SZERZŐ: Manfred Klinkhardt
Összeállította: Dr. Váradi László, Dr. Bozánné Dr. Békefi Emese

Az Eurofish Magazin 2025. évi februári számában jelent meg dr. Manfred Klinkhardt halászati biológus írása, amelyben átfogó képet ad arról, milyen szerepe van a tógazdálkodásnak a világ akvakultúrájában. A cikk jól szolgálja a tógazdálkodás szélesebb körben történő megismertetését, hiszen a tavi haltermelés sajátosságait és jövőbeni lehetőségeit még az európai akvakultúra szektor szereplői, illetve döntéshozói sem ismerik elfogadható mértékben. A cikket ezúttal magyar nyelven tesszük közzé, megjegyezve, hogy a Halászat szaklap következő számában részletesebben foglalkozunk azzal, hogyan illeszkedik az európai és a magyar tógazdálkodás az akvakultúra globális fejlődési tendenciáihoz, illetve milyen kölcsönhatások érvényesülnek az európai és más régiók tógazdálkodása között.

Az akvakultúrát gyakran kritizálják annak ellenére, hogy elengedhetetlenül hozzájárul az élelmiszer-ellátáshoz. Sok vád azonban alaptalan, mivel az ágazat rendkívül dinamikusan változik, és egyes kritikák már régóta irrelevánssá váltak. Ez különösen igaz a földkerekség különböző pontjain működő tógazdaságokra, amelyek a világ akvakultúra-termelésének nagy részét adják. A tógazdaságok őrzik egy régió kulturális értékeit, védik a természetet, kompenzálják az éghajlatváltozás hatásait és rekreációs szolgáltatásokat nyújtanak.

A közvélemény az akvakultúra képét sok esetben a tengeri úszóhálós ketrecekkel azonosítja, mint amilyenek például a norvégiai lazacfarmon találhatók. Ez alapvetően nem hibás kép, de a valóság teljesen más, mert a globális akvakultúra-termelés nagy részét a különböző tógazdaságok adják. A 2022-es globális akvakultúra-termelés 94,4 millió tonnájából (élő súlyban kifejezve, algák és vízi növények nélkül) 59,1 millió tonna, vagyis csaknem kétharmada a tengerektől távolabb működő haltermelő létesítményekből származik. E létesítményekben megtermelt vízi élőlények értéke 295,7 milliárd USD volt 2022-ben. A halak teszik ki a tengerektől távolabb folyó akvakultúra-termelés csaknem 90 százalékát (89,7%), a halakat követik a rákfélék, főként a garnélák (8,7%). A tengerpartoktól távolabbi, elsősorban édesvizek hasznosításán alapuló akvakultúra számos módszert és technológiát alkalmaz, amelyek intenzitása jelentősen eltérő, és gyakran más gazdasági tevékenységekkel kombinálják azokat. Bár nincsenek megbízható felmérések és egyértelmű adatok a hagyományos tavi termelés részarányáról, okkal feltételezhető, hogy a mesterséges tavakban történő haltermelés még mindig a legelterjedtebb módszer a globális akvakultúrában.

Ezt támasztja alá kínai kutatók nemrégiben közzétett tanulmánya is, amely műholdfelvételek elemzésével vizsgálta a halastavak globális eloszlását. Ezen értekezés szerint a világ szárazföldi területein folytatott akvakultúra 89,1 százaléka Ázsiában található. A tógazdaságok háromnegyede (75,6%) egy 30 km széles partmenti sávba koncentrálódott. Ez az eredmény összhangban van a FAO akvakultúra-statisztikáival, és aláhúzza a tavi haltermelés hatalmas gazdasági, ökológiai és társadalmi jelentőségét az érintett régiókban és azon túl. A tógazdálkodás jelentős mértékben hozzájárul az akvakultúra-termékek iránti kereslet és kínálat közötti meglévő szakadék megszüntetéséhez. A tógazdaságok munkahelyeket teremtenek és jövedelmet generálnak, így fontos szerepet játszanak a fejlődő országok feltörekvő gazdaságainak szegénység elleni küzdelmében. A tógazdálkodás pozitív hatását tovább erősíti az a tény, hogy sok tóban olyan halfajokat termelnek, amelyek alacsony trofikus szinten táplálkoznak és kiegészítő takarmányozás nélkül is extenzív körülmények között termelhetők. Például 2022-ben a globális akvakultúra-termelés több mint fele (51,5%) indiai és ázsiai pontyokból (összesen 31,8 millió tonna) és közel 11 százaléka harcsa fajokból (6,6 millió tonna) származott. A halastavakban olyan jól exportálható fajokat is termelnek, amelyekre nagy a kereslet a világ más részein. Gondoljunk csak a harcsa fajokra, mint a pangáziusz vagy a tilápia és más sügérfélék, amelyek részesedése a globális akvakultúra termelésből 10,6 százalék (6,549 millió tonna) volt 2022-ben. A garnélarákot és más rákféléket elsősorban brakkvízzel vagy tengervízzel táplált tavakban termelik.

