A szivárványos pisztráng iránti globális kereslet megállíthatatlanul növekszik, a piac értéke pedig éveken belül elérheti a 6,8 milliárd dollárt. A termelés puszta növelése azonban már nem elegendő: a modern akvakultúra egyik legfontosabb célja ma a haljólét és a fejlődés egyensúlyának megteremtése. Legyen szó a norvégiai tengeri ketrecekben nevelt óriáshalak súlyos gerincproblémáiról , a himalájai keltetők szélsőséges hőmérséklet-ingadozásai okozta deformitásokról , vagy a szívgyulladással küzdő dániai recirkulációs állományokról , a tudomány világszerte gőzerővel keresi a válaszokat. Cikkünk bemutatja, hogyan veszik fel a harcot a nemzetközi kutatócsoportok a halbetegségek ellen, és milyen meglepő felfedezések formálják át alapjaiban azt, amit a halászatról eddig hittünk.

A 2025-ben 5,2 milliárd amerikai dollárra becsült globális szivárványos pisztráng-termelés várhatóan 2030-ra eléri a 6,8 milliárd dollárt, ami 5,7 százalékos összetett éves növekedési ütemnek felel meg. Miközben a termelés lépést tart a kereslettel, továbbra is folynak a kutatások a haljóléti problémák – különösen a csigolyadeformitások – megoldására.

Magasabb a kockázat tengervízben

A „Vertebral deformities in cultured big size Rainbow Trout: Radiological analysis from juvenile to harvest size” című tanulmány egyéves időszak alatt vizsgálta a szivárványos pisztrángok növekedését és klinikai radiológiai állapotát. A kutatást az Aquaculture folyóiratban publikálták.

Eszerint a tanulmány szerint számos területen fontos lenne további kutatásokat végezni annak érdekében, hogy megoldást találjanak a norvégiai tenyésztett szivárványos pisztrángok csigolya deformitásokkal kapcsolatos problémáira.

A tenyésztett atlanti lazaccal kapcsolatos hasonló kutatási tapasztalatok alapján a megoldáshoz fontos lehet vizsgálni az ásványianyag-utánpótlást, a nevelési hőmérsékletet és az oltások mellékhatásait. Emellett a farokúszó egészségi állapotának javítása kiemelt prioritás kell, hogy legyen. A Norvégiában előforduló csigolya deformitások a jelenlegi tenyésztési körülményekhez kapcsolhatóak. Az országban a szivárványos pisztráng termelése két szakaszban történik: először szárazföldi édesvízi tartályokban nevelik az állatokat, majd tengeri ketrecekben hizlalják tovább őket, ahol a halakat 2–6 kilogrammos súlynál halásszák le. A halak édesvízben 36 grammos kezdősúlytól tengervízben 5,5 kilogrammos súlyig fejlődnek. A nagy méretű, tengervízben tenyésztett szivárványos pisztrángoknál magas a csigolyadeformitások kialakulásának kockázata.

A vizsgálatok során a csigolyadeformitások számának folyamatos emelkedését figyelték meg egészen a lehalászási súly eléréséig. A végső mintavételnél a halak 93 százalékánál legalább egy deformált csigolya fordult elő. Az átlagos érték 12 deformált csigolya volt. Ezek a deformitások pedig csökkentik a halak növekedését. A deformitás súlyossága (az egyedenként deformált csigolyák száma), valamint a halak hossza és tömege közötti negatív korreláció arra utal, hogy a jelenség kedvezőtlen hatással van a halak jóllétére.

A hőmérséklet hatása

Az indiai Himalája térségében működő halgazdaságok és keltetők szintén jelentettek csigolyadeformitásokat szivárványos pisztrángoknál. Ez komoly gazdasági veszteségeket okoz számukra. Az eltorzult halak kevésbé vonzóak a fogyasztók számára, így a termelők gyakran csak alacsonyabb áron tudják értékesíteni őket, vagy egyszerűen selejtezik az állatokat. A deformált halaknál körkörös úszást is megfigyeltek, amely akár elhulláshoz is vezethet. Egy hároméves indiai vizsgálat szerint a régióban tapasztalt csontváz-deformitások hátterében hasnyálmirigy-betegség és hőmérséklet-ingadozás állhat.

„A hasnyálmirigy-betegség gyakran összefügg vírusokkal, például a fertőző hasnyálmirigy-nekrózissal (IPN) és a Salmonid alphavirus-szal (SAV) a lazacféléknél. Ezért további kutatások szükségesek a jelenlegi eredmények megerősítésére és a csontváz-rendellenességek megelőzésére, ami jelentős hozzájárulást jelenthet az indiai szivárványos pisztráng-tenyésztéshez” – írta Ritesh Shantilal Tandel és kutatócsoportja a „Skeletal Deformities in Farmed Rainbow Trout, Oncorhynchus mykiss, at an Early Stage of Development: A Case Study of Indian Himalayan States” című tanulmányban.

