Az európai haltenyésztés válaszút elé érkezett. A ciprusi Limassolban 2026. május 21. és 22. között megrendezett FEAP (Európai Akvakultúra Termelők Szövetsége) éves közgyűlésének üzenete egyértelmű: a jövő nyertesei azok lesznek, akik képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, és elismertetni tevékenységük természetvédelmi, valamint vízgazdálkodási hasznát. Az ifj. Lévai Ferenc által készített szakmai beszámoló alapján nemcsak a nehézségekről, hanem a magyar tógazdaságok számára nyíló új kitörési pontokról és komoly szakdiplomáciai sikerekről is számot adhatunk.

Stratégiai ágazat új kihívásokkal és a közös halászati politika kritikája

A főtitkári beszámoló rávilágított arra, hogy az európai akvakultúra versenyképessége, környezeti fenntarthatósága és társadalmi elfogadottsága továbbra is a fókuszban van. Ugyanakkor paradigmaváltás figyelhető meg: az ágazat előtt álló fő akadályok ma már nem elsősorban technológiai jellegűek, hanem sokkal inkább szabályozási, piaci, társadalmi és klímaadaptációs kérdések együtteséből fakadnak. A termelőknek egyszerre kell megküzdeniük a globális importfüggőséggel, az élelmiszer-biztonsági kockázatokkal, az energia- és takarmányköltségek bizonytalanságával, valamint a klímaváltozás közvetlen hatásaival.

A közgyűlésen Lara Barazi-Geroulanou leköszönő elnök a szokásosnál is határozottabb, élesebb hangot ütött meg beszédében. Kiemelte, hogy az európai akvakultúrát lehetetlen növekedési pályára állítani, amíg a túlzott bürokrácia, az olcsó import jelentette versenyhátrány, a szabályozási bizonytalanság és a termelőhelyekhez való korlátozott hozzáférés fojtogatja a beruházásokat. A FEAP ezért határozottan képviseli, hogy az akvakultúrát végre stratégiai élelmiszer-termelő ágazatként kell elismerni. Komoly probléma ugyanis, hogy a jelenlegi uniós diskurzusban túlzott hangsúlyt kapnak az extenzív, nem takarmányozott vagy alacsony trofikus szintű fajok (például algák, kagylók), miközben a takarmányozáson alapuló haltermelés – amely az európai kereslet érdemi kielégítéséhez szükséges beruházásokat és technológiát igényli – nem kap megfelelő szakpolitikai támogatást.

A szervezet elfogadott állásfoglalása is kifejezetten kritikus volt az Európai Bizottság közös halászati politikájának (CFP) értékelésével kapcsolatban. A FEAP rávilágított: az elmúlt évtizedben alkalmazott nem kötelező iránymutatások és nemzeti tervek nem hoztak érdemi növekedést, az uniós önellátottság csökkenése pedig közvetlenül összefügg a hazai termelés stagnálásával. Az élelmiszer-biztonság erősítéséhez mérhető, számonkérhető és a tagállami végrehajtást is orientáló szabályozási keretre lenne szükség.

A tógazdaságok rejtett értéke, Ökoszisztéma-szolgáltatások és „Nature Credit”

A magyar gazdálkodók számára kulcsfontosságú témák a Környezetvédelmi és Éghajlati Bizottság ülésén kerültek terítékre. A tógazdasági haltermelés jövőbeni megítélését alapjaiban változtathatja meg az ökoszisztéma-szolgáltatások, a értékmegőrző akvakultúra és a kidolgozás alatt álló „nature credit” (természetvédelmi kredit) koncepciójának megjelenése az uniós szakpolitikában.

A halastavak ugyanis messze túlmutatnak az élelmiszer-termelésen. Szerepük a klímaadaptációban felbecsülhetetlen, hiszen víztározóként csökkentik adott régiók vízhiányt, hozzájárulnak a mikroklíma stabilizálásához, tápanyag-körforgást biztosítanak, és utolsó nyílt vízfelületekként élőhelyet jelentenek a védett fajok számára. Bár a természetvédelmi kreditek pontos működése, mérhetősége és finanszírozása még nem tisztázott, a tógazdaságok számára elengedhetetlen, hogy ezek ne újabb adminisztratív terheket vagy ellenőrzéseket hozzanak, hanem valós gazdasági kompenzációt és elismertetést biztosítsanak a közhasznú szolgáltatásaikért. A FEAP üzenete világos: a tógazdaságok ökoszisztéma-szolgáltatásai nem csupán kommunikációs panelek, hanem mérhető teljesítmények.

