Különleges mérföldkőhöz érkezett a hazai akvakultúra ágazat július 18-án. Az 50. MA-HAL Országos Halfőző Verseny és VIII. Dunamenti Halfesztivál keretében a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet egy példátlan világrekord-kísérlettel tette emlékezetessé a jubileumot. A példás szakmai összefogás eredményeként a legtöbb haltepertő elkészítésének világcíme ezentúl Magyarországot illeti.

Mohács város utcáinak hangulatos környezete adott otthont a hétvégén (2026.07.18) az ország egyik legjelentősebb gasztronómiai és szakmai eseményének. A félszázadik alkalommal megrendezett országos verseny nem csupán a hagyományok ápolásáról szólt, hanem a hazai halászati ágazat innovatív és közösségépítő erejének bemutatásáról is. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet úgy döntött, hogy ezt a kerek évfordulót egy olyan kihívással teszi felejthetetlenné, amely nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is rendkívül izgalmas és látványos.

Szakmai összefogás a csúcsdöntés szolgálatában

A világrekord felállításához a MA-HAL három tagszervezete, az Aranyponty Halászati Zrt., a Balatoni Halgazdálkodási Zrt., valamint a Biharugrai Halgazdaság egyesítette erőit. A vállalatok munkatársai hatalmas elhivatottsággal és fáradhatatlan energiával vetették bele magukat az embert próbáló feladatba. A kísérlet során nem kevesebb, mint száztizennégy kilogramm kiváló minőségű, gondosan irdalt pontyfiléből sütöttek ropogós haltepertőt. A folyamat a sütők mellett állva rendkívül izgalmas és fizikai szempontból is megterhelő volt, de a résztvevők kitartása, szakértelme és a közös cél iránti elkötelezettsége végül meghozta a várt eredményt.

Hitelesített siker és gasztronómiai misszió

A munka sikerrel zárult, a helyszínen tartózkodó szakértők és ellenőr pedig hivatalosan is hitelesítették a rekordot. Ezzel a MA-HAL büszkén és jogosan viselheti a világ legtöbb haltepertőjét elkészítő szervezetének járó elismerést. A megmérettetés szigorú szabályainak megfelelően, és a hazai halfogyasztás ösztönzésének nemes célját szem előtt tartva, az elkészült ételeket a szervezők a helyszínen kiosztották a fesztiválra kilátogató vendégek között. Ez a gesztus nemcsak a rekordkísérlet csúcspontját és sikeres lezárását jelentette, hanem egyúttal a magyar hal kiváló minőségét, valamint sokoldalú és ízletes felhasználhatóságát is népszerűsítette a széles közönség körében, tökéletes keretet adva a mohácsi ünnepnek.

Képes beszámoló:

A klímaváltozás és a vízhiány nem csupán elméleti fenyegetés, hanem a mindennapi túlélésért vívott küzdelem a hazai tógazdaságok számára. A „Paradigmaváltás a halastavi vízgazdálkodásban” című konferencián Puskás Nándor, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke, egyben a biharugrai halgazdaság (BHG) ügyvezető igazgatója, a gyakorlat oldaláról mutatta be, hogyan válik a haltermelés az ország legnagyobb vízmegtartó bázisává, és milyen elképesztő akadályokkal kell megküzdeniük az innovációt kereső gazdálkodóknak.

A hazai tógazdaságok megítélése során gyakran találkozunk azzal a tévhittel, miszerint a haltermelés hatalmas vízfelhasználó ágazat. Puskás Nándor előadásában nyomatékosította, az országban művelt mintegy 27 ezer hektárnyi halastó valójában nem elhasználja, hanem visszatartja a vizet. Ez a rendszer megközelítőleg 350 millió köbméter víz tárolására alkalmas, amivel a mesterségesen létesített gátakat tekintve az ország legnagyobb vízvisszatartó rendszerét alkotja.

