Tavaszi frissülést és rengeteg új szakmai inspirációt hozunk a magyar akvakultúra világából! A megújult és kibővült folyóiratunk legújabb száma ismét izgalmas, mélyreható és elgondolkodtató témákkal várja az olvasókat.

Miről olvashat a márciusi lapszámban? Íme egy kis ízelítő a tartalomból:

• Mi történik a jég alatt? – Körbejártuk, hogyan hatnak a téli körülmények a halak egészségére.
• A kormoránok kihívása – Részletes elemzés arról, hogy milyen hatással vannak a kormoránok az EU halászatára és akvakultúrájára.
• A globális akvakultúra alapjai – Miért még mindig a halastavak jelentik a haltermelés és a fenntartható ökoszisztéma-szolgáltatások alapját világszerte?
• Jövőkép és előrejelzés – Mit mutatnak a számok és az időjárási adatok a hazai tógazdaságok haltermelésének jövőjéről a 2025-2026-os évekre?
• A konokság és az innováció hibridje – Inspiráló interjú Vida Istvánnal, aki kavicsbányából indulva építette fel a hazai süllő- és sügérnevelés egyik legmodernebb bázisát.
• Történelmi érdekességek – Időutazás részeként fellebbentjük a fátylat egy elfeledett magyar halkonzerv, a legendás „Balatoni halpudding” történetéről, és felidézzük a süllőgondozás 1948-as hőskorát is!
• Nőnapi köszöntő – Bár a szakma hagyományosan férfiasnak tűnik, a március 8-ai nemzetközi nőnap alkalmából külön köszöntjük a halászatban és akvakultúrában dolgozó hölgyeket, akiknek szakértelme nélkülözhetetlen az ágazat sikereihez!

A sornak pedig még nincs vége, további tartalmak a megújult, immár 50 oldalas szaklapban,
mely letölthető a MA-HAL honlapjáról is.

---

Ha Ön elkötelezett a magyar akvakultúra és halászat fejlődése iránt, és fontosnak tartja az ágazati érdekképviseletet, akkor tagja a MA-HAL-nak. Így a HALÁSZAT szaklap az Öné, példánya havonta a postaládájába érkezik.
Ha szeretne előfizetni munkatársai számára is, vagy egyéb okból érdeklődik az ágazat iránt,
előfizethet a magazinra: HALÁSZAT Előfizetés

---

A HALÁSZAT ágazati szaklap 2026. márciusi száma lapozható pdf formátumban:

https://online.fliphtml5.com/halaszati_lapok/halaszat_marcius_1/

A SIRHA Budapest kiállításon, 2026. március 3-án megrendezett sajtótájékoztatón jelentették be a „Kapj rá!” halfogyasztást népszerűsítő kampány újabb szakaszának aktualitásait. A MAHOP Plusz keretében megvalósuló program rávilágít, hogy a hazai akvakultúra nemcsak kiváló minőségű élelmiszert biztosít, de a klímaváltozás elleni küzdelemben és a vízbázis megóvásában is kulcsszerepet játszik.

A sajtóeseményen a szakma képviselői osztották meg gondolataikat a magyar halágazat jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli kitörési pontokról.

Világviszonylatban is egyedülálló a hazai tógazdálkodás

Puskás Nándor, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke beszédében hangsúlyozta a magyar halgazdálkodás ökológiai jelentőségét. Kiemelte, hogy a magyar tógazdasági akvakultúra egy világviszonylatban is egyedülálló, kifejezetten környezettudatos termelési technológiát alkalmaz.

A hazai tógazdálkodás legfőbb ismérvei a MA-HAL elnöke szerint:

• A termelés során a halgazdaságok nem használnak vegyszereket és gyógyszereket.
• A halak növekedéséhez szükséges fehérjét nem külső forrásból viszik be a rendszerbe, hanem azt a tavak természetes táplálékbázisa biztosítja.
• Az ágazat nem feléli a természeti erőforrásokat, hanem fenntartja és folyamatosan megújítja azokat.
• A hazai 26 ezer hektárnyi halastófelületen éves szinten mintegy 350 millió köbméter vizet tartanak meg, gazdagítva ezzel Magyarország édesvízkészletét.

Puskás Nándor aláhúzta: ez a tevékenység egy rendkívül komplex gazdasági, természetvédelmi, vízgazdálkodási és klímaszolgáltatási értéket tart fenn. „Aki a magyar halakat választja, akár az ünnepi, akár a hétköznapok asztalára, az nemcsak az egészségét védi ezzel, hanem a környezetét is” – zárta gondolatait az elnök.

Kormányzati célok, exportnövelés és a szezonalitás csökkentése

Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a kampány stratégiájáról és az ágazati eredményekről számolt be. Elmondta, hogy a magyar halfogyasztás erős szezonalitással küzd, hiszen a forgalom mintegy egyharmada a karácsonyt megelőző időszakra összpontosul. A kampány egyik kiemelt célja ezen időszak kiszélesítése, amelyre kiváló alkalmat teremt a húsvét előtti böjti időszak is.

A helyettes államtitkár ismertette a legfrissebb, 2024-es kereskedelmi adatokat is:

• A magyar halexport elérte a 6800 tonnát, míg az import 27 000 tonnát tett ki.
• Bár az import aránya magas, az export az előző évekhez képest 24%-os növekedést mutatott.
• A jövőbeli stratégiai cél az export további növelése és az import arányának visszaszorítása.

Szigeti Szabolcs felhívta a figyelmet a feldolgozottsági szint növelésének elengedhetetlen szükségességére is, mivel a modern fogyasztók elsősorban a szálkamentes, filézett termékeket részesítik előnyben. Ehhez a MAHOP Plusz keretében folyamatosan elérhetők a szükséges pályázati források az akvakultúra-beruházások és a halfeldolgozás támogatására.

Európai élvonalban a magyar afrikaiharcsa-termelés

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője rámutatott, hogy bár az elmúlt években sikerült növelni a hazai halfogyasztást, Magyarország továbbra is sereghajtó az Európai Unióban. Ennek javítását célozza a 2025. január 1. és 2029. december 31. között zajló, második ciklusába lépett kommunikációs kampány.

Kiemelte ugyanakkor az ágazat komoly sikereit: az afrikaiharcsa-tenyésztés 5500 tonnás volumenével az Európai Unióban az első, míg a pontytermelés a maga 16 000 tonnájával a harmadik helyen áll. A kampány során kiemelt hangsúlyt fektetnek a földrajzi árujelzővel védett magyar fajták – mint a szilvásváradi pisztráng, az akasztói sziki ponty és a balatoni hal – gasztronómiai népszerűsítésére. A kampányhoz kapcsolódó receptek és konyhatechnológiai leírások a kapjra.hu oldalon is elérhetők.

MILLIÁRDOS BERUHÁZÁSOK, NAPELEMES TECHNOLÓGIA ÉS ÚJ EXPORTPIACOK:
ÍGY MENEKÜL ELŐRE A MAGYAR HALÁGAZAT A KLÍMAVÁLTOZÁS SZORÍTÁSÁBAN.

A magyar halgazdaságok számára 2025 nem csupán a klímaváltozás, hanem a piaci realitások élesedésének éve is volt. Míg a technológiai fejlesztések és a pályázati sikerek reményt adnak, az ágazat szereplői satuba kerültek. Az egyik oldalon a drasztikus vízhiány és a költségnövekedés, a másikon a nyomott értékesítési árak és a fogyasztói szokások átalakulása szorít. Szaklapunkban az ágazat szereplői vonták meg az év, és különösen a karácsonyi szezon mérlegét.

Az elmúlt évet értékelve kirajzolódik, hogy a „szokásos” küzdelmek – a kormoránhelyzet vagy a munkaerőhiány – mellé új, strukturális problémák zárkóztak fel. A Dunántúlon és az Alföldön egyaránt kritikus volt a vízhiány, amely nemcsak a termelési volument, de a halak kondícióját is befolyásolta. Ám talán ennél is fájóbb pont a jövedelmezőség kérdése. A bevételek sok helyen csökkentek, miközben a költségek (bér, energia, útdíj) nőttek. A karácsonyi szezon a várakozásoknak megfelelően alakult, de a fogyasztói árérzékenység és az importnyomás (főleg a cseh ponty okán) komoly figyelmeztető jel az ágazatnak. A továbbiakban a megkérdezett ágazati cégvezetők saját gazdaságuk tükrében értékelik a 2025-ös évet.

---

Az eredményt vissza kell forgatni a túléléshez

Szilágyi Gábor, Bajcshal Kft.

„A két cég összefogása stratégiailag megalapozott döntés volt, amely jelentősen csökkentette a termelési hullámvölgyek és az ellátási problémák kockázatát. Ez volt az első olyan év, amikor a pontyot olyan áron tudtuk beszerezni, ami feldolgozói szemmel is rentábilisnak mondható, hagyott némi árrést. Ugyanakkor látni kell, hogy ez egy állandó küzdelem: 20 év után is ott tartunk, hogy a megtermelt eredményt nem kivenni, hanem visszaforgatni kell a gazdaság fenntartásába. Mi előre menekülünk, a nyáron elindítottuk a MAHOP Plusz pályázati előkészítést, aminek eredményeként közel 1 milliárd forint értékben tervezünk beruházást. Ez termelésbővítést, költségcsökkentést (napelemrendszerek) és az értékesítés modernizálását – a rövid ellátási lánc koncepciójába illeszkedően például mozgó árusító autók beállítását – jelenti. A vízhelyzet nálunk is kritikus volt, a 300 hektáros tórendszerünk átlagosan 1 méteres vízmélységgel bír, hiányzott idén 30-40%, ami a gazdálkodást a lehetetlennel tette határossá. A piacon pedig továbbra is jelen vannak a „könnyű prédát” szimatoló, szakmailag felkészületlen vállalkozók, akik irreálisan alacsony áraikkal nehezítik a minőségi termelők helyzetét.”