A halastavakat évszázadok óta sikeresen használják

A tavi haltermelés a világ legelterjedtebb akvakultúra-rendszere. A tavakat főképpen édesvízzel töltik fel, de egyes régiókban brakkvízzel vagy tengervízzel táplált halastórendszerek is működnek. A tógazdaságok a kisméretű, tisztán gravitációs vízellátású rendszerektől a jól szabályozott vízgazdálkodással rendelkező nagyüzemi gazdaságokig sokféle tórendszert foglalnak magukba. A legegyszerűbb esetekben rizsföldeket vagy gátakkal határolt természetes víztesteket használnak haltermelésre. A földmedrű tavak többsége azonban a tengertől távolabbi területeken található, és talajkitermeléssel, illetve töltések építésével hozták létre azokat. Az így kialakított földmedrű tavak rézsűit (kis méretű tavak fenekét is) esetenként beton- vagy műanyag borítással látták el, hogy elősegítsék a víz visszatartását. A tavak vízellátása felszíni vízfolyásokból, kutakból vagy csapadékvízből történik. Az extenzív gazdálkodású tavak különösen környezetbarátok, mivel számos állat- és növényfajnak nyújtanak menedéket.

A halastavakat évezredek óta használják élelmiszer-termelésre. Úgy tartják, hogy a kínaiak már 4000 évvel ezelőtt megépítették az első halastavat. Innen a technológia Mezopotámián keresztül került a Földközi-tenger térségébe, és gyorsan elterjedt a Római Birodalomban. Az tavi haltermelés ötletét elsősorban a közép-európai kolostorok hasznosították, amelyek azután főként a ponty háziasításához járultak hozzá.

A tavi haltermelés azonban több évszázados története ellenére korántsem elavult vagy idejétmúlt, mivel rendkívül sikeresnek bizonyult és azóta is számos előnnyel jár. A tó építése viszonylag egyszerű és olcsó, karbantartása pedig nem igényel nagy erőfeszítéseket. Ez különösen igaz az extenzíven hasznosított tavakra, amelyek néha akár önfenntartóak is lehetnek. Szinte zárt anyag- és energiaforgalmukkal a természetes ökoszisztémákhoz hasonlítanak, lehetővé téve a halfajok számára, hogy a tóban termelődő természetes táplálékot fogyasszák. Mivel azonban ez a természetes táplálékforrás általában korlátozott, az ilyen extenzív rendszerek termelékenysége ennek megfelelően alacsony. Az extenzív gazdálkodás elve az alacsony bemenet (input), alacsony kibocsátás (output), amelynek alkalmazása mindenhol működik, ahol elegendő tóterület áll rendelkezésre, vagy a termelés csak egy szűkebb igény kielégítését szolgálja. Ha nagyobb a hal iránti kereslet, a tó termelékenysége a gazdálkodás intenzívebbé tételével növelhető, ami általában külső takarmány felhasználását jelenti. Ez a megnövelt input egy arányosan magasabb kibocsátást tesz lehetővé.