A halastavak ökológiai jelentősége felbecsülhetetlen. Míg egy intenzív rendszerben egy köbméter vízben akár 3-400 kilogramm hal is megtermelhető, addig a hagyományos tógazdaságokban egy hektáron – ami körülbelül tízezer köbméter vizet jelent – mindössze egy tonna, azaz
0,1 kg/m³ hal nevelkedik. Ez az extenzív technológia egyfajta természetvédelmi kezelésként is felfogható, amely komplex gazdasági, természeti és klímaszolgáltatási értékeket halmoz fel. Ha a haltermelést leállítanák, a tavak három-négy éven belül tönkremennének, hiszen halak nélkül a sekély víztestek ökológiai egyensúlya felborul és kiszáradnak. Igaz a régi halászmesterek megfigyelése is: a halastavak párás mikroklímájuk révén lehúzzák a csapadékot, amikor egy hideg légfront érkezik föléjük.

Drasztikus kihívások a határ mentén

Az ágazatnak az utóbbi években exponenciálisan növekvő problémákkal kell szembenéznie: miközben a vízigény nő, a rendelkezésre álló vízbázis drasztikusan csökken. Ezt a csapadékmennyiség visszaesése, a nyári hőséggel érkező erős déli szelek okozta extrém párolgás, a mélyülő folyók és a zuhanó talajvízszint együttesen okozzák.

A helyzetet a határon átnyúló hatások tovább súlyosbítják. Puskás Nándor a biharugrai térség példáján keresztül mutatta be az agresszív szomszédos vízfejlesztések hatásait: a román oldalon kiépített hatalmas csatornahálózatok,
áfonyaültetvények és a Sebes-Körösön épült tározók miatt, a hazánkba érkező vízhozam kritikus szintre esett. Előfordult olyan augusztusi nap, amikor a folyón mindössze
2 köbméter/másodperc víz érkezett, amiből a helyi halgazdaságoknak esélyük sem volt kivenni a működésükhöz szükséges mennyiséget.

A biharugrai integrációs modell

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás technológiai és szemléletbeli paradigmaváltást követel. A régi bevált módszereket – mint a tavak téli szárazra állítása fagyasztás céljából – el kellett felejteni, hiszen ma már akkor kell befogadni és megtartani a vizet, amikor az éppen rendelkezésre áll. Nagyobb gazdaságokban megjelent a vízmegtartó szemléletű lehalászás, amelynek során a magasabban fekvő tavakból a vizet gravitációs úton az alacsonyabban fekvőkbe engedik át.

A legkiemelkedőbb innováció azonban az a helyi tudásra épülő, biharugrai komplex integrációs rendszer, amelyet 2020 környékén kezdtek el felépíteni. A rendszer négy pilléren nyugszik: Vízvisszaforgatás okosrendszerrel: Egy raktárépületre telepített napelemes rendszer feladata lesz, hogy részben fedezze két, egyenként 500 liter/másodperc teljesítményű frekvenciaváltós szivattyú működését. A cél az, hogy a halgazdaság 22-25 millió köbméteres vízigényéből 7-10 millió köbmétert visszaforgatással biztosítsanak. A rendszert a napelemek energiatermelése, a vízszintek és az intenzív ivadéknevelő tavakba telepített okosbóják is vezérlik, amelyek az oxigénszint csökkenése alapján automatikusan indítják a szivattyúkat.

Vizes élőhelyek árasztása: A Körös-Maros Nemzeti Park szomszédos területeire engedik ki a vizet, ami hatalmas ökológiai értéket teremt, és a gátak oldalnyomását is csökkenti.

Erdők vízellátása: Mintegy 160 hektárnyi, a Dalerd Zrt.  kezelésében lévő erdő elárasztását oldották meg. Különösen nyáron, a dél-alföldi pusztaságban a fák között csörgedező víz elképesztő természeti értéket mentett meg. Öntözésfejlesztés: A halastavakon átfolyó vizet 30 kilométeres távolságba is eljuttatják, amellyel 300 hektár mezőgazdasági terület öntözését biztosítják.