---

Export nélkül bajban lennénk

dr. Németh István, Tógazda Zrt.

„A dunántúli gazdaságainkat extrém vízhiány és hőség sújtotta, ami kényszerhalászatokat és testtömeg-gyarapodási elmaradást okozott. A gazdasági környezet sem volt kegyes, miközben a munkabérek és az energiaárak emelkedtek, a horgászhal árak 2025-ben nem előre, hanem visszafelé mozdultak el, sőt, az útdíjak is nőttek. Ennek eredményeként az árbevételünk mintegy 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A karácsonyi szezon összességében elfogadható volt, de a hangsúlyok eltolódtak. Kevesebb élő halat adtunk el, viszont a feldolgozók felé nőttek az eladások, ami részben kompenzálta a kiesést. A legnagyobb pozitívum, hogy jelentős exportlehetőségek nyíltak Románia, Ausztria és Szerbia irányába. Azonban figyelmeztető jel, hogy a készleteink jelentősek maradtak, három nagy tavunkat – több mint 600 hektárt – a jéghelyzet miatt nem is tudtuk lehalászni. A jövő legfontosabb feladata a ponty közös marketingje, mert ha a jelenlegi tendencia marad, a termelés nem lesz jövedelmező.”

---

A keltető húz ki a bajból

Szabó Krisztián, (MA-HAL) Dinnyési Halgazdaság Kft.

„Szakmai körökben gyakran a csapadékmennyiséggel magyarázzuk az éves eredményeket, de a mi 20 éves adatsorunk mást mutat: a legmeghatározóbb tényező a nyári napok
(25°C feletti hőmérséklet) száma. Míg 2016 előtt ez átlagosan 86 nap volt évente, az elmúlt három évben már 109-re ugrott. Ez a magyarázata a látszólagos túltermelésnek: a meleg miatt a halak jobban nőttek, ugyanakkor az aszály drámai volt. A 2025-ös évünk ambivalens: a nap sütött, a hal nőtt volna, de a víz elfogyott. A Dunántúl idén jobban megszenvedte a klímaváltozást, mint az Alföld, mert nálunk a tápláló patakok kiszáradtak, nincs meg az a nagy vízbázis-háttér, mint a Tisza-tó környékén. Volt olyan 30 hektáros tavunk, ahol őszre gyakorlatilag 7-8 hektárnyi víz maradt, ebben kellett megőriznünk a halállományt. A stratégiai válaszunk a tevékenység eltolódása: míg régen a bevételünk harmadát, ma már a felét a keltetés és előnevelés adja. Ez a szegmens kevésbé vízigényes, biztonságosabb, gyakorlatilag ez a stabilitásunk záloga. A piacon ragaszkodunk a minőséghez és a középkategóriás árszinthez – három éve nem emeltünk, de csökkenteni sem akarunk, mert az a minőség rovására menne. Bár a fiatalok a feldolgozott terméket keresnék, egyelőre a „csináld magad” megoldásokban, például egy telephelyi, lakossági halpucoló bázis kialakításában látom a realitást a drága feldolgozóüzem helyett.”

---

Minőségbiztosítás és technológiai adaptáció

Katics Máté, Czikkhalas Halastavai Kft.

„Mi technológiai oldalról próbálunk alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Bár a tavaink mélyebb vizűek, mi is elvesztettünk fél-egy méter vizet a szezon végére. A megoldást a baktériumkultúrás vízkezelésben látjuk, tavasszal kezeljük a vizeket, ami segít elkerülni az oxigénhiányt és stabilizálja az állapotokat a kritikus őszi időszakban is. Bár ez komoly költség, az eredmények igazolják. Tiszta, acélos, jó kondícióban lévő halakat halásztunk. Takarmányozásban is váltottunk, a borsó helyett komplex takarmányt etetünk, a tenyészidőszak végén pedig immunerősítő takarmánnyal készítjük fel a halakat a télre. A karácsonyi piacon a pesti forgalom hozta a kötelezőt, de délen érezhető volt a visszaesés, részben az alkalmi árusok nyomott árai miatt.”

---

Öt év múlva nem lesz kinek eladni a pontyot

ifj. Lévai Ferenc, Aranyponty Zrt.

„Termelési volumenben nem zártunk rossz évet, bár az aszály miatt folyamatosan „csapolgatnunk” kellett a vizet a tavak között a halak életben tartásáért. Ami azonban igazán aggasztó, az a piac átalakulása. Történelmi pillanatban vagyunk: felnő egy generáció, akinek a ponty már nem jelent semmit, nem része az ünnepi étkezésnek sem. Ha nem teszünk ez ellen, öt év múlva nem lesz kinek eladni a halat, és akkor a területalapú támogatás sem ment meg minket. Nem eseménymarketingre van szükség, hanem profi, modern kampányokra, amelyek újrapozicionálják a pontyot, akár nemzetközi összefogással is. A versenyképességünket tovább rontja, hogy a környező országokban, például Csehországban, a támogatási rendszer és a termelési feltételek lehetővé teszik, hogy jóval alacsonyabb áron, akár 2,2 euróért kamionra tegyék a halat, amivel mi nehezen tudunk versenyezni. A 2026-os és az azt követő évek legnagyobb kihívása egyértelműen a piacmegtartás és a marketing lesz.”

---

Konstruktív elégedetlenséggel a jövőért

Borbély Rita, Jászkiséri Halas Kft.

„Sokakkal ellentétben nálunk nem a karácsony a domináns főszezon: a termelésünk gerincét a kora őszi és tavaszi nagycsoportos értékesítés adja, az év vége inkább a helyi lakosságnak szól. Ha osztályoznom kellene, egy erős közepesre értékelném a 2025-ös évet. A kitűzött mennyiségi és minőségi célokat hoztuk, de a „konstruktív elégedetlenség” jegyében látni kell a nehézségeket is. A szélsőséges időjárás kettős szorítást hozott, a folyamatos párolgási veszteség és a csapadékhiány nemcsak a mi termelésünket nehezítette, hanem a vevőinkét, a horgászegyesületekét is. A vízhiány náluk is korlátozta vagy meghiúsította a telepítéseket, ami közvetlenül visszahatott a mi értékesítési lehetőségeinkre is. Gazdaságilag a legnagyobb kihívást a megugró termelési költségek és a piaci árak közötti egyensúly megtartása jelentette. A jövőt a technológiai és kommunikációs váltásban látjuk. A marketingben a hagyományos plakátokról áttértünk a rövid, feliratos videós tartalmakra, hogy a fiatalabb generációt is elérjük, akiknek már mások a tartalomfogyasztási szokásaik. A fejlesztések terén pedig a MAHOP Plusz pályázatok segítségével nemcsak a termelésbiztonságot növeljük, hanem nyitunk az agroturizmus felé is: egy tanösvény és tematikus rendezvények segítségével szeretném közelebb hozni az emberekhez a halászatot, mint szakmát és természeti értéket.”

---

A Tisza közelsége biztonság, a feldolgozás kihívása

Zsáky Tamás, Szegedfish Kft.

„A 2025-ös évünk volumenben szinte azonos volt a 2024-sel, illetve a megelőző három évvel. Szerencsés helyzetben vagyunk a dunántúliakkal szemben, mivel mi közvetlenül a Tiszából, az Algyői-főcsatornán keresztül kapjuk a vizet, nálunk nincsenek ellátási problémák, „csak” többlet szivattyúzási költségek. A párolgási veszteség nálunk is jelentős volt, a nyári hőségben napi 1 centimétert apadt a vízszint a 2000 hektáron, amit folyamatosan pótolni kellett, ez pedig meglátszik az áramszámlán. Éppen ezért lenne kulcsfontosságú az energiaköltségek csökkentése, de adminisztratív csapdába kerültünk. Szeretnénk napelemparkot létesíteni, de mivel a gazdaság területe Natura 2000-es besorolás alá esik – még a madárvédelmileg nem releváns gazdasági épületek környezete is –, a jelenlegi jogszabályi környezetben ez szinte lehetetlen, pedig az éves villanyfelhasználásunk meghaladja az 1,2 millió kilowattórát. A piacon drasztikus átrendeződést látunk, az élő hal iránti kereslet minimálisra csökkent, a vevők kizárólag a konyhakész, feldolgozott terméket keresik. Ez karácsonykor komoly kapacitásproblémát okoz, hiszen az év nagy részében felesleges lenne akkora feldolgozó kapacitást fenntartani, ami a decemberi rohamot kiszolgálja. A jövőt illetően stratégiai váltásra készülünk. A méretünkből fakadó logisztikai és munkaerő-problémákat úgy orvosoljuk, hogy a termelést koncentráljuk, egyes tóegységeket intenzívebben, másokat extenzívebben kezelünk. Érdekesség, hogy bár az amur és a busa visszaszorulóban van, a Szeged mellett épülő BYD autógyár és a betelepülő kínai munkavállalók miatt nem zárjuk ki, hogy erre a két fajra a jövőben speciális, helyi kereslet mutatkozik majd.”

---

„Aki vizet őriz, jövedelmet őriz”

Kovács Zoltán, Tiszahalker Kft.

