Nem túlzás az a megállapítás, hogy a kistermelők képezik a globális akvakultúra gerincét. Ez különösen igaz Ázsiára, amely a világ akvakultúra-termelésének több mint 85 százalékát adja. A kistermelők alapvető szerepet játszanak a helyi közösségek, valamint egyre növekvő mértékben, a nemzetközi piacok szintjén is a szegénység csökkentésében, a biztonságos élelmiszerek megteremtésében és a tápanyagban gazdag élelmiszer-ellátásban.

Nemcsak Ázsiában, de még a fejlett országokat magába foglaló Európai Unióban is meghatározó szerepe van a kistermelőknek az akvakultúra-termelésben. Az EU akvakultúra szektorában működő több mint 15 ezer vállalkozás csaknem 80 százaléka mikrovállalkozás (kevesebb mint 10 alkalmazottal). Ezek a családi tulajdonban lévő cégek nélkülözhetetlenek a part menti és a vidéki régiók gazdaságának fenntartásában, a helyben termelt élelmiszerek biztosításában és a hagyományok megőrzésében.

Számos elemzés készült a világ különböző régióiban tevékenykedő kisgazdaságok működéséről. Az általánosságban megfogalmazott szerepükön túl a kisgazdaságok alapozhatják meg a korszerű, nagy volumenű, exportpiacokra történő termelést, amire jó példa a vietnámi pangasius termelés, illetve a thaiföldi garnélarák-termelés. A kisgazdaságok jelentős része ugyanakkor a múltbeli integrált haltermelési technológiák adaptációja révén olyan erőforrás- és környezetkímélő gazdálkodást folytat, amely példaértékű a fenntartható akvakultúra-, illetve általában a fenntartható élelmiszer-termelés fejlesztése területén.

A kistermelőknek azonban számos nehézséggel kell szembenézniük, egyebek között azzal, hogy a rájuk vonatkozó szabályozások, illetve adminisztratív kötelezettségek többnyire ugyanazok, mint amelyeket a nagyvállalkozásoknak kell betartaniuk. A kistermelők számára emellett meglehetősen nagy kihívás az eredményes piaci részvétel, illetve termékeik folyamatos és jövedelmező értékesítése.

Az elsődleges élelmiszertermelők helyzete az élelmiszerlánc mentén a legnehezebb. Ezt jól szemlélteti az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) által készített átfogó tanulmány, amely megállapítja, hogy az élelmiszerláncban legerősebbek a feldolgozó, szállítási- logisztikai, kiskereskedelmi és étkeztetési szolgáltatásokat végző cégek. Ezek tevékenysége meghatározza az elsődleges termelők és az egyéni fogyasztók helyzetét és lehetőségeit is. Kiemelkedő, illetve domináns szerepe van azonban közöttük a kiskereskedelmet folytató szupermarketeknek (1. ábra). Az elsődleges termelők helyzetét tovább nehezíti az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban tapasztalható fokozódó konszolidáció. Svédországban például három vállalat – az ICA, a Coop és az Axfood – együttesen a piaci részesedés 86,6 százalékát teszi ki. Ez a helyzet megnehezíti a beszállítók, azok között is különösen a kistermelők alkupozícióját.

Az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) által készített tanulmány az élelmiszerláncok globális helyzetének alapos vizsgálata alapján tett megállapításokat, illetve fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapvetően érvényesek Európára, illetve az EU-ra is, érdemes azonban áttekinteni, az elsődleges termelést végző kisvállalkozók helyét, a velük szembeni kihívásokat és a lehetőségeiket az akvakultúra szektorban.

A FAO megállapította, hogy a kisüzemi haltermelők jelentős kereskedelmi kihívásokkal néznek szembe, beleértve a korlátozott piaci hozzáférést, a finanszírozás hiányát, a nem megfelelő infrastruktúrát (hűtés, tárolás/szállítás) és a magas lehalászás utáni veszteségeket. A kistermelők gyakran kiszolgáltatottak a közvetítőknek, és nehézséget jelent a szigorú élelmiszer-biztonsági/minőségi előírások betartása. További gondot jelentenek a politikai döntésekben a korlátozott szakmai ismeretek, a nagyüzemi haltermeléssel való erős verseny és a gyenge érdekképviselet.

A kistermelők értékesítési lehetőségeinek növelése érdekében az alábbi javaslatok fogalmazódtak meg:

• Szövetkezetek létrehozása a kínálat felmérése, a költségek megosztása és a jobb árak eléréséhez szükséges alkupozíció növelése érdekében.

• A termék hozzáadott értékének növelése a halak helyszíni feldolgozásával a minőség, az eltarthatóság és a jövedelmezőség növelése érdekében.

• Közvetlen értékesítés helyi, illetve közeli piacokon, illetve az online platformok adta lehetőségek kihasználása, ami csökkenti a közvetítőknek való kiszolgáltatottságot.

• Infrastrukturális beruházások, fenntartható hűtőtároló létesítményekbe, szállító eszközökbe.