Szürreális bürokratikus akadályok

A nagyszabású négypilléres integráció egyedülálló, ám megvalósítását elképesztő nehézségek hátráltatták. A víz elvezetéséhez használt, évtizedek óta szárazon álló csatornarendszer fejlesztésére, ezen keresztül az öntöző kapacitás kialakítására, azért nem vehettek igénybe uniós forrást, mert annak egy régi – jónál rosszabb – minősítése kizárta a projektet a pályázatokból.

Ennél is megdöbbentőbb volt a csatornakotrás esete. Bár az illetékes hatóságok (vízügy, nemzeti park) gyorsan és rendkívül pozitívan reagáltak, így a helyszínen jóváhagyták a saját forrásból finanszírozott munkálatokat, a gépek indulása előtt egy közösségi médiás influenszer posztja miatt pánik tört ki az engedélyezők körében, így a kotrás végül elmaradt.

Az ágazatot ezen felül indokolatlan pénzügyi terhek is sújtják. Az elmúlt évben egyes önkormányzatok „telekadót” vetettek ki a halastavakra, aminek következtében egy
gazdaság egyik napról a másikra több tíz millió forintos adófizetési kötelezettséggel szembesült. Puskás Nándor hangsúlyozta: a klímaváltozás szorításában küzdő, vízvisszatartást végző gazdaságok ilyen szürreális adóztatása elfogadhatatlan. Kitért arra a paradoxonra is, hogy miközben egy vízszállító csatorna karbantartása áthatolhatatlan adminisztrációs falakba ütközik, az Alföld legszárazabb pusztáján hamar engedélyt kapott egy projekt, amely keretében több mint 100 éves, vízvisszatartásra alkalmas halastavi gátakat dózeroltak el, miközben ezzel párhuzamosan a térségben „vizes élőhely” építése zajlik.

Kiemelt prioritások és vízdiplomácia

A hazai vízgazdálkodás és az akvakultúra túlélése stratégiai döntéseket követel. Puskás Nándor szerint azonnal meg kell erősíteni az ország vízdiplomáciáját, különösen a romániai határszakaszon, ahol például a Sebes-Körösre fenékküszöbb gátak építésével (például a Körösnagyharsányi duzzasztónál) javítani lehetne a térség vízgazdálkodási viszonyait, amit a szomszédos állam ellenállása blokkolja.

Elengedhetetlen a meglévő csatornahálózatok nemzeti kiemelt beruházásként történő kezelése, az adminisztrációs akadályok teljes lebontásával. Továbbá egy új nemzeti vízközpotú beruházási stratégiára is szükség van, amelyben hátrasorolják a nagy vízigényű, ám alacsony hozzáadott értéket termelő ipari projekteket. Ha megindul a harc az egyre kevesebb vízért, az államnak világosan döntenie kell, hogy az ipar, agrárium, akvakultúra, erdőgazdálkodás, természetes ökoszisztémák, lakosság tengelyében mi legyen a prioritás. A halastavak már bizonyították: képesek megtartani, felértékelni és megosztani a vizet – feltéve, ha hagyják őket dolgozni.

Miért kell búcsút intenünk az ólomsörétnek?

Az apróvad vadászatok során immáron több mint egy évszázada általánosan és nagytömegben használt ólomsörét okozta környezeti ártalommal kapcsolatban számos egzakt kutatáson alapuló tanulmány készült Magyarországon és külföldön egyaránt. Ezen tanulmányok rámutattak az intenzíven vadászott területeken, lőtereken az ólomsörét okozta jelentős környezeti terhelésre, sőt bizonyos vadfajaink – elsősorban víziszárnyasok – által a táplálkozás során történő felvételre így ezen keresztül az ólom táplálékláncba történő bekerülésére. Számos képalkotó (röntgen, CT) műszeres vizsgálat rávilágított az elejtés alkalmával történő vadhús szennyezésére is, hiszen ezen modern eszközökkel láthatóvá vált az egész ólomsörétek mellett az emberi érzékszervekkel nem észlelhető, apró ólomszilánkok nagyszámú jelenléte.  Ezek következményeként az intenzív vadászterületeken nevelt, illetve ólomsöréttel elejtett apróvad fogyasztása valós egészségügyi kockázattal bír. Fokozott felelősséget követel tőlünk vadászoktól és egyben a kérdés prioritás tengelyét is meg kell határozza azon tényállás, miszerint a gyerekek szervezetére az ólomterhelés sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint felnőttek esetében.