A vízhiány kérdése eközben az Édesvízi Bizottság ülésén is központi elem volt. Az aszály a pontyos tógazdaságokban már nem egyszerű kockázat, hanem a teljes üzemelési modell alapjait – a vízcsere lehetőségét, a nyári oxigénháztartást és a takarmányozási stratégiát – veszélyeztető tényező. Ezért a víztakarékos, klímakockázatokhoz igazított gazdálkodás mára minden országban alapkövetelménnyé lépett elő.

Összeurópai fellépés a kárókatona-krízis ellen

Az édesvízi ágazat egyik legégetőbb megoldandó problémája továbbra is a kárókatona-kérdés. A 26 európai országból gyűjtött felmérési adatok megdöbbentőek: az édesvízi akvakultúrát érintő kár meghaladja az évi 138 millió eurót, miközben a halászati és akvakultúra szektor teljes vesztesége európai szinten évente a 250 millió eurót is átlépheti. A tagállamonként eltérő, részleges kártérítési és derogációs rendszerek nem nyújtanak érdemi megoldást erre a vándorló faj okozta krízisre, amely a stressz, a sérülések, a védekezési költségek és a romló takarmányhasznosulás révén hatalmas rejtett költségeket is generál.

Fontos előrelépés azonban, hogy a probléma az elmúlt hónapokban egyre magasabb politikai szintre került. Az Európai Parlament Halászati Bizottsága 2026 márciusában külön foglalkozott a károkkal, majd május 26-án az AGRIFISH Tanácsülésen tíz tagállam – Csehország vezetésével – hivatalosan is napirendre tűzte a kérdést. Ezek az országok összehangolt, uniós szintű kezelési megközelítést, jobb állomány-monitoringot és a derogációk harmonizált alkalmazását sürgették. A FEAP és az EIFAAC egy tudományos alapú, összeurópai kárókatona-kezelési terv megvalósításán dolgozik, amely magyar szempontból is elengedhetetlen, hiszen a tógazdaságok terhelése pusztán hazai intézkedésekkel nem kezelhető hatékonyan.

Állategészségügy, innováció és a pontypiac kitörési pontjai

Az Édesvízi Bizottság helyzetértékelése rámutatott, hogy a pontyos tógazdaságok piacai Európa-szerte stagnálnak, és túlzottan kötődnek a hagyományos, karácsonyi szezonális fogyasztáshoz. A pontyot mint modern élelmiszert továbbra is nehéz elfogadtatni. A jövő a bátor termékfejlesztésben rejlik. A legszélesebb körben elfogadható, piacképes termék jelenleg az irdalt friss filé. Az áttöréshez a félkész, kész- és kényelmi élelmiszerek irányába kell mozdulni.

Innovatív példa Csehország, ahol pontyból készült halfasírttal kísérleteznek az iskolai közétkeztetésben, hogy új célcsoportokat érjenek el.

Az innováció nem áll meg a termékeknél. A Halegészségügyi Bizottságban hangsúlyos téma volt a betegségek kategorizálásának tagállami eltérése, az autológ (egyedre szabott) vakcinák korlátozott alkalmazhatósága és a halgyógyászati készítmények hiánya, amit a kis piaci méret és a gyártói érdektelenség okoz. Ugyancsak figyelmet kapott az állatok szállítás és vágás alatti jóléte. E kihívások leküzdéséhez elengedhetetlen a Horizon Europe nemzetközi kutatási projektjeinek (mint a klímaadaptációt vizsgáló ActFast, vagy a 2026 őszén induló, hazai pilot helyszínt is bevonó DanubeAqua) aktív kihasználása.