Bár a halastavak más akvakultúra-rendszerekhez képest viszonylag könnyen karbantarthatók, a tógazdák nem kerülhetnek el bizonyos tisztítási és karbantartási feladatokat. Ez főként az elhalt plankton és vízi növények, takarmánymaradékok és halak ürüléke miatt az idő múlásával, a tófenékre kiülepedő iszap eltávolítását jelenti. Extenzív, természetszerűen működtetett tavakban ezeket a szerves hulladékokat a mikroorganizmusok szinte teljesen lebontják és visszajuttatják a rendszer belső tápanyag-körforgásába. Azonban az intenzívebben működtetett halastavakban a „természetes szolgáltatást végző” mikroorganizmusoknak egyre nehezebb megbirkózniuk ezzel a feladattal, ezért az embernek kell beavatkoznia és eltávolítania az iszapot. Ellenkező esetben a tavak mélységüket veszthetik, növényzettel benőhetnek és feltöltődhetnek. Ez a sorsa azoknak a földmedrű halastavaknak, amelyeket nem tartanak karban rendszeresen. A tavak feltöltődése, illetve feliszapolódása azonban nemcsak a haltermeléshez szükséges víztér elvesztését eredményezi, hanem számos állat- és növényfaj számára biológiailag fontos menedékek és élőhelyek eltűnését is. A tavak hasznosan hozzájárulnak a gyakorlati természetvédelemhez! Ez figyelmeztetés azoknak a természetvédőknek, akik úgy gondolják, hogy ezeket az élőhelyeket megőrizhetik, ha lemondanak a tavak halas hasznosításáról.

Termelésorientált, mégis természetközeli

A földmedrű halastavakra azt mondhatjuk, hogy azok ember alkotta természeti terek. Ez azonban azt is jelenti, hogy nyitott rendszerekként számos külső hatásnak vannak kitéve, amelyek teljesen vagy részben kívül esnek a tavi gazdálkodó ellenőrzési körén. Példák erre a hőmérséklet és a csapadék, valamint a víz oxigéntartalma, vagy a kormoránoktól a vidrákig terjedő ragadozók által okozott veszteségek. Ezeket bizonyos műszaki beavatkozásokkal, például tólevegőztetők alkalmazásával vagy hálóborításokkal lehet megakadályozni, illetve csökkenteni, ám ezek költségesek és gyakran a tavak mérete korlátozza a megvalósításukat. A klasszikus tavi haltermelés általában nem alkalmaz speciális vízkezelési módszereket. Ez azonban többnyire nem így van az új és modern tórendszerek esetében, mivel a berendezések gyakran előfeltételei az engedély megszerzésének. A halastó működtetéséhez szükséges engedélyekre vonatkozó szabályozási követelmények jelentősen szigorodtak, mind Európában, mind a világ más részein. A környezetvédelmi és vízügyi szabályozások ma sokkal fontosabb szerepet játszanak, mint néhány évvel ezelőtt. A megnövekedett követelmények miatt a régebbi tógazdaságokat is gyakran modernizálják és látják el a szükséges gépekkel és berendezésekkel.

A tavi akvakultúra-termelés műszaki fejlesztése, illetve innovációja mindenütt előnyösnek bizonyul, ahol hozzájárul a termelési hatékonyság javításához és a környezeti hatások csökkentéséhez. Néhány évvel ezelőtt a környezeti szempontok figyelembevétele még alig játszott jelentős szerepet a kínai akvakultúrában. Ez mára hatásos módon megváltozott. Kína számos tartományában csatornahálózatokat építettek a tavak környékén, hogy a tápanyagokban gazdag elfolyó vizet összegyűjtsék és kezelés céljából mesterséges vizes élőhelyekre irányítsák. Ezt az ötletet más országok is átvették és megvalósították, a többi között Vietnám, Kolumbia, Mexikó, Üzbegisztán, Banglades és Egyiptom. Egyes esetekben az ilyen integrált rendszerek akár halgazdálkodási klaszterek vagy vízi rekreációs parkok kialakulását is megalapozta, ahol a vizet nemcsak megosztják és tisztítják, hanem a haltermelők és más érintett vállalkozások is együtt tudnak működni. Ilyen komplexumokban általában egy közös menedzsment csapat veszi át a termelési folyamatok koordinálását és felügyeletét, ami segít csökkenteni a költségeket, a szinergiák megteremtését, illetve elősegíti a fenntartható infrastruktúra-beruházások megvalósítását. Az ázsiai tógazdaságok korántsem mind primitív, régimódi rendszerek, hanem fokozatosan a hal- és garnélarák-termelés legkorszerűbb komplexumaivá fejlődnek.

