Szerkesztő: Dr. Jung Ivett

Az Európai Parlament 2008-ban európai kormoránkezelési terv elfogadását szorgalmazta, hogy minimalizálják a kormoránok halállományokra, halászatra és akvakultúrára gyakorolt egyre növekvő hatását. Ezt a kérést a Parlament 2018-as és 2022-es akvakultúrára vonatkozó állásfoglalásaiban is megismételte. Hasonlóképpen, a Tanács 2025. szeptemberi és októberi ülésein több tagállam sürgette az Európai Bizottságot, hogy koordinálja a kárókatona-populációk uniós szintű kezelését. A Bizottság 2025 októberében strukturált párbeszédet folytatott a tagállamokkal. Ezzel összefüggésben a Bizottság frissített iránymutatást tett közzé a madárvédelmi irányelv szerinti eltérések alkalmazásáról. 2025 novemberében az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra-tanácsadó Bizottság közzétette ennek végleges keretét. A kezdeményezés célja a kormorán kedvező védettségi állapotának fenntartása, miközben védi a halfajokat és az akvakultúra-halgazdaságokat.

Európában a leggyakoribb faj a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), amelynek két alfaját különböztetjük meg: az „atlanti” carbo alfajt, amely tengerparti sziklákon fészkel, valamint a „kontinentális” sinensis alfajt, amely szárazföldi belterületen, továbbá a tengerparti területeken egyaránt honos, és jellemzően fákon fészkel. A kárókatona vonuló madár, de a vonulási távolságok rendkívül változóak, egyes példányok csupán 100 kilométert tesznek meg dél felé, míg mások a Földközi-tengert is átszelve egészen Észak-Afrikáig repülnek. Az elmúlt évtizedekben a sinensis alfaj vándorlásának következtében új kolóniákat alapított Európa nagy belvízi tavain és vizes területein. A madarat a 19. és a 20. század elején a halállományokban okozott jelentős károk miatt kíméletlenül üldözték, kolóniáit szisztematikusan pusztították. Az 1960-as évek elejére a fő szaporodási területein (Hollandia, Németország, Dánia, Svédország és Lengyelország) a költőpárok száma 3500–4300 párra csökkent. Az 1979-es uniós madárvédelmi irányelv által biztosított védelem nyomán az állománya 1970 és 2000 között látványosan megnőtt. Az öt fő szaporodási országban az átlagos éves populációnövekedés az 1980-as években 18 százalékos volt.

A tagállamoknak hatévente jelentést kell benyújtaniuk a madárvédelmi irányelv 12. cikke alapján a védett fajok populációjának állapotáról, az ezzel kapcsolatos információkat ezután a Bizottság teszi közzé. A legutóbbi, 2020-ban kiadott jelentés a 2013–2018-as harmadik jelentéstételi ciklus eredményeit tartalmazza, mely szerint az EU27-ben körülbelül 253 ezer költőpár és mintegy 549 ezer telelő madár volt. Bár a 2000-es években az összeurópai populáció növekedése némileg stabilizálódott, a legfrissebb nemzeti adatok arra utalnak, hogy a balti régió költőpopulációja ismét jelentősen, mintegy harmadával nőtt a 2013-2018-as időszakhoz képest. Ez a gyarapodás különösen Svédországban és Észtországban volt kiemelkedő, amivel a nyolc balti uniós tagállam költőpárjainak száma elérte a 245 ezret.

Hatás a halászatra és az akvakultúrára

A kárókatonák táplálkozása hatalmas gazdasági terhet ró az ágazatra. Az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Bizottság (EIFAAC), az Európai Akvakultúra-termelők Szövetsége (FEAP) és az Európai Horgászszövetség (EAA) közös becslései szerint a kárókatonák 2023-ban és 2024-ben több mint 350 millió eurós kárt okoztak az európai akvakultúrának és a rekreációs halászatnak. A közvetlen halfogyasztás mellett a veszteségek magukban foglalják a madarak által okozott sérülésekből és fertőzésekből származó közvetett károkat is, amelyek az érintettek szerint már a tógazdaságok jövedelmezőségét veszélyeztetik. A probléma a part menti tengeri halászatot is drasztikusan érinti. Észtországban például a part menti költőpopuláció éves halfogyasztását 16 ezer tonnára becsülik, ami nagyjából megegyezik a part menti halászat teljes fogási mennyiségével. Különösen aggasztó a balti tőkehalállományok jelenlegi állapota, amelyek a túlhalászás és a környezeti stresszfaktorok miatt elérték minden idők legalacsonyabb állománylétszámát, ezért a fajra irányuló halászatot leállították. Tudományos kutatások becslései szerint a
Balti-tenger dániai részén a kárókatonák évente 15 millió tőkehalat fogyasztanak, míg a tőkehal teljes utánpótlása jelenleg évi 4 és 17 millió közöttire becsülhető. Emellett a folyóvizekben történő táplálkozásuk jelentősen csökkentheti az olyan vadon élő halfajok állományát is, mint a pérhal, a lazac, a pisztráng és az angolna.

