Szerkesztő: Dr. Jung Ivett

Az Európai Parlament 2008-ban európai kormoránkezelési terv elfogadását szorgalmazta, hogy minimalizálják a kormoránok halállományokra, halászatra és akvakultúrára gyakorolt egyre növekvő hatását. Ezt a kérést a Parlament 2018-as és 2022-es akvakultúrára vonatkozó állásfoglalásaiban is megismételte. Hasonlóképpen, a Tanács 2025. szeptemberi és októberi ülésein több tagállam sürgette az Európai Bizottságot, hogy koordinálja a kárókatona-populációk uniós szintű kezelését. A Bizottság 2025 októberében strukturált párbeszédet folytatott a tagállamokkal. Ezzel összefüggésben a Bizottság frissített iránymutatást tett közzé a madárvédelmi irányelv szerinti eltérések alkalmazásáról. 2025 novemberében az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra-tanácsadó Bizottság közzétette ennek végleges keretét. A kezdeményezés célja a kormorán kedvező védettségi állapotának fenntartása, miközben védi a halfajokat és az akvakultúra-halgazdaságokat.

Európában a leggyakoribb faj a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), amelynek két alfaját különböztetjük meg: az „atlanti” carbo alfajt, amely tengerparti sziklákon fészkel, valamint a „kontinentális” sinensis alfajt, amely szárazföldi belterületen, továbbá a tengerparti területeken egyaránt honos, és jellemzően fákon fészkel. A kárókatona vonuló madár, de a vonulási távolságok rendkívül változóak, egyes példányok csupán 100 kilométert tesznek meg dél felé, míg mások a Földközi-tengert is átszelve egészen Észak-Afrikáig repülnek. Az elmúlt évtizedekben a sinensis alfaj vándorlásának következtében új kolóniákat alapított Európa nagy belvízi tavain és vizes területein. A madarat a 19. és a 20. század elején a halállományokban okozott jelentős károk miatt kíméletlenül üldözték, kolóniáit szisztematikusan pusztították. Az 1960-as évek elejére a fő szaporodási területein (Hollandia, Németország, Dánia, Svédország és Lengyelország) a költőpárok száma 3500–4300 párra csökkent. Az 1979-es uniós madárvédelmi irányelv által biztosított védelem nyomán az állománya 1970 és 2000 között látványosan megnőtt. Az öt fő szaporodási országban az átlagos éves populációnövekedés az 1980-as években 18 százalékos volt.

A tagállamoknak hatévente jelentést kell benyújtaniuk a madárvédelmi irányelv 12. cikke alapján a védett fajok populációjának állapotáról, az ezzel kapcsolatos információkat ezután a Bizottság teszi közzé. A legutóbbi, 2020-ban kiadott jelentés a 2013–2018-as harmadik jelentéstételi ciklus eredményeit tartalmazza, mely szerint az EU27-ben körülbelül 253 ezer költőpár és mintegy 549 ezer telelő madár volt. Bár a 2000-es években az összeurópai populáció növekedése némileg stabilizálódott, a legfrissebb nemzeti adatok arra utalnak, hogy a balti régió költőpopulációja ismét jelentősen, mintegy harmadával nőtt a 2013-2018-as időszakhoz képest. Ez a gyarapodás különösen Svédországban és Észtországban volt kiemelkedő, amivel a nyolc balti uniós tagállam költőpárjainak száma elérte a 245 ezret.

Hatás a halászatra és az akvakultúrára

A kárókatonák táplálkozása hatalmas gazdasági terhet ró az ágazatra. Az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Bizottság (EIFAAC), az Európai Akvakultúra-termelők Szövetsége (FEAP) és az Európai Horgászszövetség (EAA) közös becslései szerint a kárókatonák 2023-ban és 2024-ben több mint 350 millió eurós kárt okoztak az európai akvakultúrának és a rekreációs halászatnak. A közvetlen halfogyasztás mellett a veszteségek magukban foglalják a madarak által okozott sérülésekből és fertőzésekből származó közvetett károkat is, amelyek az érintettek szerint már a tógazdaságok jövedelmezőségét veszélyeztetik. A probléma a part menti tengeri halászatot is drasztikusan érinti. Észtországban például a part menti költőpopuláció éves halfogyasztását 16 ezer tonnára becsülik, ami nagyjából megegyezik a part menti halászat teljes fogási mennyiségével. Különösen aggasztó a balti tőkehalállományok jelenlegi állapota, amelyek a túlhalászás és a környezeti stresszfaktorok miatt elérték minden idők legalacsonyabb állománylétszámát, ezért a fajra irányuló halászatot leállították. Tudományos kutatások becslései szerint a
Balti-tenger dániai részén a kárókatonák évente 15 millió tőkehalat fogyasztanak, míg a tőkehal teljes utánpótlása jelenleg évi 4 és 17 millió közöttire becsülhető. Emellett a folyóvizekben történő táplálkozásuk jelentősen csökkentheti az olyan vadon élő halfajok állományát is, mint a pérhal, a lazac, a pisztráng és az angolna.