A politikailag motivált „zöldebbé tétel” koncepciója is illeszkedik a helyileg koordinált környezetjavítási programokba, amelyek lassan nemzetközi jelentőségű trenddé fejlődnek. Ennek a színes mozaiknak egyik eleme a tavi haltermelés folytatásához szükséges engedélyek szigorúbb szabályozása. Az engedélyek kiadásánál a korábbiaktól eltérően a vízi erőforrások hasznosításának fenntarthatóságát kiemelten értékelik. A potenciális befektetőknek tudomásul kell venniük, hogy a környezet- és természetvédelmi szempontokat ugyanolyan komolyan kell venni, mint a gazdasági érdekeket. Ez elkerülhetetlenül oda vezet, hogy meg kell fontolni, hogyan lehet az akvakultúra-tevékenységeket jobban integrálni a helyi struktúrákba, környezetileg és társadalmilag felelősségteljesebb módon.

Modern tavi haltermelési módszerek

Bizonyos szempontból a tógazdálkodásnak Ázsiában sokkal nagyobb esélye van a társadalmi elfogadásra, mint Európában. Egyrészt az ottani emberek régóta ismerik a tavi haltermelést és értékelik annak az élelmiszer-termelésben betöltött szerepét. Másrészt a halastavak gyakran szorosan kapcsolódnak más tevékenységekhez, különösen a mezőgazdasághoz, így élelmiszer-ellátás szempontjából előnyeik mindenki számára nyilvánvalóak, és nem igényelnek különösebb magyarázatot.

Az integrált agrár-akvakultúra termelési rendszerek (IAA) ezt jól bizonyítják. Ilyen rendszerekben különböző akvakultúra- és mezőgazdasági tevékenységeket kombinálnak, amelyek egyszerre vagy egymást követően is végrehajthatók. Az IAA rendszerek például magukba foglalhatják a sertés-, kacsa- és halgazdálkodást, vagy a rizsföldeken történő hal- és garnélarák-tenyésztést. Az integrált rendszerek évszázadok óta léteznek Kelet-Ázsiában, de az 1960-as évektől Latin-Amerikába és Afrikába is elterjedtek. Ezeket a rendszereket általában extenzíven vagy félig intenzíven működtetik. Az utóbbi esetben az állatokat általában közvetlenül a tó felett, rácsos padlós ólakban tartják, így a szerves hulladék a vízbe kerül, és trágyaként elősegíti a fito- és zooplankton növekedését. Ez azt jelenti, hogy több táplálék áll a halak rendelkezésére, és egyúttal nő a tavak termelékenysége is. Míg ebben az esetben a mezőgazdaság és az akvakultúra kombinációja elsősorban a halhozamok növekedését célozza, addig a rizsföldeken éppen ellenkezőleg, a rizstermesztés feltételeinek javítása áll a középpontban. A termelt hal nagyon kedvelt másodlagos termék a rizsföldeken, amely magas minőségű állati fehérjével javítja a gazdák étrendjét. A halakat nem kell etetni, mivel elegendő mennyiségű természetes táplálékot, például szúnyoglárvát találnak a rizsparcellákban, amelyek ebben a gazdálkodási rendszerben szinte halastóként működnek. Ennek az integrációnak kedvező mellékhatása, hogy némileg csökkenti a területen a kellemetlen szúnyogpopulációt.

A tavi haltermelésnek egy másik modern változata olyan rendszereket tartalmaz, ahol a tavakat mezőgazdasági termeléssel integrálják, és a kereskedelmi célra termesztett növények öntözéséből származó, tápanyagokban gazdag elfolyó vizet használják fel. Ezt az elvet alkalmazzák akvapóniás rendszerekben, amelyek előnyeik ellenére még nem terjedtek el széles körben a nyugati világban. Az ilyen kapcsolt termelési rendszerek egyik fő előnye a vízi erőforrások, beleértve a vízben oldott tápanyagok felelősségteljes felhasználása, amelyek egyébként az elfolyó vizekben elvesznének, és hozzájárulnának a befogadók eutrofizációjához. A rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználása és a környezet védelme a hajtóereje a jövőbe mutató tavi haltermelési gyakorlat megőrzésének és fejlesztésének.