A szivárványos pisztráng ikráinak optimális inkubációs hőmérséklete 7–12 °C között van. Az ennél alacsonyabb vagy magasabb hőmérséklet károsan hat a fejlődés korai szakaszaira.

A Himachal Prades és Uttarakhand államokban található vizsgált gazdaságok és halkeltetők vízhőmérséklete december és január között 4–8 °C között mozgott, míg a vizsgált szivárványos pisztráng-gazdaságokban június és július között 17–23,7 °C-ot mértek. Indiában a szivárványos pisztrángot átfolyóvizes (raceway) rendszerben tenyésztik. A betegség kialakulása szemmel is felismerhető. Az érintett halaknál először a fekete farok jelenik meg, amelyet a gerinc instabilitásának kezdeti tüneteként tartanak számon. A mintákban egyértelműen megfigyelhető volt a görbült farokrész és ezzel összefüggésben a keringő úszás. Egy korábbi tanulmány szerint a rendellenes keringő viselkedés és a farok sötét elszíneződése valószínűleg a gerincvelő szimpatikus idegeinek károsodása miatt alakul ki, amelyek a gerincporc sérülésének helye mögött találhatók és a melanin pigmentáció szabályozásáért felelősek.

A tanulmányt a Journal of Applied Ichthyology folyóiratban tették közzé.

Szívgyulladás

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a funkcionális takarmányok csökkenthetik a PRV-1 vírus által okozott szívgyulladást atlanti lazacoknál (Salmo salar). Vajon ugyanez működik szivárványos pisztrángnál is? Egy dán tanulmány szerint nem!

A „Krill supplement does not reduce virus load or heart pathology during PRV-3 infection in rainbow trout under experimental conditions” című tanulmányban a kutatók nem figyeltek meg jelentős különbséget sem a vírusterhelésben, sem a szív kóros elváltozásainak gyakoriságában a különböző étrenden tartott halak között.

A 3-as genotípusú Piscine orthoreovírust (PRV-3), amelyet ma már Orthoreovirus piscis néven ismerik, Dániában egy recirkulációs akvakultúra-rendszerben (RAS) mutatták ki, és nagy gyakorisággal fordul elő tenyésztett szivárványos pisztráng állományokban. A PRV-3 fertőzés vérszegénységet idéz elő a fertőzés csúcspontján, valamint szívszövettani elváltozások kialakulását váltja ki a halaknál.

A vizsgálat során a halakat hat héten keresztül előetették vagy kontroll étrenddel, vagy dúsított étrenddel, mielőtt PRV-3-mal fertőzték volna meg őket. A halak naponta a testtömegük 1,5 százalékának megfelelő mennyiségű takarmányt kaptak. A takarmánymennyiséget hetente növelték a várható növekedésnek megfelelően. A tartályokat rendszeresen tisztították. A krill-liszttel dúsított étrendnek azonban volt egy pozitív hatása: az ezen tartott fertőzött halaknál jelentősen nagyobb súlygyarapodást figyeltek meg a kontroll étrenden tartott csoporthoz képest. A fertőzést követő 12. héten az átlagos testsúly a kontrollcsoportban körülbelül 60 gramm, míg a dúsított étrendet kapó csoportban 68 gramm volt. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy bár a krill-liszt javítja a növekedési teljesítményt, nem csökkenti a PRV-3 okozta szívkárosodást a szivárványos pisztrángokban.

A kutatást az Aquaculture Reports folyóiratban publikálták.

Meglepő eredmény

A magas nevelési sűrűségről ismert, hogy ronthatja a halak teljesítménymutatóit. Ezért egy amerikai tanulmány eredménye meglepte a kutatókat, amikor kiderült, hogy a „Shasta” vonalhoz tartozó szivárványos pisztráng esetében ez korántsincs így. A három vizsgált csoport közül a legmagasabb telepítési sűrűségen nevelt fiatal Shasta vonalú szivárványos pisztrángok (Oncorhynchus mykiss) mutatták a legalacsonyabb takarmányértékesítési mutatót – írták „Stress response of juvenile rainbow trout reared at three densities” című tanulmányban.