Madárvédelmi irányelv

A kárókatona az 1979-es uniós madárvédelmi irányelv értelmében szigorúan védett faj, amely előírja a madarak szándékos zavarásának, befogásának vagy megölésének, valamint fészkeik és tojásaik elpusztításának általános tilalmát. A faj nem szerepel az irányelv II. mellékletében, amely a vadászható fajokat sorolja fel. Ugyanakkor az irányelv 9. cikke lehetőséget ad a tagállamok számára, hogy eltérjenek a védelmi státusztól, ha a madarak súlyos károkat okoznak, vagy valószínűleg súlyos károkat fognak okozni. A statisztikák alapján a leggyakoribb engedélyezett intézkedés a madarak kilövése, amelyet a befogás, majd a zavarás és a fészkek elpusztítása követ; ezeket az eltéréseket (derogációkat) az esetek 78 százalékában a „súlyos károk megelőzése” jogcímen hagyják jóvá. A tagállamok rendkívül eltérő módon alkalmazzák a derogációkat: Dánia például a fészkek és tojások elpusztítására összpontosít a költési területeken, míg Franciaország az eljárás keretében, évente akár 30 ezer madarat is kilőhet a telelő populációból.

Példák a 9. cikk végrehajtására kiválasztott tagállamokban és régiókban

Dánia: A madarak számának drasztikus növekedése miatt már 1992-ben nemzeti tervet vezettek be, amelynek legújabb verziója a 2022-es. A védekezés fókuszában a költőpopulációk szabályozása áll, például a tojások olajozásával és a fészkek elpusztításával, ugyanakkor az intézkedések nem érintik a főként Norvégiából és Svédországból érkező telelő madarakat. A tervért a dán környezetvédelmi ügynökség felel, míg a dán természetvédelmi ügynökség helyi egységei kezelik az állami tulajdonú területeken található költőkolóniákat.

Svédország: Bár létezik egy nemzeti iránymutatás, a tényleges döntéseket és a regionális kezelési terveket, amelyek a madarak kilövését vagy a tojások olajozását is engedélyezhetik, a megyei önkormányzatok határozzák meg. Például Västernorrland megyében 800 kormorán, azaz a megye populációjának 5 százaléka kilőhető, vagy Gäveleborg megyében a védelmi célú vadászatot kifejezetten a madarak lelövése, a tojások szúrása és a tojások olajozása formájában határozzák meg.

Franciaország: Egy 2025. február 24-i rendelet határozza meg azt a keretet, amely alapján a francia megyék eltéréseket engedélyezhetnek. Európában itt lövik ki a legtöbb kárókatonát, évente több mint 30 ezer példányt. A megyék a telelő populáció akár 30 százalékának kilövésére is adhatnak kvótát a veszélyeztetett halpopulációk és a halgazdaságok védelme érdekében (utóbbiak esetében maximum 10%), de mivel a védett carbo alfajt nehéz a másiktól
megkülönböztetni, nyolc part menti megyében tilos a
vadászatuk.

Németország: A szövetségi természetvédelmi törvény (45. cikk) az állami kormányoknak jogot biztosít a kivételek szabályozására, és minden német tartomány elfogadott egy kormoránrendeletet. Kiemelkedő példák ezek közül Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Schleswig-Holstein és Baden-Württemberg. Utóbbi részt vesz egy nemzetközi kormoránkezelési projektben is a Bodeni-tónál, amelynek keretében drónok segítségével olajjal permetezik be a tojásokat, hogy azok ne keljenek ki. 2024. március 12-én a CDU/CSU parlamenti frakciója előterjesztett egy nemzeti kormorán-cselekvési tervre vonatkozó indítványt, amely az ország egész területén egységes megközelítést támogat. A frakció ezzel hivatkozott az Európai Parlament által uniós szinten elfogadott hasonló álláspontra. Az ilyen terv iránti igényt azonban a német környezetvédelmi bizottság többsége elutasította, egyes ellenzők teljesen elutasították a vadászat révén történő populációszabályozást, mások pedig úgy vélték, hogy valódi megoldások csak uniós szinten érhetők el.