Hazánkban mintegy 7,5 millió darab ólomsörét kerül évente felhasználásra, melynek okán cca. 230 tonna/év ólom kerül természeti környezetünkbe.

Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) szerint az EU-ban évente 44 ezer tonna ólom kerül a környezetbe, amihez a sportlövészek és vadászok közel 90%-kal, a horgászok pedig valamivel több mint 10%-kal járulnak hozzá.

A környezeti terhelés és az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében elsőként 1991-ben az USA-ban tiltották be az ólomsörét vizes élőhelyeken történő használatát, majd 2005-ben EK rendelet is hasonló szabályozást írt elő az EU területén. Ezen rendeleteket folyamatosan szigorítva 2023. február 15-től tilos az ólomsörét használata és hordozása vizes élőhelyeken, valamint azok 100 méteres körzetében. A rendeletben megjelenik további korlátozó szándék kifejezése, mely szerint tiltaná az ólomsörét minden tereptípuson történő használatát és forgalomba hozatalát a horgászeszközökre is kiterjesztve. Ezen rendelkezések ellenére az acélsörét használata nem terjed kellő ütemben Magyarországon, attól kifejezetten tartózkodik a hazai vadásztársadalom. Fontos ennek kapcsán hangsúlyozni azt, hogy tapasztalatom szerint az acélsöréttel kapcsolatos negatív vélemények nem a közelmúltban történő releváns mértékű használaton alapulnak és a mai napig élnek azon sztereotípiák ─ melyek az acélsörét gyártás kezdetén akár igazak is lehettek ─ miszerint az ólomsöréthez képest az acélsörét drága, nincs elég ölőereje és hamarabb elkoptatja a sörétes fegyver csövét.

Halgazdaságban dolgozva sok-sok éve kizárólag acélsörétet használunk a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) engedélyezett gyérítésére, így több tízezer acélsörét kilövése után fontosnak tartom megosztani ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat. Az általunk leggyakrabban használt lőszerek hazánkban is közkedvelt magas minőségű sörétes lőszereket gyártó cégek termékei, melyek 12-es kaliberű, 32 g-os töltetű és 3,3-3,5 mm sörét átmérőjű acélsöréttel (soft steel) töltött típusait alkalmazzuk. Ezen lőszerek ára megfelelő helyről történő beszerzés esetén ma már hozzávetőlegesen megegyezik egy átlagos ólomsörétes lőszer beszerzési árával, ráadásul kereslet növekedés esetén további relatív árcsökkenés várható.

A nagy kárókatona gyérítése során alkalmazkodva a mindennapos használathoz és a halastavi környezethez, strapabíró, de olcsó árfekvésű billenőcsöves, illetve félautomata fegyvereket használunk, melyek között van már olyan, melyből több mint tízezer darab lőszert lőttünk ki. A fegyverek, illetve azok csöveinek alapos vizsgálata során, semmilyen ─ az acélsörét töltetnek tulajdonítható ─ elváltozást nem tapasztalunk, ami véleményem szerint, annak köszönhető, hogy a fojtás és a sörétkosár egybeöntött műanyag eleme a lövés során végig kíséri a söréttöltetet a fegyver csövében, így a sörétszemek gyakorlatilag nem érintkeznek a fegyvercső falával.

