A HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEKTŐL A KÖRFORGÁSOS JÖVŐIG:
PORTRÉ BOROS ATTILÁRÓL, A V-95 KFT. TELEPHELYVEZETŐJÉRŐL

Negyven év a vízparton, megszámlálhatatlan átdolgozott éjszaka és egy folyamatosan megújuló tógazdaság. Boros Attila, a V-95 Kft. telephelyvezetője a klasszikus tógazdasági alapoktól indulva jutott el a legmodernebb, okoseszközökkel támogatott, körforgásos technológiákig. Öt éve már fiával, Bencével az oldalán a mindennapi kihívásokra innovatív válaszokat adnak, vallva: a klímaváltozás korában a régi dogmákat el kell felejteni, és mindent újra kell tanulni.

A halak iránti szeretet nem a tóparton kezdődött. Mezőgazdasági szakközépiskolásként, állategészségőrnek tanulva diáktársával – aki mára megmaradt horgásznak – akváriumokkal rakták tele a szobát. A hobbiból hivatás lett: a kaposvári főiskola kisállattenyésztő tanszékén Dr. Erőss István és utódja, Dr. Körmendi Sándor hidrobiológus vezették be mélyebben a szakma rejtelmeibe. A tógazdasági gyakorlat 1986-ban egy tanulmányi szerződéssel indult a Balatoni Halgazdaságnál, ahová az 1989-es katonai leszerelését követően tért vissza, a ma Vidra Parkként ismert Petesmalomba. Egy erdei halászházban élt, hat és fél kilométeres körzetben szomszédok nélkül. „Ezt javasolnám minden főiskolát, egyetemet végzett kezdő gyereknek, hogy meg kell tanulni a vízeresztést, halőrzést, etetést, a területet megismerni” – emlékszik vissza a kemény, de hasznos kezdetekre. Amikor 1992-ben a halgazdaság eladta a lábodi területet, egy rövid Szári Zsolttal közös Írmapusztai kitérő következett, majd 1994 októberében tért vissza a jelenlegi telephelyre, a Simon-gáti tógazdaságba. Fekete István szellemiségét követve – miszerint „a vízimalomban lakott a molnár, az erdész az erdőben, a halász meg a vízparton” –, a tanyán kapott szolgálati lakást. A szakmai elmélyülés itt sem állt meg: néhai Gönczy János kötelezővé tette a halgazdaság vezetői számára a szarvasi szakmérnöki képzést.

„Az ő pénzükből, de a mi gyerekünk”

A nagy fordulópont a második privatizáció során, 2003-ban jött el, amikor két budapesti befektetőcsalád megvásárolta a gazdaságot. A főtulajdonos, Rábai József a Lábodi Vadásztársaság területén vadászva szeretett bele a környékbe. „Jóska nagyon szereti a kihívásokat, veszíteni nem szeret. Rábeszéltük, hogy vegye meg a birtokot, és elkezdtük ezt az egészet felépíteni” – meséli Boros Attila, aki mosolyogva csak úgy fogalmaz: az üzlet „az ő pénzéből, de a mi gyerekünk”. Az induláskor nyakig érő sár és rendetlenség fogadta őket egy elhagyatott géptelephellyel, de a cél egyértelmű volt: egy osztrák mintájú, tiszta, átlátható és esztétikus gazdaság felépítése, ahova „jó bejönni, érdemes megnézni”. A Simon-gáti halhús kiváló íze már korábban is híres volt a bécsi piacokon. A papíron 365, a gyakorlatban mintegy 280-320 hektárnyi aktív vízfelület, és a 36 medencéből álló, 40-41 vagon halat befogadó, a Dunántúlon kiemelkedőnek számító teleltetőrendszer biztos alapot adott. A tulajdonosi kör azonban hamar felismerte, hogy pusztán a tógazdasági haltermelés önmagában nem garantálja a stabilitást. Ezért 2005-2006 környékén megvásárolták a feldolgozással foglalkozó Győri Előre Htsz.-t, megteremtve a ma Bajcshal Kft. néven futó feldolgozót. A folyamatosan visszafogatott bevételek mellett, a pályázati (HOP és MAHOP) forrásokat is mind a fejlesztésekre fordították.

„Azt el kell felejteni, hogy naptár szerint kezdünk halászni. Akkor halászunk, ha van víz.”

Nyitás az afrikai harcsa és a körforgás felé

2013-ra egyértelművé vált, hogy a növekvő költségek és az ingadozó halárak miatt csak édesvízi, tavi halakból (ponty, busa, amur, csuka, süllő) nem lehet megélni. Rábai József és  Szilágyi Gábor ötletére kezdték el megépíteni az
afrikai harcsa telep, ahová 2015-ben októberében telepítették az első afrikai harcsákat, kezdetben 16 darab 50 köbméteres medencébe. A további fejlesztéseknek köszönhetően ma már 1640 m³-es kapacitással működnek. A szaporítás kezdetben döcögött, de egy saját keltető felépítése és 3-4 év kísérletezés után megtalálták a tökéletes technológiát. Mára önálló anyaállománnyal és Heterobranchus hím ivarú vonallal, hibrid
végterméket állítanak elő, amelynek 100%-át a Bajcshal Kft. veszi fel.