Szabályozási útvesztők, nyomonkövetés és az EU költségvetése

A limassoli ülés ismét bebizonyította, hogy az ágazat jövője egyre inkább a brüsszeli jogalkotókon múlik. A MA-HAL által felvetett új uniós digitális nyomonkövetési kötelezettség jó példa a gyakorlati kérdésekre. A DG MARE tájékoztatása alapján a kötelezettség szerencsére technológiasemleges: nem jelent azonnali drága szoftverberuházási kényszert, a tételinformációk akár PDF, e-mail vagy CSV formátumban is továbbíthatók a következő láncszem és a hatóságok felé.

Sokkal nagyobb aggodalomra ad okot a 2028–2034-es uniós többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete. A tervek szerint a célzott, önálló EMFAF finanszírozási logikát felválthatja egy szélesebb, nemzeti partnerségi alapú rendszer. Egy gigantikus, 72 milliárd eurós közös keretben az akvakultúra forrásai háttérbe szorulhatnak, ha nem kapnak megfelelő nemzeti politikai súlyt. A FEAP ezért határozottan küzd a kiszámíthatóságért és a célzott ágazati finanszírozás megőrzéséért, ami a magyar tógazdaságok fennmaradása szempontjából is létfontosságú.

Magyar és közép-európai áttörés a FEAP vezetésében

A közgyűlés egyik legörömtelibb és stratégiailag legfontosabb pillanata az elnökség megválasztása volt. A szövetség új elnöke a lengyel Anna Pyć lett, míg az öt alelnök egyike magyar, ifj. Lévai Ferenc személyében.

Ez a szakdiplomáciai siker hazai szempontból felbecsülhetetlen értékű. A vezetés földrajzilag és ágazatilag is némileg keletebbre tolódott. A magyar jelenlét az európai érdekérvényesítés csúcsán garantálja, hogy a tógazdasági, pontyos és belvízi vízgazdálkodási problémák – mint az aszálykockázat, a kárókatona-kártétel, vagy a nyomonkövetés – a tengeri akvakultúra árnyékában is folyamatosan európai szakpolitikai napirenden maradjanak.

A jövő elkezdődött

A limassoli közgyűlés rámutatott: az európai haltenyésztés fennmaradása a rugalmas alkalmazkodáson múlik. Az édesvízi ágazat csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha gazdasági termelését elválaszthatatlanul összekapcsolja a vízgazdálkodási és klímaadaptációs funkciók szakpolitikai elismertetésével. A feladat adott a magyar ágazat számára: minél gyorsabb és innovatívabb termékfejlesztés a piacon, költséghatékony digitalizáció, víztakarékos gazdálkodás a tavakon, és erős hazai jelenlét a nemzetközi érdekképviseletben. A FEAP új elnöksége ehhez a küzdelmes, de ígéretes munkához teremt most kiváló alapot.

A hazai halgazdálkodás szereplői jól ismerik a nagy kárókatona okozta károkat, melyek jelentős bevételkiesést okozhatnak a halastavakban gazdálkodók számára. Jó hír, hogy az Európai Bizottság megbízásából, az Európai Édesvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Testület (EIFAAC) kezdeményezésére egy európai szintű kárókatona kezelési terv kidolgozása zajlik, amelyet a Bizottság finanszíroz.

Ennek a tervnek a szükségességét több európai szervezet, így a FEAP és a Copa-Cogeca is évek óta sürgeti, sőt, az Európai Parlament is számos állásfoglalásban hívta fel a Bizottság figyelmét a problémára 2008 óta. Legutóbb 2022-ben született egy részletes parlamenti állásfoglalás „A fenntartható és versenyképes európai akvakultúra eléréséért: a további teendők” (2021/2189(INI)) címmel.