Olaszország: Az 157/92 nemzeti törvény a régiókra ruházza a kivételek kezelésének felelősségét. Számos régió, köztük Emilia-Romagna, Liguria, Lombardia, Piemonte (Cuneo tartomány), Veneto és Friuli Venezia Giulia él ezzel a lehetőséggel. Emilia-Romagna például az akvakultúra-telepek védelmét tűzte ki célul, és felsorol számos nem halálos, riasztó eszközt, amelyek alkalmazása után csak akkor engedélyezett a célzott leölés, ha a regionális tanács meggyőződött arról, hogy ezek a nem halálos intézkedések nem elegendőek a súlyos károk megelőzéséhez. A terv meghatározza a téli időszakban leölhető madarak
maximális számát is: az előző télen regisztrált populáció 10 százaléka.

Az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Bizottság (EIFAAC) kárókatona-állománykezelési terve

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) égisze alatt működő, 38 tagot számláló EIFAAC 2025 novemberében tette közzé az európai kárókatona-állománykezelési terv (CMP) keretrendszerét, egy uniós társfinanszírozású projekt eredményeként. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a jelenlegi enyhítő intézkedések nagyrészt sikertelenek voltak, a madarak száma folyamatosan növekszik, és a derogációk tagállami alkalmazása egyenlőtlen. A kidolgozott keretrendszer öt lépésben összesen 37 konkrét intézkedést fogalmaz meg, amelyek tudományos referenciaértékeken alapulnak. A terv ötvözi a nem halálos elrettentő módszereket (például akusztikus és vizuális riasztók, védőhálók alkalmazása) a célzott halálos kontrollmódszerekkel (például tojások olajozása vagy szabályozott kilövés). A kezdeményezés célja, hogy tudományos alapokon nyugvó, kiegyensúlyozott útmutatást nyújtson, amely fenntartja a kárókatona kedvező védettségi állapotát, miközben megvédi a halfajokat és biztosítja az akvakultúra-termelés fenntarthatóságát.

Álláspontok

A kárókatonák jövőbeli kezelésével kapcsolatban éles véleménykülönbségek tapasztalhatók. A Birdlife International és mintegy 35 további környezetvédelmi civil szervezet (köztük a Wetlands International) határozottan elutasítja az összeurópai állománykezelési tervet. Érvelésük szerint a populáció ritkítása tudományosan nem bizonyított megoldás a helyi konfliktusok kezelésére, és úgy vélik, hogy a jelenlegi derogációs rendszer elegendő rugalmasságot biztosít. Ezzel szemben az Európai Akvakultúra-termelők Szövetsége (FEAP) az összehangolt európai fellépés mellett érvel, rámutatva egyetlen kárókatona magas, napi mintegy 500 grammos halfogyasztására, ami a hatalmas populációval párosulva jelentős gazdasági károkat eredményez. A politikai döntéshozók szintjén, az AGRIFISH 2025. szeptemberi és októberi ülésein Svédország és több másik tagállam (köztük Észtország, Finnország és Lengyelország) hivatalosan kérte az Európai Bizottságot, hogy vegye fel a fajt a vadászható madarak listájára, és az
EIFAAC-terv alapján hangolja össze az uniós állománykezelést. Jessika Roswall környezetvédelmi biztos elismerte, hogy a derogációs rendszer bürokratikus és gyakran elégtelen a helyi problémák kezelésére, ezért ígéretet tett az iránymutatások frissítésére és strukturált párbeszédet kezdeményezett. A biztos azonban jelezte, hogy a vadászhatóvá tétel önmagában nem jelentene megoldást, mivel a költési időszakban szükséges beavatkozásokhoz – mint a tojások olajozása – továbbra is derogációkra lenne szükség.

Ez a cikk az Európai Parlament Kutatószolgálatának a kárókatonák uniós halászatra és akvakultúrára gyakorolt hatásairól szóló, 2026-ban közzétett hivatalos tájékoztató dokumentuma alapján készült. A dokumentumban kifejtett vélemények nem tekinthetők a Parlament hivatalos álláspontjának.

Forrás: European Parliamentary Research Service, Impact of cormorant predation on EU fisheries and aquaculture, Frederik Scholaert, Members’ Research Service Published: January 2026, Document number: PE 782.619

A hazai halgazdálkodás szereplői jól ismerik a nagy kárókatona okozta károkat, melyek jelentős bevételkiesést okozhatnak a halastavakban gazdálkodók számára. Jó hír, hogy az Európai Bizottság megbízásából, az Európai Édesvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Testület (EIFAAC) kezdeményezésére egy európai szintű kárókatona kezelési terv kidolgozása zajlik, amelyet a Bizottság finanszíroz.

Ennek a tervnek a szükségességét több európai szervezet, így a FEAP és a Copa-Cogeca is évek óta sürgeti, sőt, az Európai Parlament is számos állásfoglalásban hívta fel a Bizottság figyelmét a problémára 2008 óta. Legutóbb 2022-ben született egy részletes parlamenti állásfoglalás „A fenntartható és versenyképes európai akvakultúra eléréséért: a további teendők” (2021/2189(INI)) címmel.