A kutatók szerint ez az első olyan vizsgálat, amely dokumentálta a takarmányhasznosítás javulását a nevelési sűrűség növekedésével párhuzamosan. A tanulmány 111 napon keresztül vizsgálta a három különböző telepítési sűrűségen, kör alakú tartályokban nevelt halak stressz-szintjét és növekedését. A kiindulási telepítési sűrűségek körülbelül 4,5 kg/m³, 6 kg/m³ és 7,5 kg/m³ voltak. Ez hozzávetőlegesen 1500, 2000, illetve 2500 egyedet jelentett. A kutatók szerint ezek a nevelési sűrűségek megfelelnek a szivárványos pisztráng és más lazacfélék üzemi méretű tenyésztésében tipikusan alkalmazott értékeknek. A takarmányértékesítési mutató szignifikánsan alacsonyabb volt a magas sűrűségű kezelésben, mint az alacsony sűrűségű csoportban. A három kísérleti csoportban ugyanakkor nem figyeltek meg jelentős különbséget az egyedi testhosszban, a testtömegben, a fajlagos növekedési rátában vagy a kondíciós faktorban. Az elhullási arány minden tartályban 0,1 százalék alatt maradt.

A vizsgálat eredményei alapján a viszonylag magas telepítési sűrűség továbbra is alkalmazható, minimális hatással van a halak stressz szintjére, növekedésére vagy takarmányhasznosítási hatékonyságára.

A tanulmány a Journal of Aquaculture & Marine Biology folyóiratban jelent meg.

SZERZŐ: Dr. Várkonyi Eszter

A ponty (Cyprinus carpio) a világ egyik legszélesebb körben tenyésztett haszonhala, a tógazdaságok megkerülhetetlen halfaja, amelynek éves globális termelése meghaladja a 4 millió tonnát. A tógazdaságok és a nemesítő szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bír a faj genetikai hátterének megismerése. Bár évszázadok óta tenyésztjük, a faj genetikai háttere sokáig megfejthetetlen rejtély maradt a kutatók számára. Ennek oka a ponty különleges, úgynevezett allotetraploid (négyszeres, két különböző fajból származó) kromoszómakészlete, amely miatt a hal DNS-e elképesztően bonyolult. Bár a korábbi szekvenálási kísérletek már rávilágítottak a ponty genomjának bonyolultságára, a rendkívül magas heterozigóta szint és az allotetraploid természet komoly akadályokat gördített a pontos feltérképezés elé.

A Nature Communications folyóiratban megjelent, nemzetközi kutatócsoport Peng Xu és munkatársai által jegyzett tanulmány mérföldkő a pontygenetika történetében. A kutatók három kromoszómaszintű referenciagenomot hoztak létre, és ezen keresztül részletesen feltárták a faj evolúciós történetét, az algenomok dominanciaviszonyait, valamint a környezeti stresszhatásokra (például oxigénhiányra vagy vírusfertőzésekre) adott genomikai válaszokat. A tanulmány nemcsak a genetikusok számára izgalmas, hanem a tógazdáknak és a nemesítőknek is megmutatja, miért is olyan szívós és jól alkalmazkodó állat a ponty. Ezt a komoly tudományos eredményt szeretnénk a mindennapi szakmai gyakorlat nyelvére fordítva közreadni.

A nagy áttörés

Korábban a tudósok csak egy hiányos, amolyan félig kirakott puzzle-ként ismerték a ponty DNS-ét (a genetikai állomány mindössze 52%-át tudták a helyére tenni). Ebben a kutatásban azonban három, genetikailag és földrajzilag is eltérő pontytörzset vizsgáltak meg a legmodernebb technológiákkal.

A vizsgált pontyok: A kínai wuyuan-i vörös ponty és amuri ponty, valamint az Európában és hazánkban is jól ismert német tükörponty.

A térkép pontossága: Az új módszerekkel a genetikai kód 82–92%-át sikerült a ponty 50 kromoszómájához (a DNS-t hordozó struktúrákhoz) rendelni.

Mit rejt a genom? Kiderült, hogy a ponty örökítőanyagának több mint egyharmada ismétlődő, úgynevezett ugráló kódrészletekből (transzpozonokból) áll, és a hal megközelítőleg 44 000 fehérjekódoló gént hordoz.

Ez a hihetetlenül pontos térkép jelentette az alapot ahhoz, hogy a kutatók megértsék a ponty kialakulásának és működésének titkait.

A dupla genom eredete

A ponty legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy dupla genommal rendelkezik. Ez egy ősi evolúciós esemény eredménye, amikor két különböző, de egymással rokon diploid (normál, kétszeres kromoszómakészletű) pontyféle hal kereszteződött. Az utódok valamilyen genetikai véletlen folytán megtartották mindkét szülő teljes genetikai állományát, így alakult ki a mai ponty 50 kromoszómája. Ezen ősök azonosítása rendkívül nehéz feladat volt, mivel a Cyprinidae család több mint 2400 fajt számlál.