Tudományos alapokon nyugvó, komplex megközelítés

A most készülő kárókatona kezelési terv egy komplex, tudományos alapokon nyugvó anyag, amely nem csupán az állománygyérítésre fókuszál, hanem a probléma számos aspektusát felöleli. Ahogy Dr. Halasi-Kovács Béla is hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy esztelen irtásba kezdenek az érintettek, hanem arról, hogy az egyes területek és alpopulációk eltartóképességét figyelembe véve határozzák meg a fenntartható állomány nagyságát és tartják majd kordában azt. A terv kidolgozását két elismert vezető kutató, a dán Niels Jepsen és az angol Ian Cowx irányítja, míg azt az EIFAAC részéről Raymon van Anrooy főtitkár koordinálja. A FEAP és az Európai Horgász Szövetség (European Anglers Alliance) is aktívan részt vesz a munkában adatgyűjtéssel és gyakorlatorientált tanácsokkal. A tervek szerint a dokumentum július közepén véglegesítésre kerül, a végrehajtás azonban több éves, hosszú távú folyamat lesz, amely magában foglalja az eredmények nyomon követését és a program folyamatos iterációját is.

Hazai adatok a döntéshozatalhoz

A tervezet elkészítéséhez Magyarországról is gyűjtöttek adatokat, Dr. Halasi-Kovács Béla koordinálásával. Az adatok többek között a populáció méretére, a fészkelő valamint vándorló, illetve kóborló állomány arányára, a kárókatonák tartózkodási idejére, valamint a direkt károkozás mértékére (euróban és tömegben is) vonatkoztak. Fontos információkat gyűjtöttek az esetleges kompenzációkról is; míg hazánkban a MOHOSZ által koordinált töltény visszatérítési program működik, addig például Csehországban lényegesen komolyabb kompenzációt kapnak a haltermelők.

Különösen fontosnak bizonyult az indirekt károk, azaz a jövedelemkiesések mértékének felmérése. A hazai adatgyűjtés közel 9000 hektár területről, a legfontosabb termelő régiókat lefedve, komoly adatbázist szolgáltatott. Az adatok alapján országos átlagban a megtermelt halmennyiség körülbelül 14%-át pusztítják el a kárókatonák közvetlenül, további 10% az egyéb (pl.: sebzés) károkból adódik, ami összességében mintegy 10%-os jövedelemkiesést jelent. Ezen felül felmérték a védekezés szükségszerű plusz költségeit is, mint például a halőrök fizetése, a töltények ára, az őrzéssel kapcsolatos üzemanyagköltség vagy a gázágyúk költsége.

Cél a hatékony védekezés és egységes szabályozás

A kárókatona kezelési terv célja, hogy a halastavi és a természetes vízi kártétel látványosan csökkenjen. A terv figyelembe veszi, hogy nem egy egységes populációról beszélünk, még a nálunk honos alfaj a Phalacrocorax carbo sinensis esetében sem. Nagy elterjedési területe, és növekvő populációmérete okán ez az alfaj okozza a nagyobb problémát, de az alfajnak három alpopulációja is létezik, eltérő fészkelőhelyekkel, vándorlási útvonalakkal és telelőhelyekkel. Éppen ezért van szükség európai szintű tervre, hogy ne ész nélküli irtás történjen, hanem az adott területek eltartóképességét figyelembe véve történjen a beavatkozás.

A terv az adminisztratív lépésekre is kitér, mivel a kárókatonák gyérítése és riasztása tagállami, illetve regionális hatáskör, így például Németországban tartományonként is változik a szabályozás. A cél az, hogy a halastavi környezetben hatékonyabb védekezési módszerek és adminisztratív könnyítések, egységes irányítási szempontok kerüljenek bevezetésre.

Következő lépések és kilátások

Bár a Bizottság eddig azt kommunikálta, hogy nincs szükség európai szintű kárókatona kezelési tervre, a most finanszírozott tanulmány bizonyítékalapú érveket szolgáltat annak szükségességéről. Amennyiben az anyagot júliusban benyújtják, remélhetőleg a Bizottság hamarosan hatályba lépteti, és megindulhat az európai uniós szintű folyamat, akár már jövő évtől. Az adminisztratív jellegű szabályozók viszonylag gyorsan hatályba léphetnek, míg az állomány szabályozása egy hosszú távú feladat lesz.

A kárókatona probléma megoldása egy összetett és összehangolt munka, de az uniós szintű terv reményt ad a hazai halgazdálkodók számára, hogy a jövőben hatékonyabban tudjanak védekezni e kártékony madár ellen, illetve európai szintű kompenzációs rendszer könnyítse a halastavak fenntartását.