„Mi szerencsés helyzetben voltunk idén. Körtöltéses tavaink vannak, és a Vízüggyel kialakított kiváló kapcsolatnak köszönhetően a vízellátásunk biztosított volt. A Jászsági-főcsatornát nem engedték le korán, így tudtunk vizet kivenni. Ez beigazolta a tételt, ha van víz, lehet termelni. Bár az áraink nekünk is csökkentek mintegy 20%-kal, és ezzel az árbevételünk is mérséklődött, összességében jó évet zártunk, nem panaszkodom. Pozitívumként emelném ki a pályázati rendszer felgyorsulását. Az októberben beadott kérelmekre már decemberben megérkeztek a kifizetések, ami korábban elképzelhetetlen volt, és sokat javít a likviditáson. A vízjog és a vízdíjak kérdése azonban továbbra is kulcskérdés. A jelenlegi, kedvezőbb feltételek (25 ezer köbméter/ha mentesség) megtartása létfontosságú a jövőre nézve.”

---

„Dízelmotorral mentettük a menthetőt”

ifj. Radóczi János, Szabolcsi Halászati Kft.

„Szabolcsban az aszály drámai volt. A vízpótlást csak traktorhajtású szivattyúkkal tudtuk megoldani, ami a napi több száz liter gázolaj miatt jelentősen megdrágította a termelést. Ha ez a tendencia marad, a 650 hektáros területünkből 300-at nem fogunk tudni üzemeltetni. A jövedelmezőségünk a marginális szint felé közelít. A válaszunk a diverzifikáció. Újraindítjuk a modern feldolgozóüzemünket, és nem csak hazai halakkal tervezünk foglalkozni. Az exportpiaci kitettségünk továbbra is magas, 80% körüli, miközben a belföldi piacon árverseny dúl. Elkeserítő látni, hogy a horgász beszerzéseken nyomott ajánlatokkal viszik el az üzletet előlünk, olyan árakkal, amikkel a minőségi termelés nem tartható fenn. Az exportpiacon pedig azzal a cseh konkurenciával kell versenyeznünk, akik a magasabb támogatások miatt jóval alacsonyabb önköltséggel dolgoznak.”

---

Vízdiplomácia és kormoránháború

Puskás Nándor, Biharugrai Halgazdaság Kft.

„A határmenti fekvésünk idén átoknak bizonyult. A román oldalon a vízgazdálkodás olyan hatékonyan tartja vissza a vizet, hogy hozzánk a Sebes-Körösből alig jutott valami, volt, hogy 5-6 köbméter/szekundum volt csak a vízhozam. Drasztikus, 2 centimétert meghaladó napi apadást is mértünk a párolgás miatt, ami 1200 hektáron óriási vízveszteség. A Vízügyi Igazgatósággal szoros és konstruktív együttműködésnek köszönhetően azonban sikerült az elfogadható vízszintet tartani. Ezen a téren sürgős országok közötti „vízdiplomáciai” lépésekre lenne szükség. A kihívások okán mi is fejlesztünk, napelemes szivattyúrendszereket telepítünk a víz visszaforgatására. A másik front a kormoránok elleni küzdelem, ami szabályos háborúvá fajult. Védekezés nélkül még ennyi halunk sem maradt volna. Sikerként könyvelhetjük el azonban az ágazati lobbit. Sikerült deklarálni, hogy a tógazdaságok összeségében a legnagyobb vízvisszatartó épített művek hazánkban, ami a vízdíjak és a vízjogi rangsor szempontjából is védelmet kell, hogy nyújtson számunkra. Emellett a saját, „falusi” típusú közvetlen értékesítési rendszerünk is jól vizsgázott, van igény a közvetlen elérésre.”

---

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni 2025-öt a magyar akvakultúrában, az a kényszeradaptáció lenne. Az ágazat szereplőinek beszámolóiból kirajzolódik, hogy a hagyományos tógazdasági modell felett eljárt az idő: a klímaváltozás és a globális piaci folyamatok nem ciklikus, hanem strukturális válságot idéztek elő, amelyre csak rendszerszintű válaszok adhatók.

A makrogazdasági környezet és a természet erői 2025-ben harapófogóba szorították a termelőket. Míg a meteoroló-giai adatok – a nyári napok számának drasztikus emelkedésével – elviekben rekordtermelést tettek volna lehetővé, a vízfizikai realitás, az Alföldet és a Dunántúlt egyaránt sújtó aszály gátat szabott a volumennek. A vízgazdálkodás így a technológiai innováció terepévé vált. Legyen szó baktériumkultúrás vízkezelésről, napelemes szivattyúrendszerekről vagy épp a tevékenység eltolódásáról a kevésbé vízigényes keltetés és előnevelés irányába, mindenki a túlélés új
receptjét keresi.

Üzleti oldalon a „konstruktív elégedetlenség” állapota uralkodik. A bevételek stagnálása vagy csökkenése mellett a költségek (energia, bér, útdíj) inflációja felemészti a profitot, miközben az importnyomás – különösen a cseh ponty árképzése – korlátozza az áremelési lehetőségeket. A szektor előtt álló legnagyobb kihívás azonban nem a termelés, hanem a piac megtartása. A generációváltás a fogyasztói oldalon drámai. A ponty lassan kikopik a fiatalok gasztronómiai térképéről, amit a hagyományos marketingeszközök már nem képesek megállítani. A jövő útja a modern, videós tartalomgyártás, a kényelmi termékek fejlesztése és a tudatos márkaépítés lehet. Mindez azért is kiemelten fontos, mert a ponty a tógazdasági termelés bázisa ökológiai és ökonómiai szempontból egyaránt. Látni kell, ha nincs pontytermelés, nem lesz tógazdaság, melyek nélkül rendkívül lecsökken a vizes élőhelyek száma.

2026-ra fordulva egyértelmű: a tisztán volumenre alapozott termelés kora lejárt. A jövő azoké a gazdaságoké, amelyek képesek diverzifikálni – legyen szó akár agroturizmusról, közvetlen fogyasztói értékesítésről, exportpiaci terjeszkedésről vagy feldolgozásról –, és amelyek a vizet nem csupán termelési eszközként, hanem megőrizendő tőkeként
kezelik. Ahogy a beszélgetésekből kiderült, aki vizet őriz, az ma már nemcsak halat, hanem a jövő évi eredménykimutatást is menti. Az ágazat szereplői felhívják a figyelmet arra, hogy a hazai haltermelés támogatási forrásai sokkal kisebbek más mezőgazdasági ágazathoz képest. Ez a
helyzet talán ellenálóbbá, alkalmazkodóképesebbé tette a termelőket, ami esélyt adhat a tógazdaságok hosszú távú fenntartására.

A minőség már nem csupán ígéret, hanem mérhető üzleti érték. A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy nem kevesebbet kínál a haltermelőknek, halászati termékeket előállító halfeldolgozó vállalkozásoknak, mint az államilag garantált kiemelkedést a tömegtermékek közül. A rendszer szigorú, de teljesíthető követelményei – a GMO-mentes takarmányozástól a precíz zsírsavösszetételig – választóvonalat húznak a piacon. A ráckevei élő amur bizonyítja, a magasabb szintű technológiai fegyelem és a fenntarthatóság ötvözése nemcsak elérhetetlen elmélet, hanem valós piaci pozíciót teremtő eszköz.

A KMÉ az Európai Unió által is elismert nemzeti minőségrendszer, amelynek célja, hogy a piacon lévő élelmiszerek közül kiemelje azokat amelyek magas minőséget képviselnek és megfelelnek az élelmiszerbiztonságra és a fenntarthatóságra vonatkozó szigorú követelményeknek. A védjegy egy komplex tanúsítási folyamat eredménye, amelyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai felügyelete kísér. A KMÉ-védjegyre bármely élelmiszer-előállító pályázhat, ha terméke megfelel az ún. speciális tanúsítási követelményeknek (magasabb minőségű alapanyag, jobb beltartalmi értékek, fenntartható technológia).

A tanúsítás hatálya és az alapvető jogosultság

A KMÉ rendszerében pályázni édesvízi élő hallal, valamint a 853/2004/EK rendelet értelmében vett feldolgozatlan friss, illetve előkészített halászati termékekkel lehetséges. Szakmai szempontból fontos tisztázni a definíciókat: a „friss halászati termék” alatt azokat a feldolgozatlan termékeket értjük – beleértve a vákuum- vagy védőgázas csomagolást is –, amelyeken a hűtésen kívül más tartósítási eljárást nem alkalmaztak. Az „előkészített” kategória ezzel szemben magában foglalja az anatómiai egységet megbontó műveleteket, mint a kizsigerelés, fejezés, szeletelés vagy filézés.

Kiemelendő kitétel, hogy fagyasztott és felengedett árura a védjegy nem igényelhető, továbbá csak hivatalosan elismert halfajták és hibridek képezhetik a tanúsítás tárgyát.

Technológiai fegyelem a termelésben

A követelményrendszer differenciálja a termeléstechnológiából adódó sajátosságokat, ugyanakkor egységesen magas mércét állít az állatjóléti és élelmiszerbiztonsági kérdésekben.

A klasszikus tógazdasági (extenzív, félintenzív) termelés során a „Helyes Tógazdasági Gyakorlat” elveinek követése az alapkövetelmény. A takarmányozás során kizárólag GMO-mentes összetevőkből álló takarmány etethető. Szigorú tiltás vonatkozik a hozamfokozó célú antibiotikumok, hormonok és hormonhatású szerek alkalmazására, sőt, a védjegy csak olyan egyedeken alkalmazható, amelyeket élete során soha nem kezeltek ilyen szerekkel.