A kutatók a rag2 gén (rekombinációt aktiváló gén 2) evolúciós vizsgálatát használták az ősi vérvonalak azonosításához, amely egyfajta genetikai ujjlenyomatként segített felkutatni ezeket az ősöket. Ez a gén a diploid pontyfélékben egy, míg a tetraploidokban két kópiában van jelen.

A „B” szülő (B algenom): Az 50 kromoszómából 25 egyértelműen a diploid Barbinae nevű alcsalád (amelybe például a díszhalként is ismert díszmárnák tartoznak) egyik ősi fajától származik.

Az „A” szülő (A algenom): A másik 25 kromoszóma egy olyan távolabbi rokon fajtól ered, amelyet eddig még nem sikerült pontosan azonosítani, és ma már valószínűleg nem is él.

Mikor történt mindez? A DNS-ben felhalmozódó természetes mutációk sebességét (a molekuláris órát) használva a tudósok kiszámolták az idővonalat. A két ősi faj körülbelül 23 millió évvel ezelőtt vált el egymástól, majd nagyjából 12,4 millió évvel ezelőtt találkoztak újra, és hibridizálódva (összeolvadva) létrehozták a mai pontyok ősét.

Algenom-dominancia

Általában, amikor egy állatfaj evolúciója során megduplázódik a genetikai állomány, az évmilliók alatt a feleslegessé váló, duplikált (másolati) gének lassan elvesznek, mutálódnak, vagy tönkremennek. A ponty azonban igazi csodabogár ezen a téren: szinte az összes génjét megőrizte mind a két (az A és a B) szülői készletből.

Az A-tól származó készlet (algenom) 21 078 gént tartalmaz.

A B-től származó készlet 22 099 gént tartalmaz.

Amikor a pontyot összehasonlították a normál genommal rendelkező amurral, kiderült, hogy a ponty génjeinek elsöprő többsége ma is két példányban (egy A és egy B kópiában) van jelen. Csak egy nagyon kis töredékük veszett el, visszatérve a szimpla, egykópiás állapothoz. Ezek a kivételek főleg olyan gének, amelyek a DNS másolásáért és javításáért felelnek, mert ha ezekből túl sok lenne a sejtben, az biológiai káoszt okozna.

Bár a pontynak két teljes génkészlete van, ezek nem dolgoznak egyenlő mértékben. A kutatások egyértelműen bizonyítják az úgynevezett algenom-dominanciát, ami azt jelenti, hogy a B szülőtől származó genom átvette az irányítást.

• Szigorúbb evolúciós kontroll: A domináns B génkészlet sokkal szigorúbb evolúciós nyomás alatt áll. A természet itt kevésbé tűri meg a hibás mutációkat, míg az A génkészlet sokkal szabadabban, gyorsabban változhat.

• Génkifejeződés vagyis melyik gén dolgozik jobban?: A kutatók 12 különböző pontyszövetet (például májat, izmot, kopoltyút, agyat) vizsgáltak meg. Azt találták, hogy bár a gének mindkét készletből jelen vannak, a sejtek építőköveinek és fehérjéinek gyártásakor a B algenom génjei sokkal aktívabban és nagyobb mennyiségben dolgoznak.

• Munkamegosztás és elcsendesedés: A dupla gének idővel új munkamegosztást alakítottak ki. Sok esetben az egyik génkópia teljesen kikapcsol (elcsendesedik), míg a párja átveszi az összes feladatot, hogy a hal szervezete ne termeljen túl sok fehérjét. Például az immunrendszer elnyomásáért felelős pd-l1 gén egyik kópiája teljesen leállt, míg a másik normálisan működik. Ez az egyensúlyozás létfontosságú a hal egészsége szempontjából.

A tetraploidia előnyei

A halgazdaságok számára a kutatás legfontosabb megállapítása az, hogy a ponty túlélése szempontjából ez a bonyolult genetikai háttér a gyakorlatban mit is jelent. A poliploidizáció jelentős adaptív evolúciós előnyt biztosíthat a környezeti kihívásokkal szemben, egyfajta belső biztonsági hálót nyújt a pontynak a környezeti sokkokkal szemben.

A kutatók extrém stressznek tették ki a pontyokat, vizsgálták őket súlyos oxigénhiány (hipoxia), valamint Koi herpeszvírus (CyHV-3) és bakteriális (Aeromonas hydrophila) fertőzés esetén is. Ilyenkor a halaknál a sejtműködés drasztikusan megváltozik, ami gyakran a pusztulásukhoz vezet. A pontynál azonban a dupla génkészlet pufferként működik. A ponty tetraploid genomja rendkívüli expressziós plaszticitással rendelkezik: ha egy gén kifejeződése egy stresszhatás miatt drasztikusan le is csökken az egyik algenomban, a homoeológ másolata a másik algenomban képes kompenzálni ezt a változást, és kiegyenlíteni a sejt működését ezzel biztosítva a hal biológiai stabilitását és túlélését a legmostohább környezeti feltételek mellett is.