Tudományos alapokon nyugvó, komplex megközelítés

A most készülő kárókatona kezelési terv egy komplex, tudományos alapokon nyugvó anyag, amely nem csupán az állománygyérítésre fókuszál, hanem a probléma számos aspektusát felöleli. Ahogy Dr. Halasi-Kovács Béla is hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy esztelen irtásba kezdenek az érintettek, hanem arról, hogy az egyes területek és alpopulációk eltartóképességét figyelembe véve határozzák meg a fenntartható állomány nagyságát és tartják majd kordában azt. A terv kidolgozását két elismert vezető kutató, a dán Niels Jepsen és az angol Ian Cowx irányítja, míg azt az EIFAAC részéről Raymon van Anrooy főtitkár koordinálja. A FEAP és az Európai Horgász Szövetség (European Anglers Alliance) is aktívan részt vesz a munkában adatgyűjtéssel és gyakorlatorientált tanácsokkal. A tervek szerint a dokumentum július közepén véglegesítésre kerül, a végrehajtás azonban több éves, hosszú távú folyamat lesz, amely magában foglalja az eredmények nyomon követését és a program folyamatos iterációját is.

Hazai adatok a döntéshozatalhoz

A tervezet elkészítéséhez Magyarországról is gyűjtöttek adatokat, Dr. Halasi-Kovács Béla koordinálásával. Az adatok többek között a populáció méretére, a fészkelő valamint vándorló, illetve kóborló állomány arányára, a kárókatonák tartózkodási idejére, valamint a direkt károkozás mértékére (euróban és tömegben is) vonatkoztak. Fontos információkat gyűjtöttek az esetleges kompenzációkról is; míg hazánkban a MOHOSZ által koordinált töltény visszatérítési program működik, addig például Csehországban lényegesen komolyabb kompenzációt kapnak a haltermelők.

Különösen fontosnak bizonyult az indirekt károk, azaz a jövedelemkiesések mértékének felmérése. A hazai adatgyűjtés közel 9000 hektár területről, a legfontosabb termelő régiókat lefedve, komoly adatbázist szolgáltatott. Az adatok alapján országos átlagban a megtermelt halmennyiség körülbelül 14%-át pusztítják el a kárókatonák közvetlenül, további 10% az egyéb (pl.: sebzés) károkból adódik, ami összességében mintegy 10%-os jövedelemkiesést jelent. Ezen felül felmérték a védekezés szükségszerű plusz költségeit is, mint például a halőrök fizetése, a töltények ára, az őrzéssel kapcsolatos üzemanyagköltség vagy a gázágyúk költsége.

Cél a hatékony védekezés és egységes szabályozás

A kárókatona kezelési terv célja, hogy a halastavi és a természetes vízi kártétel látványosan csökkenjen. A terv figyelembe veszi, hogy nem egy egységes populációról beszélünk, még a nálunk honos alfaj a Phalacrocorax carbo sinensis esetében sem. Nagy elterjedési területe, és növekvő populációmérete okán ez az alfaj okozza a nagyobb problémát, de az alfajnak három alpopulációja is létezik, eltérő fészkelőhelyekkel, vándorlási útvonalakkal és telelőhelyekkel. Éppen ezért van szükség európai szintű tervre, hogy ne ész nélküli irtás történjen, hanem az adott területek eltartóképességét figyelembe véve történjen a beavatkozás.

A terv az adminisztratív lépésekre is kitér, mivel a kárókatonák gyérítése és riasztása tagállami, illetve regionális hatáskör, így például Németországban tartományonként is változik a szabályozás. A cél az, hogy a halastavi környezetben hatékonyabb védekezési módszerek és adminisztratív könnyítések, egységes irányítási szempontok kerüljenek bevezetésre.

Következő lépések és kilátások

Bár a Bizottság eddig azt kommunikálta, hogy nincs szükség európai szintű kárókatona kezelési tervre, a most finanszírozott tanulmány bizonyítékalapú érveket szolgáltat annak szükségességéről. Amennyiben az anyagot júliusban benyújtják, remélhetőleg a Bizottság hamarosan hatályba lépteti, és megindulhat az európai uniós szintű folyamat, akár már jövő évtől. Az adminisztratív jellegű szabályozók viszonylag gyorsan hatályba léphetnek, míg az állomány szabályozása egy hosszú távú feladat lesz.

A kárókatona probléma megoldása egy összetett és összehangolt munka, de az uniós szintű terv reményt ad a hazai halgazdálkodók számára, hogy a jövőben hatékonyabban tudjanak védekezni e kártékony madár ellen, illetve európai szintű kompenzációs rendszer könnyítse a halastavak fenntartását.