a süllőnél a minőség fenntartása mindennapos küzdelem. Vida Istvánt nem a mennyiség érdekli, mint mondja: „most már nem is célunk mindenkit kiszolgálni”. A telephely kapacitása véges, és a bővítés helyett a hatékonyság növelése a cél. „Mennyiséget már nem szeretnék növelni, szerintem nekünk annyit kell termelnünk, hogy a vízminőség is megmaradjon, és a kollégáim se fáradjanak el”.

Kutatói együttműködések és a „zéró deformitás” elve

Vida István számára a minőség nem elvont fogalom, hanem nagyon is látható paraméter, a deformitások hiánya és a hal külleme. Ő ugyanis minőségpárti, „de a minőségért mindig fizetni kell” – hangzik el a beszélgetésben. A piacon ugyanis, legyen szó horgászturizmusról vagy gasztronómiáról, egyre nagyobb az igény a „szép halra”. A horgászok nem vesznek át görbe gerincű vagy kopoltyúhiányos egyedeket, és a tányéron is elvárás az esztétikum.

Ennek eléréséhez a Fodina Fish szoros kapcsolatot ápol a tudományos szférával, különösen a MATE HAKI kutatóival. Rendszeres a konzultáció Dr. Urbányi Bélával és Dr. Ljubobratovic Urossal. Az innovációk a mindennapi gyakorlatba is beépülnek, például jelenleg egy francia cég és egy görög kutató által fejlesztett új tápot tesztelnek az előnevelt süllőknél. A cél az Artemia kiváltása vagy kiegészítése egy olyan speciális táppal, amely jobban megfelel a süllő aminosav- és vitaminigényének, ezzel kiküszöbölve a korai deformitásokat. „Egyelőre úgy néz ki, hogy működik” – bizakodik Vida István. Mindezeken kívül az idei év egyik újítása – amelyet az említett kutatók javasoltak – a vízfelszín megtörése az előnevelő kádakban, hogy a fényviszonyok és a környezeti ingerek természetesebbek legyenek a halak számára.

A jövő útja az alkalmazkodás a klímához – Pisztrángsügér

A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kényszere. Vida István drámai adatokat sorol: a telephelyen a talajvízszint hat métert esett vissza az elmúlt években, pedig a Duna alig 800 méterre folyik. A bányatóból eltűntek az olyan őshonos fajok, mint a csuka, amelyeket korábban nagy mennyiségben telepítettek.

Ezek a tapasztalatok vezették a céget egy új irány, a pisztrángsügér felé. „Tavaly bejött az ötlet a pisztrángsügérrel, hogy egy olcsóbb étkezési halat és sporthalat hozzunk be megfelelő mennyiségben a magyar piacra”. A faj előnyei vitathatatlanok, kevésbé energiaigényes, könnyebb az ivadéknevelése, és ami a legfontosabb, hogy jobban tolerálja a felmelegedő vizeket. Vida István szerint homokba dugjuk a fejünket, ha a klímaváltozást figyelmen kívül hagyva ragaszkodunk a kizárólagos őshonos faunához olyan vizekben, amelyek környezeti paraméterei már megváltoztak. Tervei szerint a jövőben a termelés felét a süllő, másik felét a pisztrángsügér tehetné ki, amennyiben a szakmai szervezetek is partnerek lesz abban a szabályváltoztatásban, hogy a fajt ellenőrzött körülmények között természetes vizekbe is ki lehessen helyezni.

A Fodina Fish Kft. története nem a gyors meggazdagodásról szól, hanem a szakmai alázat és a folyamatos útkeresés példája. Egy olyan gazdaságé, ahol a profitnál fontosabb, hogy a hal idegrendszerileg stabil, egészséges és „szép” legyen. Vida István „konoksága” pedig garancia arra, hogy a hazai akvakultúra a nehezedő klímaviszonyok között is képes lehet a megújulásra.