Ez a páratlan genetikai rugalmasság a biológiai magyarázata annak, hogy a ponty miért képes olyan iszapos, oxigénhiányos vizekben és magas betegségnyomás mellett is túlélni, ahol más halfajok már rég elpusztulnának.

Az epigenetikai finomhangolás

Adódik a kérdés: ha megvan mindkét gén, honnan tudja a hal sejtje, hogy melyiket kapcsolja be, és melyiket némítsa el? A válasz az epigenetikában, pontosabban a DNS-metilációban rejlik.

Képzeljük el a metilációt úgy, mint apró vegyi kapcsolókat vagy lakatokat, amelyeket a szervezet a DNS-re tesz. A kutatók (az amuri ponty vizsgálata során) megállapították, hogy a DNS-nek az a része, amely elindítja a gének működését (a promóter régió), sűrűn tele van ilyen gátló kapcsolókkal a kevésbé aktív vagy elnémított génkópiák esetében. Ezzel szemben a domináns, erősen működő gének elején nincsenek ilyen lakatok.

Ami igazán lenyűgöző: a kutatók kimutatták, hogy a ponty evolúciója során ezek a ki- és bekapcsoló epigenetikai jelek sokkal gyorsabban változtak és alakultak ki, mint ahogy maga a DNS kód (a bázissorrend) mutálódott volna. Ez az azonnali finomhangolási képesség mentette meg a pontyot attól, hogy a két genom hirtelen összeolvadása (a „genomsokk”) miatti biológiai zűrzavarban elpusztuljon az évmilliókkal ezelőtti hibridizáció után.

Összegzés a tógazdaságok számára

A kutatás a kromoszóma szintű pontygenomok feltérképezésével egyedülálló bepillantást nyújtott a gerincesek evolúciójába, és bebizonyította, hogy a ponty rendkívüli fenotípusos plaszticitásának (környezeti alkalmazkodóképességének) kulcsa a dupla, allotetraploid genom. Az aszimmetrikusan működő, a Barbinae vonalból származó domináns B algenom és az epigenetikailag finomhangolt A algenom összjátéka, valamint a stresszhatásokat kiválóan pufferelő genetikai redundancia olyan evolúciós túlélővé tette a pontyot, ami a tógazdaságok számára is hatalmas értéket jelent. Ezen genomikai adatok, a stressztűrő és betegségellenálló markerek azonosítása hosszú távon forradalmasíthatják a pontynemesítési programokat, megnyitva az utat egy még stabilabb és ellenállóbb generáció megalkotása felé

Az a tény, hogy a ponty egy tökéletesen összehangolt, dupla génkészlettel dolgozik, magyarázatot ad arra a kiemelkedő ellenálló képességre, amelyet a halászati szakemberek a mindennapi gyakorlatban tapasztalnak. A ponty genomjának mostani, minden eddiginél pontosabb feltérképezése új korszakot nyit a haltenyésztésben. Ennek a tudásnak a birtokában a jövőben a nemesítők sokkal pontosabban és gyorsabban azonosíthatják azokat a konkrét géneket és kapcsolókat, amelyek a jobb oxigéntűrésért, a gyorsabb növekedésért vagy a herpeszvírussal szembeni ellenállóságért felelnek, hogy egy még masszívabb és termelékenyebb pontyállományt biztosítsanak a hazai halgazdaságok számára.

Szerző: Dr. Jung Ivett
Forrás: Nature Communication

Szerző: Fesztóry Sándor

A táplálékul szolgáló halakra vonatkozó vizsgálataim két év alatt készültek, közel 50 gyomortartalom részletes elemzése alapján.  A fajok meghatározását – a hitelesség kedvéért – a Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékén végezték,  Dr. Juhász Lajos irányításával.

A legnagyobb tömegű gyomortartalom 656 g volt, a legnagyobb tömegű hal egy 600 g-os, 41 cm-es süllő, míg a leghosszabb, egy 45 cm-es 457 g-os harcsa volt. A kárókatona számára nem okoz tehát problémát a testhossza felénél nagyobb halak elnyelése sem. Megállapítható továbbá, hogy a testalakulás szempontjából hengeres, illetve megnyúlt testűnek tekinthető (sodráskedvelő és könnyen elnyelhető) halfajok aránya 82% volt.