Az állategészségügyi menedzsment része a rendszeres állatorvosi felügyelet, a naplózási kötelezettség, valamint a saját hatáskörben szervezett halegészségügyi szemlék végrehajtása. A vízminőség-ellenőrzés minimuma évi egy alkalom, a 28/2004 KvVM rendelet figyelembevételével. A dokumentációs fegyelem kiterjed a tógazdálkodási és takarmányozási naplóra, valamint a vegyszerfelhasználás precíz nyilvántartására is.

Az intenzív üzemi technológia zárt rendszereiben a monitoringnak értelemszerűen gyakoribbnak kell lennie. A vízminőségi paraméterek (hőmérséklet, oldott oxigén, pH, ammónia-ammónium ion) regisztrálása legalább heti gyakorisággal kötelező. A KMÉ előírásai itt is hangsúlyozzák a hozamfokozók és veszélyes vegyszerek mellőzését, legalább az előnevelt kortól számítva. Az elfolyó víz ellenőrzésekor a vonatkozó környezetvédelmi rendelet határértékei az irányadók.

Termékspecifikus minőségi paraméterek

A halra vonatkozóan is pontos fizikai és kémiai paramétereket kell figyelembe venni. A vizsgálatoknak ki kell terjedniük mind az alapanyag (élőhal), mind a feldolgozott termék állapotára.

Az élőhal esetében az érzékszervi bírálat során elvárás a sérülésmentes, fényes kültakaró, a tiszta, kidomborodó szem (kivéve süllőnél, ahol az opálosság megengedett) és az élénkvörös kopoltyú. A halnak friss édesvíz illatot kell árasztania, mentesnek kell lennie a dohos, iszapos mellékszagoktól.

A védjegy szigorú vágási/értékesítési testtömeg-határokat szab meg fajonként, ami biztosítja, hogy csak a piacképes, megfelelő húsminőséget adó egyedek kerüljenek a logó alá:

• ponty: 1–4 kg
• szürkeharcsa: 1–10 kg
• afrikai harcsa: 1–3 kg
• fogas: 0,5–3 kg
• busa: 1–8 kg
• amur: 1–6 kg
• pisztráng: 0,25–0,6 kg

A húsminőség és beltartalmi értékek tekintetében alapkövetelmény még, hogy a friss halhúst (filé, szelet) 0°C és 2°C közötti hőmérsékleten kell tartani, továbbá mikrobiológiai szempontból a Salmonella, a Staphylococcus aureus az E. coli mentesség.

Kiemelt figyelmet kap a zsírtartalom, amely fajonként maximalizált:

• ponty, busa, afrikai harcsa: max. 10%
• harcsa: max. 6%
• amur: max. 4%
• fogas, pisztráng: max. 2,5%

A KMÉ-védjegy egyik legnagyobb hozzáadott értéke a zsírsavösszetétel szabályozása. Az egészséges táplálkozás szempontjából kritikus omega-3/omega-6 zsírsav arányának legalább 1/4-nek kell lennie. Továbbá az EPA+DHA tartalomra is konkrét minimumértékek vonatkoznak: ponty esetében 200 mg/100 g, busánál 850 mg/100 g, afrikai harcsa esetében a 200-250 mg/100 g tartomány az elvárás.

Az érzékszervi minősítést sütési próbát követően, az MSZ ISO 6658:2018 szabvány szerint végzett panelvizsgálattal kell igazolni, ahol az átlagpontszámnak el kell érnie a 4-est az 5-ös skálán.

Az első KMÉ-védjegyes élő hal

A KMÉ-védjegy elnyeréséhez a kötelező elemeken túl a választható elemek közül is teljesíteni kell legalább egyet-egyet a termékelőállítás (I. kategória) és a fenntarthatóság (II. kategória) területéről.

I. kategória a termék-előállítással és technológiával kapcsolatos további részleteket tartalmaz.  Ebben a kategóriában a termelők pontokat szerezhetnek emelt szintű önellenőrzéssel (pl. negyedéves laborvizsgálatok, havi vízvizsgálat a feldolgozóban). Elismert gyakorlat az ökológiai gazdálkodás folytatása, vagy a Global GAP állatjóléti tanúsítás megléte. Technológiai oldalról preferált a vegyszermentes, természetes anyagok használata, illetve az olyan megoldások, mint az iszapos tavak preventív meszezése kontrollált vízminőség mellett. Fontos szempont a takarmánybiztonság is: a szállítmányonkénti nehézfém-vizsgálat vagy a háromnyaras halak maradékanyag-vizsgálata szintén választható opció.

II. kategória a fenntarthatóság elemeire fókuszál. A környezeti lábnyom csökkentése központi eleme a modern akvakultúrának. A rendszer honorálja a megújuló energiaforrások (napelem, termálvíz, biogáz) használatát. Kiemelt jelentőséggel bír a rövid ellátási lánc: ha az élőhal szállítása a feldolgozóba, vagy a takarmány beszerzése 100 km-en belülről történik, azzal a pályázó teljesíti a fenntarthatósági kritériumot. Ide tartozik továbbá a környezetbarát csomagolóanyagok használata, a hulladékhő-hasznosítás, a víztakarékos technológiák alkalmazása, valamint az MSZ EN ISO 14001:2015 szabvány szerinti környezetirányítási rendszer működtetése.

A követelmények a professzionális hazai szereplők számára teljesíthetők ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az első KMÉ-védjegyes amur.

Az első KMÉ-védjegyes élő hal

A KMÉ rendszerének gyakorlati működését és a követelmények teljesíthetőségét kiválóan példázza, hogy 2024-ben az  élő hal kategóriában elsőként a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) amurja kapta meg a tanúsítást. A hírről lapunk 2024. tavaszi számában tudósítottunk, az alábbi cikkben: Udvari Zsolt, Nagy Gábor (2024): Kiváló Minőségű Élelmiszer – „Élő amur”. Halászat 117(1): 35.

Az RDHSZ egyik haltermelési létesítménye, a Dömsödi Tógazdaság mintegy 72 hektáros halastó-rendszerében, az őshonos halfajok termelése mellett évente 8 000–10 000 kg amurt állít elő, prémium halhúsminőségi paraméterekkel.

Bár az amur (amelyet Magyarországon 1963-ban honosítottak meg) eredendően folyóvízi hal, tógazdasági és víztározói környezetben is kiválóan nevelhető, és jelentős szerepet játszik a vizek nád- és hínárnövényzettől való megtisztításában. A védjegy elnyeréséhez azonban a puszta hasznosságon és a fajra jellemző jó húsminőségen túl szigorú technológiai fegyelemre volt szükség, amely pontosan tükrözi a szakmai szabályozás elvárásait:

1. Stresszmentes környezet és vízminőség: A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség termelőegységeiben a halak optimális átfolyóvíz és folyamatosan monitorozott oxigénszint mellett, stresszmentes körülmények között növekednek.

2. Takarmányozás: A tanúsítás egyik sarokköve, a GMO-mentesség itt is maradéktalanul teljesült, a halak kizárólag genetikailag nem módosított abrakot fogyasztanak, a halastavi hínárnövényzet gyérítése mellett.

3. Állatjólét: Az egyedsűrűség szigorú szabályozása és a rendszeres egészségügyi ellenőrzések biztosítják, hogy a végtermék ne csak biztonságos, hanem etikusan előállított is legyen.

Az RDHSZ példája bizonyítja, hogy a KMÉ minőségrendszere nem elérhetetlen elméleti elvárásokat támaszt, hanem akár valós piaci előnyt biztosító eszköz is lehet. Az, hogy a szövetség kizárólag a fenti, magas szintű kritériumoknak megfelelő élő amurt kínál eladásra a védjegy alatt, garanciát jelent a fogyasztók számára, és példát mutat a hazai tógazdasági ágazat többi szereplőjének is.

A megújult januári lapszám lendületével folytatjuk, már úton van az előfizetőkhöz a Halászat 2026/2. száma! Ebben a hónapban a tavalyi év szakmai mérlegére és a jövő égető kérdéseire – a klímára és az innovációra – helyezzük a hangsúlyt.

A szakmai lap februári tartalmából:

• MA-HAL Elnökségi ülés – Stabilitás, marketingstratégiák és a jubileumi halfőzőverseny kérdései
• Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke: „Kizárólag együtt tudunk fejlődni”
• A magyar akvakultúra 2025-ös mérlege: Piacvesztés, aszály és a ponty utódvédharca
• Halászati de minimis támogatások
• Antibiotikum-felhasználás jelentése a halgazdálkodásban
• Módosult a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény
• Főbb haltermékek árainak alakulása a kiskereskedelmi piacokon 2025-ben
• KMÉ-védjegy belépő a prémium élelmiszerek piacára
• Tógazdaságtól az éttermi asztalig
• A világ akvakultúrájának helyzete 2025-ben, kilátások a 2026-os évre
• Vízkészleteink a klímakockázatok szorításában
• Kihívások és lehetőségek a hazai halgazdálkodás innovációjában
• Intelligens, napelemes vízminőség-ellenőrző robot és halfajajánló-rendszer

A sornak pedig még nincs vége, további tartalmak a megújult, immár 50 oldalas szaklapban,
mely letölthető a MA-HAL honlapjáról is.