Az eddig előfordult meghibásodás az ütőszeg kopásából eredt, mely azonban nem a söréttöltet anyagával, hanem a lövések számával mutat összefüggést. Szükséges ennek kapcsán megjegyezni azt, hogy a szabvány szerint elvégzett fegyverteszten átesett bármilyen sörétes fegyver alkalmas az acélsörét lövésére, annyi kikötéssel, hogy a szűkítése maximum feles lehet. Ennek oka, hogy az acél nem deformálódik (lapul) a szűkítésben, így a felesnél szűkebb choke-ot megrongálhatja. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az acélsörét használatánál az ½-es szűkítés gyakorlati alkalmazása megegyezik az ólomsörét használata során az 1-es (full) szűkítéssel.

Az acélsörétes lőszernél megnövelt sebesség miatti némiképp emelkedett gáznyomás, megfelelő műszaki tartalmú, pláne modern billenőcsővű vagy félautomata fegyvereknél még az átlagosnál jóval nagyobb mértékű, hosszú időn keresztül történő használat során sem okoz problémát. Sok év mindennapos fegyverhasználat tapasztalatait összegezve véleményem szerint az általunk használt (32 g-os) magas minőségű acélsörétes lőszer az ólomsörétes lőszer viszonylatában, gyakorlati megközelítésben még hosszú időtávon sem okoz értékelhető többletterhelést egy átlagos műszaki tartalmú fegyver esetében sem.

A keresletnövekedés esetén várható továbbá, hogy a gyártók alkalmazkodva a vásárlói igényekhez minden fegyver- és csőtípushoz (akár az old-timer fegyverekhez is) gyártanak majd acélsörétet, hiszen már most is lehet kapni olyan egybeöntött acél gyöngygolyóval töltött sörétes lőszert, melyet bármilyen szűkítésű fegyverből ki lehet lőni.

A sörétes lőszerek ölőerejének gyakorlati tesztelésére az egyik legalkalmasabb vadfaj a nagy kárókatona, tekintettel arra, hogy hazánkban talán ez a vadmadarunk a legszívósabb, mely rendkívül erős tollazattal, izomzattal, csontozattal rendelkezik. A nagy kárókatona gyérítésének sok-sok éves tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthetem, hogy az általunk használt acélsöréttel töltött lőszerek ölőereje messze-messze meghaladja az általánosan használt ólomsörétes lőszerek ölőerejét.

Megítélésem szerint, ez egyrészt annak köszönhető, hogy a gyártók az acélsörétes lőszer gyártása során az ólomsöréthez képesti tömegcsökkenést sebességnöveléssel kompenzálják, emellett a sörétszemek tömegének szórása sokkal kisebb (saját mérés) mint az ólomsörétek esetében; nem deformálódnak a csőben, így sokkal kiegyenlítettebb a sörétraj ballisztikája és egyenletesebb a szóráskép. A rendkívül kedvező, optimalizált alak – tömeg – sebesség tényezők együttes hatásának köszönhetően a sörétszemek még nagy távolságon is jelentős energiával bírnak. A jó teljesítmény másrészt annak is köszönhető, hogy azonos tömegű lövedék töltet mellett az acélsörétes lőszer lényegesen több sörétszemet tartalmaz, így egyező körülmények között a vadtestbe egyszerre több sörétszem csapódik be, jelentősen növelve ezzel a sokkhatást. A kiváló ölőerő további okát abban látom, hogy az acélsörétszemek a vadtestbe történő becsapódás során még nagyon kemény szöveti (toll, csont) ellenállás esetén sem torzulnak, lapulnak el vagy fröccsennek szét, ellentétben az ólomsöréttel.