Madárvédelmi irányelv

A kárókatona az 1979-es uniós madárvédelmi irányelv értelmében szigorúan védett faj, amely előírja a madarak szándékos zavarásának, befogásának vagy megölésének, valamint fészkeik és tojásaik elpusztításának általános tilalmát. A faj nem szerepel az irányelv II. mellékletében, amely a vadászható fajokat sorolja fel. Ugyanakkor az irányelv 9. cikke lehetőséget ad a tagállamok számára, hogy eltérjenek a védelmi státusztól, ha a madarak súlyos károkat okoznak, vagy valószínűleg súlyos károkat fognak okozni. A statisztikák alapján a leggyakoribb engedélyezett intézkedés a madarak kilövése, amelyet a befogás, majd a zavarás és a fészkek elpusztítása követ; ezeket az eltéréseket (derogációkat) az esetek 78 százalékában a „súlyos károk megelőzése” jogcímen hagyják jóvá. A tagállamok rendkívül eltérő módon alkalmazzák a derogációkat: Dánia például a fészkek és tojások elpusztítására összpontosít a költési területeken, míg Franciaország az eljárás keretében, évente akár 30 ezer madarat is kilőhet a telelő populációból.

Példák a 9. cikk végrehajtására kiválasztott tagállamokban és régiókban

Dánia: A madarak számának drasztikus növekedése miatt már 1992-ben nemzeti tervet vezettek be, amelynek legújabb verziója a 2022-es. A védekezés fókuszában a költőpopulációk szabályozása áll, például a tojások olajozásával és a fészkek elpusztításával, ugyanakkor az intézkedések nem érintik a főként Norvégiából és Svédországból érkező telelő madarakat. A tervért a dán környezetvédelmi ügynökség felel, míg a dán természetvédelmi ügynökség helyi egységei kezelik az állami tulajdonú területeken található költőkolóniákat.

Svédország: Bár létezik egy nemzeti iránymutatás, a tényleges döntéseket és a regionális kezelési terveket, amelyek a madarak kilövését vagy a tojások olajozását is engedélyezhetik, a megyei önkormányzatok határozzák meg. Például Västernorrland megyében 800 kormorán, azaz a megye populációjának 5 százaléka kilőhető, vagy Gäveleborg megyében a védelmi célú vadászatot kifejezetten a madarak lelövése, a tojások szúrása és a tojások olajozása formájában határozzák meg.

Franciaország: Egy 2025. február 24-i rendelet határozza meg azt a keretet, amely alapján a francia megyék eltéréseket engedélyezhetnek. Európában itt lövik ki a legtöbb kárókatonát, évente több mint 30 ezer példányt. A megyék a telelő populáció akár 30 százalékának kilövésére is adhatnak kvótát a veszélyeztetett halpopulációk és a halgazdaságok védelme érdekében (utóbbiak esetében maximum 10%), de mivel a védett carbo alfajt nehéz a másiktól
megkülönböztetni, nyolc part menti megyében tilos a
vadászatuk.

Németország: A szövetségi természetvédelmi törvény (45. cikk) az állami kormányoknak jogot biztosít a kivételek szabályozására, és minden német tartomány elfogadott egy kormoránrendeletet. Kiemelkedő példák ezek közül Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Schleswig-Holstein és Baden-Württemberg. Utóbbi részt vesz egy nemzetközi kormoránkezelési projektben is a Bodeni-tónál, amelynek keretében drónok segítségével olajjal permetezik be a tojásokat, hogy azok ne keljenek ki. 2024. március 12-én a CDU/CSU parlamenti frakciója előterjesztett egy nemzeti kormorán-cselekvési tervre vonatkozó indítványt, amely az ország egész területén egységes megközelítést támogat. A frakció ezzel hivatkozott az Európai Parlament által uniós szinten elfogadott hasonló álláspontra. Az ilyen terv iránti igényt azonban a német környezetvédelmi bizottság többsége elutasította, egyes ellenzők teljesen elutasították a vadászat révén történő populációszabályozást, mások pedig úgy vélték, hogy valódi megoldások csak uniós szinten érhetők el.