---

Ha Ön elkötelezett a magyar akvakultúra és halászat fejlődése iránt, és fontosnak tartja az ágazati érdekképviseletet, akkor tagja a MA-HAL-nak. Így a HALÁSZAT szaklap az Öné, példánya havonta a postaládájába érkezik. Ha szeretne előfizetni munkatársai számára is, vagy egyéb okból érdeklődik az ágazat iránt, előfizethet a magazinra: HALÁSZAT Előfizetés

---

Ma a vizes élőhelyekre irányul a figyelem – azokra a különleges területekre, amelyek kulcsszerepet játszanak a természetvédelemben, a biodiverzitás megőrzésében és a vízgazdálkodásban.

Kevesen tudják, de a magyar halgazdaságok kiemelkedő szerepet vállalnak a vizes élőhelyek fenntartásában:

hazánkban több mint 26 000 hektáron folyik halgazdálkodás és haltermelés, döntően halastavakon, amelyek egyben értékes vizes élőhelyek is.

Ezek a tavak:

• élőhelyet biztosítanak számos védett és fokozottan védett fajnak

• hozzájárulnak a vízvisszatartáshoz és a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez

• nélkülük jelentősen kisebb lenne Magyarország vizes élőhelyeinek kiterjedése

A halgazdálkodás tehát nemcsak élelmiszer-előállítás, hanem aktív természetvédelem is.

Vigyázzunk rájuk, őrizzük meg őket – a jövőnk részei.

Bár a hazai halfogyasztás mérsékelten emelkedő tendenciát mutat, a magyar tányérokra kerülő halak 80 százaléka még mindig külföldről érkezik. A szakadék óriási: míg az EU-ban a lakosság 17 százaléka vásárol hetente halat, nálunk ez az arány mindössze 2 százalék. A megoldás azonban nem csupán marketingkérdés. A legújabb piaci elemzések szerint a magyar termelőknek a „kényelmi termékek” piacán kellene nagyot dobniuk, tanulva a nyugati mintákból, hogy a MAHOP Plusz forrásait kihasználva valós alternatívát kínáljanak az importtal szemben.

Az akvakultúra ágazat fejlesztési lehetőségeinek elemzésekor alapvető szempont a piaci lehetőségek figyelembevétele, különös tekintettel a helyi ellátások kielégítésére. Az kétségtelen tény, hogy az vízi élőlények piaca az EU-ban nagy változatosságot mutat úgy a halfajokat, mint a régiókat tekintve. Az EU 2022. évi halpiaci felmérésének alapján (EU Fish Market – EUMOFA 2025) a piacon elsősorban import termékek domináltak: tonhal (13%), lazac (11%), garnélarák (7%) alaszkai tőkehal (7%), tőkehal (7%). Ez az öt halfaj adja az elfogyasztott halmennyiség 45%-át, amelyekből az EU önellátási szintje mindössze 9% volt. Főleg az EU-ban termelt, magas önellátási szintű vízi élelmiszerek, kagylók (78%), hering (84%), makréla (85%), pisztráng (85%) az összes elfogyasztott halmennyiségnek mindössze 13%-tették ki.

A halfogyasztás változatosságát jól szemlélteti az 1. ábra, amelyik az EU országok 2022. évi halfogyasztását mutatja be.

Érdemes megvizsgálni a halfogyasztás regionális megoszlását is. Bár többféle regionális megosztás létezik az EU országok között, jelen elemzés alapján négy régiót különböztetünk meg a következők szerint: Dél-Európa: Portugália, Spanyolország, Olaszország, Ciprus, Horvátország, Görögország, Szlovénia; Nyugat-Európa: Franciaország, Luxemburg, Belgium, Hollandia, Németország, Ausztria; Észak- Európa: Svédország, Finnország, Litvánia, Észtország, Lettország; Kelet-Európa: Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Magyarország, Csehország. A halfogyasztás 2022. évi regionális helyzetét a 2. ábra mutatja be.

A magas dél-európai halfogyasztás jelzi, hogy a Mediterrán régióban részben a természeti adottságok, részben a táplálkozási kultúra miatt európai viszonylatban is kiemelkedő akvakultúra ipar épült ki, ami az EU akvakultúra ágazatának egy speciális szegmense. Nyugat-Európában már nagyobbak a tengerparttól távolabbi területek, de a halfogyasztásnak nagy hagyományai vannak a táplálkozásban, ami nem csak a régió akvakultúrájának a fejlesztését segíti, de hozzájárul a magas importhoz is. Észak-Európában hasonló a helyzet a nyugat európaihoz, de figyelemre méltó a három, volt „szocialista” balti-tengeri ország (Litvánia, Lettország és Észtország) viszonylag magas fogyasztása. Az alacsony halfogyasztás a kelet-európai régióban nem magyarázható a kedvezőtlen természeti adottságokkal, hiszen például a Fekete-Tenger és más édesvízi erőforrások jó lehetőségeket kínálnak az akvakultúra számára. Hozzájárul azonban az alacsony halfogyasztáshoz a táplálkozási kultúra és az a körülmény, hogy az akvakultúrában rejlő lehetőségek kihasználatlanok, sokkal jobban, mint más EU régióban.

A halfogyasztás helyzetének elemzése kapcsán szólni kell arról, hogy a halfogyasztási és a halvásárlási adatok megállapításának módszertana javításra és egységesítésre szorul. Önmagában már a megnevezések sem egyértelműek.

Még általánosan használatos a „seafood” (tengeri élelmiszer) kifejezés, amelynek pontatlanságát, illetve helytelenségét a FEAP már többször kifogásolta, illetve legújabban az Akvakultúra Tanácsadó Bizottság az AAC is leírta egy elemzésében (AAC, 2025). Ebben az elemzésben az AAC azt is megállapította, hogy az akvakultúra termelés- és a piacra kerülő mennyiség adatai eltérőek, ami befolyásolja a halfogyasztás számítását. Egyelőre a meglévő módszertan alapján készült adatokkal kell dolgoznunk, de a halfogyasztás helyzetének és tendenciáinak alaposabb elemzése során tudatában kell lennünk ezen pontatlanságoknak és törekedni kell azok korrekciójára.

Egy nemrégen készült tanulmány (Eubarometer, 2024) átfogóan elemzi az EU-ban a halvásárlói szokásokat, illetve azok változását, amelyek alapvetően meghatározzák a halfogyasztás helyzetét és tendenciáit. A felmérés során 2024-ben az EU 27 tagállamában, különböző társadalmi és demográfiai csoportokból származó 26.510 válaszadót kérdeztek meg anyanyelvükön

A felmérés legfontosabb eredményei az alábbiakban foglalhatók össze:

• Csökken a halfogyasztás gyakorisága: A válaszadóknak csak egyharmada eszik halat vagy akvakultúra-termékeket legalább hetente egyszer, ami 4%-os csökkenést jelent 2021 óta. Azok aránya, akik soha nem fogyasztanak halat, illetve vízi élelmiszereket 15%-ra emelkedett.

• Az ár jelentős tényezővé vált: Az ár a vásárlási döntések legmeghatározóbb tényezője az európaiak 55%-a számára, ami a fagyasztott és konzervtermékek előnyben részesítéséhez vezetett. Korábban a termék megjelenése volt az elsődleges szempont a vásárlásnál.

• Fontosak a földrajzi helyzet adta különbségek: A fogyasztásban jelentős különbség mutatkozik a parttól való távolság függvényében. A parttól 5 km-en belül élők 79%-a eszik havonta halat, míg a parttól 200 km-nél távolabb élőknek csak 49%-a.

• A vásárlási helyszíne továbbra is fontos tényező: A fogyasztók többsége (közel háromnegyede) halászati és akvakultúra-termékeket élelmiszerboltokban, szupermarketekben vagy hipermarketekben vásárol.

• A megbízható termékinformáció növeli a fogyasztói bizalmat. Az európaiak nagy bizalommal tekintenek a termékcímkéken szereplő információkra, különösen a törvény által előírt kötelező információkra.

A vásárlói szempontok fontosságát, illetve annak 2021 és 2024 közötti változását mutatja a 3. ábra. Ebből látható, hogy a termék árának, az elkészítés könnyűségének és gyorsaságának, valamint a környezeti, társadalmi és etikai szempontok fontossága növekedett az elmúlt három év alatt, bár utóbbi szempontnak a fontossága még így is a legalacsonyabb (17%) az összes válaszadók arányát tekintve.

A halfogyasztási, illetve a vásárlási szokások változása volt az egyik kiemelt téma az EAS 2025. évi Akvakaultúra Európa Konferenciáján Valenciában. A konferencia plenáris ülésének egyik kulcselőadója az EU tagországok halfogyasztása csökkenésének okait elemezte, illetve javaslatokat tett, a szükséges termelői és kereskedelmi lépésekre vonatkozóan. Megállapítható, hogy a vízi élelmiszerek fogyasztása átlagosan 11%-kal csökkent az egész kontinensen érintve a legtöbb halat fogyasztó országokat is. Az elemzések a fogyasztás csökkenése mögött a növekvő árak és a „kényelmi termékek” iránti igény növekedése mutatható ki. Spanyolországban például több évnyi magas infláció után a háztartások ma körülbelül 30%-kal többet fizetnek ugyanazokért a termékekért, mint néhány évvel ezelőtt. Ennek eredményeként sok család a drágább fehérjeforrásokat – mint a hal, a bárányhús és a kagyló – olcsóbb alternatívákkal, például csirkével, sertéshússal és tojással helyettesíti. A kényelem is átalakítja az étkezési szokásokat, mert az emberek egyre kevesebb időt töltenek a konyhában. A kényelem a fogyasztás egyik fő mozgatórugójává vált, állapította meg a szakértő, aki figyelmeztetett arra, hogy ez a változás komoly kihívást jelent a vízi élelmiszereket termelő szektor számára, amelynek olyan, könnyen elkészíthető termékeket kell kínálnia, amelyek megfelelnek a fiatalabb családok igényeinek, akik egyre kevésbé hajlandóak a halak otthoni feldolgozására. Az alkalmazkodás tekintetében tanulni lehet a lazacipartól, amely az elmúlt két évtizedben tartós növekedést ért el, annak ellenére, hogy a lazactermékek ára viszonylag magas. A lazac a spanyol háztartások 78%-ában jelen van, és sokoldalúságának, szálkamentességének és sokoldalú felhasználásra kész formáinak köszönhetően a legszélesebb körben fogyasztott halfaj lett. A lazactermékek egyesítik azt a három tényezőt, amelyet a fogyasztók manapság a leginkább értékelnek: az egészséget, a kényelmet és az ízletességet.