A természetvédelem gyakran fontosabb, mint a haltermelés

Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában az akvakultúrát általában nagyra értékelik, mivel hozzájárul egy régió gazdasági fejlődéséhez és a lakosság élelmiszer-ellátásához. Sok helyen a tavak a régió tájképi- és kulturális értékeit őrizik, és forrásai a helyi élelmiszerpiacokon árult friss halnak és egyéb a tóban termelt vízi élőlénynek.

Természetesen az ágazat ezeken a kontinenseken sem mentes a problémáktól, de a lakosság általánosan elfogadja és üdvözli a tógazdálkodást. Európában viszont a helyzet régiónként eltérő. Míg a kontinens keleti és déli részén, illetve a tengerpartoktól távoli szárazföldi területeken a tógazdálkodás általában bizonyos fokú elfogadottságnak örvend, máshol gyakran egyre nagyobb nehézségekkel, sőt néha ellenséges hangulattal kell szembenéznie. A problémák forrása ritkán a helyi lakosság, akik évszázadok óta a tavi tájban élnek és annak előnyeit élvezik, hanem inkább az önjelölt természetvédők és sajnos gyakran a felelős hatóságok, akik a tógazdálkodást kizárólag gazdasági szempontból értékelik és a tevékenységet a természetvédelemmel szembenállónak tartják.

A természet és a környezet védelme érdekében folyamatosan új követelményeket és szabályozásokat dolgoznak ki, amelyeket az érintett tógazdák egyre inkább fenyegetésként érzékelnek, mert megnehezítik a vállalkozások alaptevékenységét. Ezen kívül a tógazdák mélyen igazságtalan bánásmódnak érzik az intézkedéseket, hiszen a tógazdasági haltermelők eleve aktív természetvédők, akik tavaik fenntartásával rendkívül értékesen járulnak hozzá a vízi és a víz közeli ökoszisztémák, valamint azok biodiverzitásának megőrzéséhez. A tavak sokkal többet nyújtanak mint egészséges, fenntartható módon előállított haltermékeket. A halastavak hosszú ideig tárolják a vizet a tájban, mint egy szivacs, és a víz fajlagos hőkapacitásának köszönhetően természetes légkondicionálóként működnek, mérsékelve az extrém hőmérsékleteket. A párolgó víz hűtő hatása különösen nagyra értékelhető a forró nyári napokon, emellett jelentősen növeli a tavi régióknak a rekreációs értékét. Sajnos a közvélemény gyakran nincs tudatában annak, hogy a tavak természetes víztisztító rendszerekként is működnek. A szilárd részecskék leülepszenek és iszapként halmozódnak fel a tófenéken, amelyet rendszeres időközönként eltávolítanak. Az oldott tápanyagok fokozzák a víz biológiai termelékenységét, amit a tógátak mentén a vízinövények és nádasok növekedése is bizonyít. A halastavak táplálékot és élőhelyet biztosítanak számos rovar, kétéltű, madár és sok más faj számára.

A politikusok és a hatóságok egyrészről elismerik a tavi haltermelés hozzájárulását élelmiszer-ellátásunkhoz és a természetvédelemhez. Támogatások állnak rendelkezésre a tavak karbantartására, valamint a tavakban történő haltermeléshez kapcsolódó gazdasági veszteségek kompenzálására, amelyek a környezetvédelmi előírások miatt merülnek fel. Másrészt ugyanezek a hatóságok egyre nehezebbé teszik a tógazdálkodást azáltal, hogy több előírást és jelentési kötelezettséget rónak a tevékenységekre, valamint bürokratikus akadályokat állítanak eléjük. Jelenleg egyáltalán nem látszik politikai akarat arra, hogy csökkenjen ez a szabályozási teher, amely negatív hatással van a vállalkozóknak a tógazdálkodás iránti elkötelezettségére.