Meglepően magas volt a védett halak aránya, mind a fajszám (36%) mind a darabszám (26,5%) százalékos aránya tekintetében, és meglepően alacsony az inváziós halfajok aránya (lásd: táblázat és diagram). Sőt, az elfogyasztott halfajok tömegét tekintve a védett halak aránya az inváziós halfajok arányának a 7,5 szerese volt, míg az elfogyasztott darabszámot tekintve a 4,5-szerese. Tehát a kormorán vagy nem szívesen fogyasztja az inváziós kategóriába sorolt halfajokat, vagy ezek előfordulási aránya volt kisebb ebben a térségben. A keszegek – a becsült populációk méretét és a gyakoriságukat tekintve – szintén a vártnál jóval kisebb arányban kerültek kimutatásra.

A vizsgálatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a nagy kárókatona a szelektív táplálkozásával súlyos károkat képes okozni a védett halak populációiban, és az inváziós halfajok elleni biológiai védekezésre sem használható fel, ugyanis nem szívesen fogyasztja azokat. Kijelenthető tehát, hogy tévesek azok az állítások, amelyek szerint a nagy kárókatona az inváziós halak fogyasztásával jelentős ökológiai hasznot hajt. Ugyanezen okok miatt az is kijelenthető, hogy a gyomortartalom-vizsgálatok alapján a halfauna fajösszetételének megállapítására nem vonhatóak le érdemi következtetések.

Sajnos a védekezés szempontjából kevés eszköz adott, ami valójában hatékony és működőképes lenne a károkozás mérséklése érdekében. Az egyik kényszerszülte lehetőség a haltelepítések vonatkozásában a megfelelő állományszerkezet megválasztása, azaz olyan méretű halak telepítése, amelyekre már nem jelent potenciális veszélyt a madár. Az 500 g körüli vagy afölötti mérettartomány beszerzése azonban rendkívül gazdaságtalan. A riasztás a természetes vizeken igazából nem megoldás, egyenlő a probléma elodázásával, ezzel a témával egyébként egy másik írásomban foglalkozom viszonylag kimerítően. A károkozás csökkentésének egyetlen hatékony módja tehát a nagykárókatona-állomány szabályozása.

Az elfogyasztott halfajok kategóriák szerinti össztömegének a százalékos aránya

Az elfogyasztott halfajok kategóriák szerinti darabszámának a százalékos aránya

Az elfogyasztott táplálékhalak kategóriákba sorolt fajok szerinti százalékos aránya

A vizsgált nagy kárókatonák gyomrából azonosított halak

Halfaj	mennyiség	db	tömeg	tömeg
	db	%	g	%
Egyéb halak
vörösszárnyú keszeg	1	0,8	25	0,3
bodorka	1	0,8	154	2
domolykó	5	4	63	0,8
dévérkeszeg	4	3,2	52	0,7
jászkeszeg	5	4	814	10,4
laposkeszeg	7	5,6	213	2,7
karikakeszeg	1	0,8	27	0,3
szilvaorrú keszeg	1	0,8	157	2
keszeg	10	8	190	2,4
keszegivadék	2	1,6	20	0,3
paduc	9	7,2	1562	19,9
küsz	13	10,4	42	0,5
balin	4	3,2	60	0,8
ivadék	7	5,6	14	0,2
11 faj, összesen:	70	56	3393	43,2
Haszonhalak
süllő	5	4	1327	16,9
kősüllő	2	1,6	449	5,7
csuka	3	2,4	376	4,8
menyhal	1	0,8	25	0,3
harcsa	6	4,8	1036	13,2
5 faj, összesen:	17	13,6	3213	40,9
Védett halak
selymes durbincs	1	0,8	88	1,1
bucók (magyar, német)	13	10,4	542	6,9
küllők	12	9,6	92	1,2
sujtásos küsz	1	0,8	9	0,1
szivárványos ökle	1	0,8	4	0,1
kurta baing	1	0,8	2	0
kárpáti márna	1	0,8	34	0,4
leánykoncér	1	0,8	378	4,8
11 faj, összesen:	31	24,8	1149	14,6
Inváziós halak
ezüstkárász
amurgéb
törpeharcsa
3 faj, összesen:	7	5,6	100	1,3
30 faj, mindösszesen:	125	100	7855*	100

 *A vizsgálat során a jelzett mennyiségen túl 39 g azonosíthatatlan táplálék is előkerült.