Olaszország: Az 157/92 nemzeti törvény a régiókra ruházza a kivételek kezelésének felelősségét. Számos régió, köztük Emilia-Romagna, Liguria, Lombardia, Piemonte (Cuneo tartomány), Veneto és Friuli Venezia Giulia él ezzel a lehetőséggel. Emilia-Romagna például az akvakultúra-telepek védelmét tűzte ki célul, és felsorol számos nem halálos, riasztó eszközt, amelyek alkalmazása után csak akkor engedélyezett a célzott leölés, ha a regionális tanács meggyőződött arról, hogy ezek a nem halálos intézkedések nem elegendőek a súlyos károk megelőzéséhez. A terv meghatározza a téli időszakban leölhető madarak
maximális számát is: az előző télen regisztrált populáció 10 százaléka.

Az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Bizottság (EIFAAC) kárókatona-állománykezelési terve

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) égisze alatt működő, 38 tagot számláló EIFAAC 2025 novemberében tette közzé az európai kárókatona-állománykezelési terv (CMP) keretrendszerét, egy uniós társfinanszírozású projekt eredményeként. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a jelenlegi enyhítő intézkedések nagyrészt sikertelenek voltak, a madarak száma folyamatosan növekszik, és a derogációk tagállami alkalmazása egyenlőtlen. A kidolgozott keretrendszer öt lépésben összesen 37 konkrét intézkedést fogalmaz meg, amelyek tudományos referenciaértékeken alapulnak. A terv ötvözi a nem halálos elrettentő módszereket (például akusztikus és vizuális riasztók, védőhálók alkalmazása) a célzott halálos kontrollmódszerekkel (például tojások olajozása vagy szabályozott kilövés). A kezdeményezés célja, hogy tudományos alapokon nyugvó, kiegyensúlyozott útmutatást nyújtson, amely fenntartja a kárókatona kedvező védettségi állapotát, miközben megvédi a halfajokat és biztosítja az akvakultúra-termelés fenntarthatóságát.

Álláspontok

A kárókatonák jövőbeli kezelésével kapcsolatban éles véleménykülönbségek tapasztalhatók. A Birdlife International és mintegy 35 további környezetvédelmi civil szervezet (köztük a Wetlands International) határozottan elutasítja az összeurópai állománykezelési tervet. Érvelésük szerint a populáció ritkítása tudományosan nem bizonyított megoldás a helyi konfliktusok kezelésére, és úgy vélik, hogy a jelenlegi derogációs rendszer elegendő rugalmasságot biztosít. Ezzel szemben az Európai Akvakultúra-termelők Szövetsége (FEAP) az összehangolt európai fellépés mellett érvel, rámutatva egyetlen kárókatona magas, napi mintegy 500 grammos halfogyasztására, ami a hatalmas populációval párosulva jelentős gazdasági károkat eredményez. A politikai döntéshozók szintjén, az AGRIFISH 2025. szeptemberi és októberi ülésein Svédország és több másik tagállam (köztük Észtország, Finnország és Lengyelország) hivatalosan kérte az Európai Bizottságot, hogy vegye fel a fajt a vadászható madarak listájára, és az
EIFAAC-terv alapján hangolja össze az uniós állománykezelést. Jessika Roswall környezetvédelmi biztos elismerte, hogy a derogációs rendszer bürokratikus és gyakran elégtelen a helyi problémák kezelésére, ezért ígéretet tett az iránymutatások frissítésére és strukturált párbeszédet kezdeményezett. A biztos azonban jelezte, hogy a vadászhatóvá tétel önmagában nem jelentene megoldást, mivel a költési időszakban szükséges beavatkozásokhoz – mint a tojások olajozása – továbbra is derogációkra lenne szükség.

Ez a cikk az Európai Parlament Kutatószolgálatának a kárókatonák uniós halászatra és akvakultúrára gyakorolt hatásairól szóló, 2026-ban közzétett hivatalos tájékoztató dokumentuma alapján készült. A dokumentumban kifejtett vélemények nem tekinthetők a Parlament hivatalos álláspontjának.

Forrás: European Parliamentary Research Service, Impact of cormorant predation on EU fisheries and aquaculture, Frederik Scholaert, Members’ Research Service Published: January 2026, Document number: PE 782.619