A hazai halfogyasztás az EU halfogyasztásának helyzetének összehasonlításra is lehetőséget biztosít az Eurobarométer jelentés, aminek van egy magyar nyelven is megjelenő fejezete. A halvásárlás gyakoriságában igen jelentős különbség mutatkozik az EU és Magyarország között. Míg a megkérdezettek között hetente legalább egyszer halat vásárlók aránya az EU-ban 17%, addig Magyarországon mindössze 2%. A 3. ábrán bemutatott vásárlási preferenciákat vizsgálva nagy a hasonlóság az EU átlaga és a magyar adatok között. Legnagyobb eltérés (7%) a termék eredetének megítélésében van, amely a magyar vásárlók körében kisebb jelentőségű.

A magyar vásárlók ugyanakkor jobban preferálják az akvakultúrás termékeket (18%), mint az EU fogyasztók (8%). A halászati és akvakultúra termékek cimkézésre vonatkozóan hasonlóan válaszoltak a megkérdezettek az EU átlagában és Magyarországon legfontosabbnak tartva a felhasználhatóság, illetve szavatosság dátumát (63/64%), illetve a termék és a faj nevét (50/51%).

A felmérésben szerepeltek a tengeri alga fogyasztására vonatkozó kérdések is, amelyekre adott válaszok elég bizonytalanok, sok esetben ellentmondóak, ami jelzi, hogy ilyen termékek vásárlásának, illetve fogyasztásának nincs kultúrája. A megkérdezettek nagy százaléka ( az EU-ban 54%, Magyarországon 40%) nem fogyasztott még ilyen terméket. Ugyanakkor a vizsgálat szerint a magyar fogyasztók nyitottabbak az ilyen termékek fogyasztására, mint egy átlagos EU fogyasztó. Arra a kérdésre, hogy szeret-e új terméket fogyasztani, Magyarországon a megkérdezettek 29%-a, válaszolt igennel, míg az EU átlagában csak 22%.

A halfogyasztás magyarországi helyzetét elemezve megállapítható, hogy az mérsékelten emelkedő tendenciát mutat, ahogy az a 4. ábrán látható. A tendencia mögött azonban a halfogyasztás mértékének a fluktuációja látható, amelyen belül a csökkenéseket elsősorban az árak növekedése és a fizetőképes kereslet szűkülése okozza.  

A hazai halfogyasztást elemezve fontos azonban kiemelni, hogy az összes elfogyasztott hal és egyéb vízi élelmiszer kb. 80%-a importból származik. A hazai halfogyasztás növelésére irányuló programok tervezése és végrehajtása során kiemelt szempont kell legyen az, hogy növekedjen a hazai haltermékek fogyasztása. Ez azonban nem, illetve nem is elsősorban promóciós kérdés, hanem az import termékekkel szembeni versenyképesség növelése. Alapos elemzések szükségesek azonban annak érdekében, melyek azok az import termékféleségek, amelyekkel versenyképesek lehetnek hazai haltermékek, illetve milyen innovációk szükségesek versenyképes termékek előállításához és marketingjéhez. A hazai halfeldolgozás és a halmarketing innovációjára jó lehetőséget biztosít a MAHOP Plusz program, amelynek kihasználása kiemelt ágazati érdek kell, hogy legyen. Céltudatos és hatékony programok és intézkedések kidolgozásához, illetve végrehajtásához alapvető fontosságú a halfogyasztás, a vásárlási szokások helyzetének és tendenciáinak ismerete, jelen cikkben is említett tanulmányok és elemzések megállapításainak és javaslatainak a figyelembevétele.

A cikkben szereplő irodalmak a szerzőknél elérhetők.
Fotók: Adobe Stock

Van valami ősi és megmásíthatatlan abban, ahogy Szomor Dezső végigtekint a Kiskunság rónaságán. Ahol más csak kietlen szikes pusztát, repedezett földet és gazdasági csődöt látott, ő vizet álmodott, madárrajokat és virágzó gazdaságot. Az egykori dísznövénykertészből lett szürkemarha-tenyésztő, majd halgazdálkodó története nem csupán egy üzleti siker sztorija. Egy ember küzdelme az elemekkel, a bürokráciával és a korlátolt gondolkodással szemben, mindezt azért, hogy bebizonyítsa: a természetvédelem és a nem profitorientált gazdálkodás nem ellenségei, hanem szövetségesei is lehetnek egymásnak.

Ha valaki ma kisétál Apajpusztára, a Szomor Ökofarm területére, nehezen hiszi el, hogy ez a táj néhány évtizede még a kiszáradás szélén állt. Ahol most több száz hektáron csillog a víz, nádasok hajladoznak a szélben, és gémek, kócsagok, rétisasok vadásznak, ott, ahol az 1950-es években még a „termőföld-nyerés” lázálma uralkodott. A mérnökök akkoriban lecsapolták a vizet, megásva a sokatmondó nevű Átok-csatornát, amely végleg kiszívta az éltető nedvességet a tájból. A végeredmény nem a vágyott aranykorona-értékű szántó lett, hanem kopár szikes, amiért a kutyának sem fájt a foga.

Ebbe a „senkiföldjébe” szeretett bele, vagy inkább ebben látta meg a lehetőséget Szomor Dezső. A férfi, aki virágkertészként kezdte, majd a magyar szürkemarha tenyésztőjeként szerzett országos hírnevet, a 1990-es évek közepén döntött úgy, hogy a Kiskunsági Állami Gazdaság romjain felépít valamit, ami akkoriban eretnekségnek tűnt: egy extenzív, természetközeli gazdaságot a szikes pusztán.

A virágoktól a szürkemarhákig, egy öntörvényű gazda útja

Hogy megértsük a Szomor-féle halgazdaság filozófiáját, vissza kell lépnünk az időben. Szomor Dezső nem halásznak született. „A szakmám a kertészet, tehát dísznövényt termeltem nyugdíjas koromig” – meséli. A 1970-es években a virágpiacon tanulta meg az üzleti élet farkastörvényeit: a piac először mindig ellenáll az újnak, aztán ha sikeres vagy, utánozni kezdenek.

Ez a piaci ösztön és a természet iránti mély tisztelet vezette, amikor a hetvenes évek végén, a fajta mélyrepülésekor szürkemarhákat kezdett vásárolni a Hortobágyról. „A marhának nem pénz kell, hanem legelő” – vallotta már akkor is, szembemenve a korabeli támogatási rendszerek logikájával. Amikor a rendszerváltás után a privatizáció során Apajra került, eredetileg a marháknak keresett helyet. De a táj mást is kínált.

„Amikor én ezt a területet megkaptam, akkor még az Átok-csatorna is ki volt száradva” – emlékszik vissza. De a szeme előtt nem a szárazság lebegett, hanem a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban látott példák: a vizes élőhelyek, ahol a madárvilág és a gazdálkodás megfér egymás mellett. A vízió megszületett: vissza kell hozni a vizet a Kiskunságba.

„Énvelem senki szóba nem állt volna halas témában… de Tölg István azt mondta: meg lehet próbálni.”

A tógazdaság elindítása nem ment zökkenőmentesen. Egy kertész, aki marhákat tart, most halastavat akar építeni a szikesen? A szakma és a hivatalok is szkeptikusak voltak. „Énvelem senki szóba nem állt volna halas témában” – ismeri el Szomor. Kellett egy mentor, egy hiteles szaktekintély. Ő  Tölg István, a nemzetközi hírű halászati szakember, akit Dr. Bodó Imre professzor ismertetett meg Szomor Dezsővel.

Tölg nemcsak a szakmai alapokat hozta, hanem a hitelességet is. „Miért ne lehetne?” – kérdezte, amikor meglátta a területet. Az első, 45 hektáros tó megépítése kísérlet volt. Működik-e a vízvisszatartás? Mivel vékony vízzáró réteg alatt sóder van, megmarad-e a hal a sekély, szikes vízben? Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak a halak érezték jól magukat, de a madarak is azonnal visszatértek. A gulipánok, gólyatöcsök, gémek újra birtokba vették az ősi fészkelőhelyeiket.

Így kezdődött a tíz éven át tartó építkezés, amelynek eredményeként ma már mintegy 450 hektárnyi vízfelület csillog a Szomor Ökofarmon. De ez nem egy átlagos tógazdaság. Itt a technológia a természet szolgálatában áll. Ekkor jött össze dr. Woynárovich Elek professzor úrral, aki világszerte elismert és nagyon tisztelt szakember volt és ekkor jött haza 86 éves korában. Mi voltunk az utolsó tanítványai. Egy hetes képzést tartott a halról, egy hetest a hal szaporításáról és utána 4-5 évig lejött a szaporításra. Egy délutáni előadására Dr. Bodó Imre professzor úr is leült hallgatónak.