2025. október 10-én tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását Dr. Urbányi Béla, a gödöllői egyetem után most a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, az Agrárközgazdasági Intézet Fenntarthatósági Kutatások Igazgatóságának helyettese, az Akvakultúra és Halászati Elemző Osztály vezetője. Akadémikus úr „Merre tovább a tógazdasági akvakultúra?” címmel tartott székfoglaló előadása átfogó képet festett a magyar és globális halgazdálkodás helyzetéről, a szektor előtt álló kihívásokról és a lehetséges megoldásokról. Az alábbiakban az ágazatot érintő legfontosabb szakmai pontokat foglaljuk össze.

Ahogy arról már a Halászati Lapokban részletesen írtunk, Dr. Urbányi Bélát 2025 májusában választotta levelező taggá az MTA Agrártudományok Osztálya, amellyel a haltudományok első akadémikusává vált a Magyar Tudományos Akadémia történetében. A kutató 2014 óta az MTA doktora, szakterülete a halszaporítás és a halgazdálkodás. Tudományos munkássága a gazdasági haszonhalak genetikai és szaporítási lehetőségeinek fejlesztésére irányul. Eredményei közé tartozik többek között az új halhímivartermék-mélyhűtési technológia kidolgozása, a halgenetikai és genommanipulációs eljárások ötvözése, valamint új halszaporítási módszerek megvalósítása. Kutatási eredményeit több mint 230 tudományos közleményben publikálta, illetve munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, többek között a Nagyváthy János-díjjal (2016) és a Pro Aquacultura Hungariae Díjjal (2023).

Dr. Urbányi Béla előadásban rámutatott, hogy a világ népességének növekedésével és a globális éhezők számának emelkedésével (az elmúlt 4 évben mintegy 150 millióval, jelenleg 400–750 millió fő), az akvakultúra szerepe egyre kritikusabbá válik az élelmezésbiztonságban. A FAO prognózisa szerint a világ halászata és akvakultúrája folyamatos dinamikus emelkedést mutat, és a 2050-re prognosztizált globális halfogyasztás miatt, 22%-kal kellene növelni az akvakultúra termékek termelését világszinten.

Ezzel szemben Európa az egyetlen földrész, ahol a halfogyasztás prognosztizáltan mínusz 5%-ot mutat, annak ellenére, hogy a kontinens a világ legnagyobb halimportőre. Magyarország az Európai Unió tagországai közül az utolsó a halfogyasztás területén, az egy főre eső éves halfogyasztás 6,5 kg körül van, szemben az európai 22,2 kg-mal.

A hazai akvakultúra jelenlegi állapota

Magyarországon mintegy 26 ezer hektáron termelnek halat, és évente körülbelül 19 000–19 500 tonna halat állítanak elő. Az étkezési hal mennyisége 13–14 ezer tonna.

• Technológia: A termelés nagyrészt tradicionális, földmedrű tavakon alapul.
• A termelés nagy része pontyra fókuszál. Hazai különlegeségnek tekinthető az indukált halszaporítás is.
• Intenzív rendszerek: Magyarország piacvezető az afrikai harcsa termelésben az EU-ban, éves szinten 4–5 ezer tonna között van az előállított mennyiség (főként átfolyó és recirkulációs rendszerekben).
• Kihívások: A termelési ciklus 3 évig tart a nagy termetű pontyok esetében. A bevett technológia része a túltáplálás/trágyázás, elsősorban szarvasmarha vagy sertéstrágyával, a tavak természetes hozamának növelése érdekében.

Dr. Urbányi Béla felhívta a figyelmet arra is, hogy a horgászszektor jelentős szerepet játszik a hazai haltermelésben mint jelentős felvevő piac. A mintegy egymillió főt elérő horgásztársadalom  kiszolgálására évente mintegy 3000 tonna halat vásárolnak a halgazdaságoktól.

A termelést érintő legfőbb kockázatok és megoldási javaslatok

1. Klímaváltozás és Vízminőség

Magyarország a klíma szempontjából ma megfelel a 20 évvel ezelőtti Horvátországnak, a klímahatár 20 év alatt 200 kilométert mozdult északra. A felszíni vizek minőségére vonatkozó 2015-ös tanulmány szerint a magyar felszíni vizek 70–90%-a valamilyen szinten veszélyeztetett. A klasszikus, meleg időjárás okozta rendkívüli vízminőségi adatok (pl. 10 fölötti pH-érték) megkérdőjelezik a jelenlegi technológia fenntarthatóságát.

Megoldási javaslatok:

• Adaptációs képesség növelése: át kell gondolni a víztakarékos haltermelési technológiákra való áttérést.
• Túlélő fajok: javasolt megfontolni az adaptációs képességgel rendelkező fajok, például a harcsa termelését, mivel komoly piaci fantázia van benne.