• Szakmai képzés fenntartható akvakultúra-gyakorlatokról, piaci és marketing munkáról.

Bár a kistermelők helyzete a nehézségek és a lehetőségek nagy hasonlatosságot mutatnak a világ és Európa között, a következőkben áttekintjük milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az EU akvakultúra szektora kistermelőinek, illetve milyen lehetőségeik vannak termelékenységük és jövedelmezőségük növelésére.

Az Európai Halászati és Akvakultúra-termékek Piaci Megfigyelőközpontja (EUMOFA) az általa végzett átfogó elemzés alapján összegezte azokat a gátló tényezőket, amelyek megnehezítik az EU akvakultúra-termelésének növelését:

• Adminisztratív terhek;
• Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz és az erőforrások szűkösségéhez;
• Megnövekedett termelési költségek;
• A termelés és a fogyasztás szezonalitása;
• Magasabb logisztikai költségek;
• Erős verseny a piacon (kiemelten az árverseny);
• Alacsony szervezettségi szint az ágazatban;
• Kisvállalkozások beruházási nehézségei;
• Halértékesítési rendszerek hiánya a vidéki régiókban;
• A fogyasztói preferenciák nem kellő mértékű ismerete.

Az akvakultúra-termelés növelését gátló tényezők között a beruházási nehézségekre vonatkozóan ki kell emelni a kisvállalkozásokat, azonban megállapítható, hogy a kihívások leküzdésében a kisvállalkozások minden területen hátrányban vannak a nagyobb vállalkozásokkal szemben.

Az EUMOFA az ágazat jövedelmezőségének-, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítésnek a javítására irányulóan megfogalmazott néhány kulcsfontosságú szempontot, amelynek a kisvállalkozásokra vonatkozó elemeit külön kiemeljük az alábbiakban.

A halfogyasztásnak az EU-n belüli alakulását sok tényező befolyásolja úgy a kínálati oldalon (a termelés volumene, a tenyésztett fajok sokfélesége és az import), mint a keresleti oldalon (demográfia, étkezési szokások, vásárlóerő), illetve vannak egyéb külső, nemzetközi, illetve geopolitikai tényezők is. A kistermelőknek ismerniük kell a fogyasztói igényeket, illetve azok változásának tendenciáit. Ehhez külső segítség is szükséges, amit termelői szövetségek, kormányzati, illetve az ágazati innovációt segítő nem kormányzati szervezetek nyújthatnak. 

A fogyasztói preferenciákhoz való alkalmazkodás eleve komoly kihívás a termelő számára, mivel a fogyasztási trendek gyorsan változnak, de a haltermelők, különösen a kistermelők számára további nehéz feladatot jelent a kiskereskedők, illetve az áruházláncok követelményeihez való alkalmazkodás, amelyek ráadásul egyre szigorúbbak a környezetvédelmi, állatjólléti és egyéb tényezők miatt. Alapvető fontosságú egy termelő sajátságos helyzetének, illetve a termékek számára releváns marketingstratégiák kidolgozása. A kistermelők számára lehetőséget nyújt friss termékek helyi, illetve közeli piacokon, speciális piaci szegmenseket megcélzó közvetlen értékesítése, a hagyományos kapcsolatok erősítése. Vannak jó példák mobil halértékesítő autók alkalmazására (2. ábra), bár ezt a lehetőséget messze nem használják ki. Minden esetben fontos azonban, hogy a fogyasztók a termékekről egyértelmű világos és szükséges tudnivalókat kapjanak. Ezeket a tájékoztatókat az értékesítési helyeken vagy más médiumokon (internet stb.) keresztül lehet nyújtani. Az információs tevékenység fejlesztése a kistermelők számára is alapvető fontosságú. 

Vidéki régiókban működő kistermelők számára nemcsak a termékértékesítés, hanem különböző szolgáltatások nyújtása is bevételi lehetőséget jelent. A szolgáltatásokkal jelentősen csökkenthető a kistermelőknek a hal értéklánc domináns szereplőivel (pl. feldolgozók, szupermarketek) szembeni kiszolgáltatottsága.

Magyarország élen járt a multifunkcionális tógazdálkodás adta lehetőségek kihasználásában, de a haltermelés és a turisztikai szolgáltatások összekapcsolására egyre több példa van Európában, illetve az EU-ban (3. ábra). Még ha a keresleti oldal lehetővé is teszi a termelési volumen fenntartását, illetve növelését, továbbá a tevékenység szolgáltatásokkal való bővítését, ezek megvalósítása során a termelőknek fel kell készülniük az adminisztratív kötelezettségeik teljesítésére, tevékenységük társadalmi elfogadottságának növelésére, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra, az energia átállásra, a rendelkezésre álló erőforrások esetleges beszűkülésére. A kihívások leküzdéséhez ma már elengedhetetlen az innováció, amely minden termelő számára alapvető feladat a jövedelmezőség, a verseny- és ellenálló képesség növeléséhez. A termelés mellett az esetleges feldolgozást, termékfejlesztést, értékesítést, illetve menedzsmentet és munkaszervezést is tartalmazó, sok esetben befektetéssel együttjáró innováció az EU akvakultúrájában domináns mikro- és kisvállalkozások számára komoly kihívás.