A bivaly, mint nádvágó gép, technológia Szomor módra

A Szomor-féle tógazdaság egyik legérdekesebb innovációja nem egy drága, GPS-vezérelt gép, hanem egy ősi magyar állatfaj: a bivaly. A halastavak kialakításakor a legnagyobb problémát a nád jelentette. A sekély vizekben a nádasok agresszívan terjeszkedtek, elvéve az életteret a halaktól. „Először az volt a terv, hogy majd a bivaly meg az amur együtt kiirtja a nádat” – meséli a kezdeti próbálkozásokról. Az amur azonban túl hatékonynak bizonyult, tarra rágta a vizet, ami ökológiai szempontból nem volt kívánatos.

Ekkor jött a felismerés, elegendő a bivaly. Ezek az állatok imádják a vizet, és taposásukkal, legelésükkel tökéletesen karbantartják a tómedret és a szegélyzónákat. Ma már a legeltetéses tógazdálkodás mintapéldája az apaji rendszer, melynek ideje és módja a Nemzeti Parkkal egyeztetve történik. A szürkemarhák és bivalyok nemcsak a füvet tartják karban, de trágyájukkal táplálják a vizek planktonvilágát is, természetes táplálékbázist biztosítva a pontyoknak és busáknak.

Ez az extenzív szemlélet határozza meg a hozamokat is. Míg egy intenzív tógazdaságban a hektáronkénti termelés 10 mázsa/ha, itt a szikes tavakon 5 mázsa (500 kg) körüli a hektáronkénti hozam. De Szomor Dezső szerint nem a mennyiség a lényeg. „Amikor átfordul a hal mennyisége olyanra, hogy már pozitív a gazdálkodás, akkor utána nem azt nézzük, hogyan lehet több pénzt kivenni, hanem hogy a természet… az élővilág gazdagabb legyen”. Átlagban az 5 mázsa/hektár megvan, ezért nem akarnak több halat termelni.

Harc a hivatalokkal, a Ramsari-győzelem

A Szomor Ökofarm története nem lenne teljes a folyamatos küzdelem említése nélkül. A legabszurdabb helyzeteket éppen azzal a természetvédelemmel való viaskodás szülte, amelynek elvileg a legnagyobb támogatójának kellett volna lennie. Amikor Szomorék elkezdték a vizes élőhely-rekonstrukciót, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei sokszor inkább akadályt láttak benne, mint lehetőséget. „A Kiskunsági Nemzeti Park volt az, aki utolsó pillanatban tiltakozott” – emlékszik vissza az egyik engedélyezési eljárásra, ahol a vízügy és a minisztérium már rábólintott a tervekre. A hivatalnokok féltették a szikes pusztát a víztől, attól a víztől, ami évszázadokon át a táj része volt.

A történet legironikusabb fejezete a Ramsari egyezményhez kötődik. Szomor Dezső, aki saját költségén, saját gépeivel építette ki a tórendszert és a hozzá kapcsolódó vizes élőhelyeket, kezdeményezte, hogy a terület kapja meg a nemzetközi védettséget biztosító Ramsari státuszt. Az akkori  agrárminiszternek tetszett az ötlet. Amikor eljött az ünnepélyes bejelentés napja, Szomor Dezső nem kapott meghívót. „Az alapötlet tőlem származik, minden beruházást én végeztem, és évente 3 millió köbméter vizet kiengedek oda a vizes élőhelyre ingyen, hogy az működjön. És a kiskunságiak nem küldtek meghívót a Ramsari státusz ünnepélyes átadójára” – meséli keserű mosollyal. Végül a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója hívta fel, fel és küldött meghívót, így ott lehetett a saját munkája megkoronázásán.

A harcok azonban nem múltak el nyomtalanul. A pályázati rendszerek útvesztői, a „szakértők”, akik aszfaltutat minősítettek legelőnek, vagy épp nem létező bogarakra hivatkozva kaszáltak el beruházásokat, mindennapos részei voltak az elmúlt évtizedeknek. De Szomor Dezső nem az a típus, aki feladja. Ha kellett, saját zsebből finanszírozott, ha kellett, a virágkereskedelem profitját forgatta át az ökogazdaságába.

A minőség íze , „Amit az állat eszik, azt eszed te is”

A Szomor Ökofarm filozófiájának alapköve az élelmiszerbiztonság és az egészség. Szomor Dezső szerint a modern, ipari állattartás zsákutca. „A modern takarmány amikor hormonnal, hozamfokozóval, mindenféle stimuláló anyagokkal terhelt… amikor megesszük, akkor ezen keresztül belénk épül” – vallja. Ez az elv érvényes a halakra is. Az apaji halastavakban a halak nem kapnak intenzív tápokat, gyógyszereket. A természetes táplálék, a plankton, a nád és a helyben termelt gabona adja a húsuk alapját. Az eredmény? Egy olyan ízvilág, amiért a vevők hajlandóak messziről is elzarándokolni.

Különösen igaz ez a bajai piacra. Baja a magyar halfogyasztás fellegvára, ahol a halászlé szent dolog, és a minőségben nem ismernek tréfát. „Egy bajai vevőnk van, aki azt mondja, hogy ő ragaszkodik nagyon hozzánk, mert… minden versenyt a mi halunkkal nyer” – büszkélkedik Szomor. Az iszapízű, zsíros, tápos hallal szemben a szikes vizekben nevelkedett, mozgékony, feszes húsú hal a konyhában bizonyít.

A gazdaság nem állt meg az alapanyag-termelésnél. Dömsödön saját húsfeldolgozó üzemet hoztak létre, ahol a szürkemarha és a bivaly mellett a hal feldolgozását is tervezzük, mivel 15 évvel ezelőtt a élő halat keresték a fogyasztók most pedig a feldolgozott hal iránt van nagyobb igény. Bár a feldolgozóüzem bővítésekor is meg kellett küzdeni a pályázati rendszer visszásságaival – volt olyan alkalommal, amikor inkább visszalépett a pályázaton, mert látta a hitelcsapda veszélyét –, a fejlesztés folyamatos. A legutóbbi, a MAHOP-2.5.1-2017-2017-00022 azonosítószámú projekt keretében például közel 30 millió forintból modernizálták a telelőmedencéket és a technológiát, biztosítva a termelés stabilitását a téli időszakban is.

Egyensúlyban a természettel és a lelkiismerettel

Ma a Szomor Ökofarm egy komplex, körforgásos rendszer. A mintegy 2500-3000 szürkemarha, a bivalyok és a mangalicák nemcsak húst adnak, de fenntartják a legelőket és a vizeket. A halastavak pedig nemcsak piaci halat termelnek, de otthont adnak a védett madaraknak, és vizet a tájnak.

Szomor Dezső bebizonyította, hogy a természetvédelem lehet gazdaságos, ha az embernek van türelme kivárni az eredményeket, és van bátorsága szembe menni az árral. Amikor a jövőről kérdezik, és arról, miért csinálta végig ezt a küzdelmes utat, a válasza egyszerű és kijózanító. Nem a profitmaximalizálás a végső cél, hanem az értékteremtés. „Senki nem akar olyan tevékenységet folytatni, ami veszteséges” – mondja a racionalitás talaján állva, de hozzáteszi: „a valódi haszon nem mindig forintosítható azonnal”. A haszon ott van a visszatérő madárvilágban, az egészséges élelmiszerben, ami nem betegíti meg a fogyasztót, és a helyreállított tájban, ami a jövő generációira marad.

A Kiskunság közepén, Apajpusztán ma már nem az Átok-csatorna az úr. A víz, amit Szomor Dezső visszavezetett és megtartott, életet hozott a pusztába. A halgazdaság, amelyről harminc éve azt mondták, lehetetlen, ma virágzik – bizonyítékaként annak, hogy egyetlen ember hite és kitartása is képes megváltoztatni egy egész tájat. És a halak? Ők pedig újraírták a szikes puszta térképét.

Fotók: Szomor Farm, Font Sándor

Ha volt valaha időszak, amikor a magyar vízgazdálkodás és a halgazdálkodók párbeszéde kimerült a vízkivételi igények és a lecsapolási engedélyek bürokratikus körforgásában, akkor annak a korszaknak hivatalosan is vége. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) 2025. december 5-i közgyűlésén, a budapesti Rubin Wellness Hotel konferenciatermében ugyanis nem csupán egy szakmai beszámoló hangzott el, hanem egy kijózanító erejű helyzetértékelés, amely alapjaiban rajzolja át a tógazdaságok szerepét Magyarország vízbiztonságában.

A magyar vízgazdálkodás sokáig egyetlen fő ellenséggel küzdött: a többletvízzel. Az árvizek és belvizek elleni védekezés évszázados reflexei azonban a 21. század harmadik évtizedére kevésnek bizonyulnak egy olyan országban, amelynek felszíni vízkészleteinek több mint 90 százaléka az országhatáron kívülről érkezik. Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) műszaki főigazgató – helyettese előadásában plasztikusan fogalmazott: nem mindegy, hogy a locsolótömlő melyik végén állunk. Míg a felvízi országok szélesebb eszköztárral rendelkeznek, Magyarország az alvízi oldalon kénytelen gazdálkodni azzal, ami érkezik – vagy éppen nem érkezik. A statisztikák pedig riasztóak: a Tisza vízgyűjtőjén az elmúlt évtizedben több mint 20 százalékos készletcsökkenést mértek az 1951-2010 közötti átlaghoz képest, augusztusban pedig ez a hiány még drasztikusabb.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2021 januárja óta az ország kumulált csapadékhiánya meghaladta a 370 millimétert, ami csaknem egy teljes évnyi átlagos csapadékmennyiség kiesését jelenti. Ez a deficit nemcsak a felszínen, hanem a mélyben is érezteti hatását: a felszín alatti vízkészletekből országosan több mint 12 köbkilométer hiányzik a harmincéves átlaghoz viszonyítva. A főigazgató-helyettes szavai szerint a vízkészlet-gazdálkodás a jelenlegi formájában fenntarthatatlan, hiszen az egyensúly felborult, és folyamatosan növekvő készlethiánnyal kell szembenéznünk. Ebben a környezetben a „vízgazdálkodásnak nincs vízigénye” típusú régi dogmák már nem érvényesek; a szakmai felelősség megköveteli a tabuk ledöntését.