2. A Tógazdasági Hozam Növelése

A bruttó hektáronkénti hozam a tradicionális tógazdaságban nagyságrendileg 733 kg. A kutatók szerint egyszerű, technológiai fejlesztésekkel, beavatkozásokkal a hozam akár 1500 kg-ra is emelhető:

• Tótrágyázás: A természetes plankton szint növelésével 350 kg/hektár többlethozam érhető el.
• Teljes értékű táp: Gabonaalapú takarmány mellett teljes értékű tápok bevezetésével további 150 kg/hektár növekedés lehetséges.
• Vízkémiai feltételek biztosítása: A klimatikus viszonyok melletti szellőztetés és folyamatos vízpótlás további 450 kg/hektárt eredményezhet.
• Élősködők kezelése: Különböző technológiákkal vagy rendszerekkel (pl. recirkulációs) további 150 kg/hektár hozamnövekedés érhető el.

3. Technológiai és Műszaki Fejlesztés

Az előadó szemléltette, hogy a magyar halászat technológiája alapvetően hagyományos maradt (húzóháló, szákolás), ami egy példaként hozott 1890-es csehországi fotóhoz képest szinte csak a szállítóeszközökben különbözik. Nagyon komoly kihívás ennek az ágazatnak a műszaki és gépészeti továbbfejlesztése.

Megoldási javaslatok:

• Digitalizáció és robotika: A termelőknek az öngondoskodás jegyében műszaki, digitalizációs, robotikai és informatikai eszközöket kell alkalmazniuk. Példaként említette a bójás mérőrendszert, ami valós időben szolgáltat adatokat az okostelefonra, lehetővé téve a gyors beavatkozást.

4. Halegészségügy és Oktatás

Új kórokozók jelentek meg, amelyek a mediterrán területekről vásárolt halakkal kerültek hazánkba. Ezek a kórokozók a megváltozott hőmérsékleti viszonyok mellett érzik jól magukat, és az őshonos halfajok immunrendszerét komolyan terhelik.

Megoldási javaslatok:

• Szervezés: Újra kell gondolni és szervezni a halegészségügy kutatását és gyakorlati képzését, mert nincs elegendő szakember.
• Jó gyakorlatok átvétele: A norvég lazactenyésztés rendszere (ahol óriási ketrecekben akár 20 ezer tonna halat is tartanak, ami egyenként a teljes magyar haltermelésnek felel meg) példaértékű, ahol a farmerek közötti kommunikáció révén a betegségek azonosítása és a megoldás kidolgozása gyorsan megtörténik.

Összefoglalás és útravaló üzenet

Urbányi Béla professzor akadémiai székfoglaló előadásának végén hangsúlyozta, hogy az ágazatnak nyílt párbeszédet kell folytatnia, meg kell találni a partnereket az együttműködéshez, és fel kell használni a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat (pl. MAHOP Plusz) infrastruktúrára, fejlesztésre és innovációra. Említette továbbá, hogy a munkaerőhiány kezelésére meg kell újítani az oktatási és képzési rendszert, valamint egy új marketingstratégiát kell kidolgozni, amely a hallal még nem találkozókat célozza meg, kiemelve a halhús fogyasztásának pozitív élettani hatásait.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) örömmel jelenti be az első alkalommal megrendezésre kerülő Akvakultúra Expo 2025-öt.

Célunk, hogy egy egyedülálló platformot biztosítsunk az ágazat szereplőinek, ahol megismerhetik a legújabb fejlesztéseket és bővíthetik szakmai kapcsolataikat.

Az Akvakultúra Expo 2025 egyedülálló lehetőséget kínál az ágazatban dolgozó szakemberek számára, hogy naprakész információkhoz jussanak, és kiemelkedő előnyökre tegyenek szert:

• Legújabb technológiák és megoldások: Tekintse meg az akvakultúra ágazatban működő, inputanyagokat, gépeket, technológiákat és modern megoldásokat kínáló vállalkozások bemutatóit. Szerezzen első kézből információkat a leginnovatívabb fejlesztésekről, amelyekkel fejlesztheti saját gazdaságát.
  
• Stratégiai kapcsolatépítés: Építsen értékes szakmai kapcsolatokat a hazai termelők, feldolgozók és forgalmazók képviselőivel. A közvetlen találkozások révén új együttműködési lehetőségek nyílhatnak meg.
  
• MAHOP Plusz pályázati lehetőségek: A frissen megjelent MAHOP Plusz pályázati felhívás új beruházási lehetőségeket kínál a halgazdaságok számára. Az expo ideális alkalom arra, hogy megismerje a pályázatokhoz kapcsolódó legújabb gépeket, eszközöket és szolgáltatásokat, amelyek hozzájárulhatnak vállalkozása sikereihez.