Az a többször elhangzott megállapítás, hogy alacsony a szervezettség az ágazatban, a kistermelők helyzetét nehezíti, különösen a piaci információk beszerzése, illetve az értékesítés területén. Nagyobb, tengerhalászattal és tengeri akvakultúrával is foglalkozó EU országokban nagy számú termelői szövetség jött létre (például Spanyolországban 44, Olaszországban 57, de Lengyelországban is 19). Kevés ugyanakkor az olyan ágazatközi szervezetek száma, amelyeknek fő feladata a piacszervezés, miután ezen termelők mellett a feldolgozók és az értékesítők is tagjai. Ilyen szervezet mindössze 6 van az Európai Unióban (egy Magyarországon), azonban ezek a szervezetek sem tudják kihasználni hatékonyan a piacszervezésben rejlő lehetőségeket. A kistermelők számára a hatékony érdekképviselet és a piacszervezés mellett fontos az innováció támogatása, illetve az ahhoz szükséges támogatásokhoz jutás is. A kistermelők számára továbbra is kiemelt fontosságú az ágazati szervezettség növelése.

A nagyobb szervezettségre amiatt is szükség van, hogy a kistermelők érdekeit hatékonyan lehessen képviselni az akvakultúra-fejlesztéshez nélkülözhetetlen kormányzati, illetve EU-s szervezetek felé, a megfelelő támogatottság elérése érdekében. Az elmúlt években növekedett ugyan a kisvállalkozások elismerése az akvakultúra területén, éppen a kisvállalkozók érdekeit képviselő szervezetek munkájának eredményeképpen (pl. FEAP, AAC, EATiP) de még mindig alatta marad a partmenti vizeken halászatot, illetve akvakultúra termelést végző kisvállalkozók mellett. A kisvállalkozók jövedelmezőségének fenntartásához, illetve annak növeléséhez, amely mögött nemcsak élelmiszertermék, de egyéb közjavak előállítása is a mindennapok feladata, jelentős szerepe kell hogy legyen a támogatásoknak. Az EU-ban az Európai Tengerügyi Halászati és Akvakultúra-alap által finanszírozott Operatív Programok (Magyarországon a MAHOP Plusz) jó lehetőségeket biztosítanak a kisvállalkozók számára még akkor is, ha ezeknek a programoknak a végrehajtása jelentős adminisztratív terhet jelent.

Pozitív fejlemény, ami nemzetközi összefogás eredményének is tekinthető, hogy a kisvállalkozók számára az EU kutatási alapja, a Horizon program is pályázati lehetőséget biztosít. A következő év áprilisában írják ki a HORIZON-CL6-2027-02-FARM2FORK-06 pályázatot, amelynek címe: „A fenntartható kisüzemi vízi élelmiszertermelés és a rekreációs halászat lehetőségeinek kihasználása fejlődésre nyitott helyi közösségek számára”. Több más olyan pályázati kiírás is szerepel a jövőre induló HORIZON programokban, amelyek nem haltermelési kisvállalkozók számára nyújtanak lehetőséget, hanem általában kisvállalkozások számára. Ezekben való részvételre is van azonban lehetőség, amit már jelenleg is folyamatban lévő HORIZON projektek jól illusztrálnak (ActFast, NEXRUR,
DANUBAQUA stb.).

A jövőben egyre nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a haltermelő kisvállalkozások bekapcsolódjanak a fenntartható élelmiszerellátás fejlesztésére irányuló programokba más élelmiszertermelő ágazatokkal, illetve azok kisvállalkozóival együttműködve. Erre annál is inkább szükség van, mert az EU-ban a Bizottság javaslata szerint megszűnik az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (ETHAA/EMFAF) és a 2028–2034-es időszakban az élelmiszergazdaság finanszírozása a Nemzeti és Regionális Partnerségi Alapból (NRPF) történik. Bár a Bizottság 2 milliárd euró elkülönítését tervezi a Közös Halászati Politika (KHP) céljaira, ez jelentős csökkenés a 2021–2027-es ciklus mintegy 6,1 milliárd eurós keretéhez képest. Az ETHAA-ról az NRPF-re való áttérés jelentős változás lesz a halászat és akvakultúra közösségi finanszírozása szempontjából, amivel kapcsolatban folynak a szakmai és társadalmi egyeztetések, de a változásra mindenképpen készülniük kell az akvakultúra-ágazat szereplőinek, így e témával majd egy külön cikkben foglalkozunk, illetve folyamatos tájékoztatást adunk az NRPF kialakításának helyzetéről.

SZERZŐK: DR. BOZÁNNÉ DR. BÉKEFI EMESE, DR.VÁRADI LÁSZLÓ