A megoldáskeresés egyik kulcseleme a „Vizet a tájba!” program, amely azonban jóval több egy online felületnél vagy adminisztratív intézkedésnél: egy új filozófia alapköve. A program lényege, hogy a vízzel térben és időben ott kell gazdálkodni, ahol az rendelkezésre áll. Ez a szemléletváltás a halgazdálkodók számára is új perspektívát nyit. A víz ugyanis nyáron, amikor a legnagyobb szükség lenne rá az öntözéshez és a párolgási veszteségek pótlásához, nem áll rendelkezésre. Az év nagy részében azonban van víz, csak éppen a jelenlegi rendszerek nem a megtartásra, hanem az elvezetésre voltak optimalizálva. Itt lépnek be a képbe a tógazdaságok, mint a hazai vízgazdálkodás potenciális pufferzónái. Gacsályi József rámutatott: a halastórendszerek vízpótlását és leürítését be lehetne illeszteni egy olyan országos stratégiába, ahol a víz nem távozik azonnal a főművi rendszereken keresztül az országból, hanem a térségben marad. A legnagyobb pazarlás jelenleg az, amikor a lecsapolt vizeket a csatornákon keresztül egyszerűen kivezetjük a vízgyűjtő területről. A jövőt ezzel szemben az jelenti, hogy a leürítésből származó vizet helyi szinten, a tájban tartsuk meg, javítva ezzel a mikroklímát és táplálva a talajvizet.

Ez a fajta együttműködés azonban komoly műszaki kihívásokkal küzd. A magyarországi vízrendszerek többsége, beleértve a Nemzeti Parkok területeit is, egyszerűen nem alkalmas a víz visszatartására vagy oldalirányú kormányzására; az infrastruktúra elhanyagolt vagy eleve nem erre a funkcióra épült. A dunai árvíz során szerzett tapasztalatok is megmutatták: hiába van meg a szándék a vízmegtartásra, ha hiányzik a megfelelő csatorna- és műtárgyrendszer, amely képes lenne a többletet a tározókba vagy mélyfekvésű területekre juttatni.

A közgyűlésen elhangzottak alapján azonban az OVF és a halgazdálkodók közötti kapcsolat új szintre lépett. A korábbi, esetenként konfliktusos viszony helyét átveszi az operatív együttműködés. Erre jó példa volt az elmúlt időszak, amikor konkrét gazdálkodói igényeket sikerült közösen megoldani, például lecsapolási korlátozások feloldásával, ahol azt a helyi viszonyok engedték. Gacsályi József hangsúlyozta: a vízügy kész a szakmai segítségnyújtásra és a tógazdákkal való operatív egyeztetésre, hogy a meglévő vízkészleteket a lehető leghatékonyabban osszák el. A jövő képe tehát kirajzolódott: a halastavak nem szigetszerűen működő üzemek többé, hanem a táj vízmegtartó képességének integrált részei.

 A KEHOP Plusz program keretében már elindultak azok a fejlesztések, amelyek a vízpótlást és a vízmegtartást szolgálják, bár ezek átfutási ideje hosszú. A cél világos: a téli és tavaszi időszakban rendelkezésre álló „szabad vízkészleteket” be kell tárazni, és meg kell nyújtani a vízszolgáltatási rendszerek üzemidejét. A halgazdálkodás és a vízgazdálkodás érdekei ma már elválaszthatatlanok. Ahogy az előadó zárásként megfogalmazta: a fenntartható halgazdálkodás alapja a fenntartható vízgazdálkodás. Ez a közös érdek pedig felülírja a korábbi ágazati vitákat. A víz értékké vált, és azok a tógazdaságok, amelyek képesek lesznek integrálódni ebbe az új, vízmegtartásra alapozott ökoszisztémába, nemcsak a saját túlélésüket biztosítják, hanem pótolhatatlan ökológiai szolgáltatást nyújtanak az aszály sújtotta magyar tájnak.

Regionális kihívások és vízmegtartás

Gacsályi József, előadását követően aktív és tartalmas szakmai párbeszéd alakult ki a jelenlévő haltermelők és az előadó között. A hozzászólások központi eleme a vízhiányos időszakok kezelése és az ágazati együttműködés javítása volt. A Tógazda Zrt. képviselője a „nagyvízi halászat” és a tározók leeresztésének mellőzése mellett érvelt, kiemelve a vízkészletek megőrzésének fontosságát. Felmerült a Dunántúl és az Alföld eltérő vízgazdálkodási helyzete: míg a statisztikák szerint a Dunántúl vízben gazdagabb, a gyakorlatban a tározók a csapadéknak és villámárvizeknek kitettebbek, szemben az Alföld szabályozhatóbb tiszai rendszereivel. Gacsályi József válaszában megerősítette, hogy a dombvidéki tározók esetén valóban korlátozottabb a mozgástér, de új tározási kapacitások (pl. KEHOP Plusz) kialakításával igyekeznek javítani a helyzeten. Kiemelt témaként jelent meg az öntözési célú vízfelhasználás és a halastavak vízigényének konfliktusa. A termelők javasolták, hogy az öntözéshez szükséges vizet a téli, bővizű időszakban tárazzák be, elkerülve a nyári vízkészletért folytatott versenyt. A főigazgató-helyettes hangsúlyozta: bár jogszabály szerint a halastavak vízpótlása prioritást élvez az öntözéssel szemben, a gyakorlatban ezt a régiós szereplők együttműködésével lehet a leghatékonyabban érvényesíteni.

Aggályok merültek fel a külföldről érkező folyók vízhozamának csökkenése és a szomszédos országok beavatkozásai miatt. A válasz szerint bár a teljes garancia nehéz, a belső „szabad vízkészletek” hatékonyabb felhasználása és a Duna-Tisza közötti vízátvezetés jövőbeni vizsgálata mérsékelheti a kockázatokat. A résztvevők jelezték, hogy a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok közötti kommunikáció esetenként nehézkes, ami hátrányosan érintheti a vízfelhasználókat. Észrevétel érkezett arra vonatkozóan is, hogy új tározók tervezésekor elengedhetetlen a meglévő halgazdaságok időben történő bevonása az egyeztetésekbe. Gacsályi József nyitottan fogadta a jelzéseket, és ígéretet tett a koordinációs kérdések felülvizsgálatára, hangsúlyozva az egységes vízgazdálkodási szemlélet fontosságát. Zárszóként a felek egyetértettek abban, hogy a változó klímaviszonyok miatt a vízügy és a halgazdálkodók közötti szorosabb, rendszeres párbeszédre van szükség.

Fotók: Timmel Ede, Török Gergely

Büszkén jelentjük be, hogy megjelent a HALÁSZAT szaklap 2026. januári száma!
A MA-HAL kiadásában megjelenő szakmai magazin két korábbi szaklap, a 25 éve alapított és a haltermelőknek szóló „Halászati Lapok”, és az 1899-ben alapított tudományos ismeretterjesztő „Halászat” című lap fúziója.
A magyar akvakultúra és halászati ágazat új havilapjának célja a jövedelemtermelő képesség fokozása, a szakmai inspiráció, valamint a közérthető tudományossággal megfogalmazott ismeretterjesztő cikkek publikálása.
A nyomtatott verziót, minden hónap hatodik munkanapján kezdi meg terjeszteni, a Magyar Posta.

A megújult szakmai lap tartalmából:

• Főszerkesztői és MA-HAL elnöki köszöntő
• Hazai és nemzetközi halhírek
• A Magyar Haltani Társaság hírei
• MBH Agrártrend Index
• Pályázati szakértőnk válaszol
• Extenzív halnevelés a Kiskunságon, minőség a mennyiség felett
• Társas vállalkozások gazdasági teljesítménye a halászati-halgazdálkodási ágazatban
• Gyorsítósávban a halpénzek
• Amikor a vízügy és a halgazdálkodás stratégiai szövetségessé válik
• A „no-drain” lehalászás műszaki és technológiai feltételrendszere
• Halfogyasztás az Európai Unióban
• Az Európai pontytenyésztés gazdasági elemzése

A sornak pedig még nincs vége, további tartalmak a megújult, immár 50 oldalas szaklapban,
mely letölthető a MA-HAL honlapjáról is.

---

Ha Ön elkötelezett a magyar akvakultúra és halászat fejlődése iránt, és fontosnak tartja az ágazati érdekképviseletet, akkor tagja a MA-HAL-nak. Így a HALÁSZAT szaklap az Öné, példánya havonta a postaládájába érkezik. Ha szeretne előfizetni munkatársai számára is, vagy egyéb okból érdeklődik az ágazat iránt, előfizethet a magazinra: HALÁSZAT Előfizetés

---