A V-95 Kft. működésének igazi különlegessége a maximális körforgásos gazdálkodás. Az afrikai harcsatelepről elfolyó vizet egy nagy teljesítményű dobszűrőn vezetik keresztül, és a
80-90%-ban megtisztított vizet a tógazdaságba irányítják – ami aszályos időszakban életmentő a halak számára. A szűrőn fennakadó haltrágyát pedig a saját, mintegy 200 hektáros szántóföldjükre juttatják ki (bevizsgálás utáni engedélyezett módon), amivel jelentősen csökkentik a műtrágya-felhasználást, miközben önellátóak a tavi halak takarmányozásához szükséges gabonafélékből. Az afrikai harcsa telepről elfolyó vizet 133 hektáros vízfelületen, vízinövények, a halállomány és boksákba rakott baktériumok segítségével tisztítják meg, amely a megfigyelések alapján az iszapbontásban is segítséget ad.

Sötétben tapogatózva, okoseszközökkel

A melegedő vizek, az aszály és a szélsőséges időjárás alapjaiban változtatták meg a szakmát. Dr. Urbányi Bélának szokta mondani, hogy újra kéne írni azokat a régi halászkönyveket. „Szegény Dr. Ruttkay Andrásnak volt egy mondása: A halak takarmányozás a négerek harca egy sötét alagútban. Hát körülbelül most ott tartunk a halászatban is, hogy egy sötét alagútban tapogatózunk” – fogalmaz Boros Attila. A hagyományos hiedelmek – például, hogy barackvirágzáskor süllőt, aranyesőkor csukát, akácvirágzáskor pedig harcsát kell szaporítani – ma már nem működnek. A meleg miatt a kétnyaras halak szinte ivarérettek, és a szeptember-október is tenyészhónappá vált. Mára egy őszi halászatot öngyilkosság elkezdeni levegőztetők és aggregátorok nélkül. Ebben a küzdelemben hatalmas segítséget jelentenek az okoseszközök. A tavakon telepített négy okosbója folyamatosan monitorozza az oxigén- és ammóniaszintet, és kritikus értéknél azonnal riasztást küld a telefonra. Fia és munkatársa, Bence elmondása szerint napi öt-hat alkalommal elemzik az időjárás-előrejelzéseket. Volt olyan eset, hogy a négyes tavon 24 órán át nullával kezdődő  oxigénszint volt, mégis sikerült életben tartani az állományt a riasztásoknak és az azonnali, éjszakai beavatkozásoknak köszönhetően. Az éghajlatváltozás kivédésére szolgál a saját halszállító kamion is: csapadékhiányos kényszerhalászat esetén a halat egyenesen Győrbe viszik a feldolgozóba, elkerülve a veszteséget.

Generációváltás, minőség és megszállottság

A kihívások ellenére a Boros család elkötelezett a minőség iránt. 1997-ben – abban az évben, amikor Attila ikerei, köztük a gazdaságban vele már negyedik éve együtt dolgozó Bence is született – hozták vissza a gazdaságba a kerek, magas, vastag húsú atádi tükrös tájfajtát. Alacsony zsírtartalmának köszönhetően mentes minden mellékíztől, bár szomorúan tapasztalják, hogy a piacon sokszor pusztán az ár dominál. A vásárlók nincsenek tisztában azzal, hogy az olcsó, Ázsiából származó import halak (mint a pangasius vagy a tilápia) mekkora hormonális és antibiotikumos terhelést jelentenek a szervezetnek, szemben az ő tiszta vizű, minőségi magyar halukkal. A jövő útja számukra az intenzív termelés. A vízhiány és a drasztikus munkaerőhiány miatt – hiszen a fiatalok egyre kevésbé vállalják a kétkezi, fizikai munkát, még megfizetve sem – a tógazdaságok fenntartása egyre nehezebb. A fogyasztói szokások is változnak: eltűntek a konyhakertek, az emberek készételt vesznek a fagyasztóból, amihez a szakmának alkalmazkodnia kell. Hogy honnan van erő mindezt végigcsinálni az álmatlan éjszakák és a riasztások közepette? Boros Attila egykori főhalászmesterétől tanulta meg a legfontosabb leckét: évek kellenek ahhoz, amíg valaki megismeri a vizet és a terepet, és kiderül, alkalmas-e a pályára. Egy régi halász barátját idézve adja meg a végső választ: „Ezt a szakmát a hülyék és a megszállottak csinálják. Most el kell dönteni, hogy mi hova tartozunk, vagy mind a kettőhöz, de máshogy nem megy.” A V-95 Kft. története egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a hagyománytisztelet és a megszállott, innovatív gondolkodás együttesen képes választ adni a jövő legnagyobb kihívásaira is.