Ezen tényezők komplex hatásának köszönhető, hogy az acélsörétszemek a becsapódást követően jelentős átütő erővel bírva nagyon mély sebcsatornát vágnak a vadtestben és számos esetben át is ütik azt. Természetesen ez a rendkívüli ölőerő megnövelte a korábban vadásziasnak tartott lőtávolságot és eliminálta azon régi véleményt is, miszerint a nagy kárókatonát csak „elmenőben” lehet hatékonyan elejteni, amikor is a sörétszemek a tollak között hatolnak be a vadtestbe. Az elmúlt években természetesen az acélsörétet nemcsak a nagy kárókatonára, hanem szinte valamennyi Magyarországon elejthető apróvadra kipróbáltuk, mely során megállapítást nyert, hogy az acélsörétes lőszerek minden apróvad faj esetén kiváló teljesítményt nyújtottak. Fontos ennek kapcsán azt is hangsúlyozni, hogy mindez vadász etikai szempontból is rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen használata a vad gyors kimúlását teszi lehetővé.

Mindezekből következik az is, hogy a szokásosnál nagyobb teljesítményű sörétes lőszer igénye esetén nem az egyre divatosabb, nagyobb (magnum) tömegű és teljesítményű ólomsörétes lőszerek választása felé kell elmozdulni – melyek egyébként valóban nagyobb terhelést jelentenek a fegyver számára ─, hanem a normál töltetű, megfelelő méretű és minőségű acélsörét használata lehet a megfelelő irány.

A sörétes lőszerek használata kapcsán sajnálatosan egy más típusú környezetszennyezés is megvalósulhat, mivel a sörétes lőszer gyártása során mind a sörétkosár, mind pedig a hüvely legtöbbször műanyagból készül. A sörétkosár lövés során kirepül a csőből, így annak összegyűjtése gyakorlatilag lehetetlen, míg a hüvely jórészt összegyűjthető, de sajnos mai napig tapasztalható, hogy erre nem mindenki fordít kellő gondot.

A nagy mennyiségben keletkező és esetleg összegyűjtött műanyag töltényhüvelynek ráadásul (hazánkban legalábbis) nincs kidolgozott újrahasznosító rendszere. Vélhetően ez inspirálta azon lőszergyártókat és megrendelőiket, akik elkezdték gyártani és forgalmazni a „bio” sörétes lőszereket. Ezen lőszerek gyártása során kizárólag természetes 100%-ban lebomló, nem toxikus biopolimer alapanyagokat alkalmaznak (legalább a sörétkosár esetében), melyek jövőbe mutató változatát természetesen acélsöréttel töltik.

A rendelkezésünkre álló információink szerint Európában már vannak olyan országok, melyek országuk teljes területén ezen lőszerek törvényben rögzített módon történő kizárólagos használatát tervezik előírni, ezzel gyorsíthatják az EU-ban az ólomsörét forgalmazásával kapcsolatos tiltó rendelkezések meghozatalát.

A trend tehát egyértelmű, amire jobb a valós ismereteket és tapasztalatokat szintetizálva időben felkészülni, mint valótlan, elavult információkra, sztereotípiákra alapozva ellenállni.

Röviden összegezve, a hagyományos sörétes lőszerek használata során felmerülő környezeti, egészségügyi problémák megoldására ma már minden szempontot figyelembe vevő kiváló műszaki megoldások léteznek, melyek mihamarabbi alkalmazását bátran ajánlom mindenkinek.

SZERZŐ: Puskás Nándor
 

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) számára az év vége mindig a számvetés és az egész éves kemény munka gyümölcsének betakarítási időszaka. A hagyományokhoz híven idén is, 2025. december 9-én, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. impozáns épületében, a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban került megrendezésre az a kiemelt sajtótájékoztató, amelyen az ágazat legfontosabb szereplői és döntéshozói tájékoztatták a közvéleményt a karácsonyi halkínálatról. Az esemény különleges jelentőséggel bírt, hiszen az Agrárminisztérium és a MA-HAL mellett az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott, a „Kapj rá!” halfogyasztást népszerűsítő kampány égisze alatt, ezzel is erősítve az ágazati összefogást.

Puskás Nándor, a MA-HAL elnöke ünnepi köszöntőjében rámutatott arra a megkerülhetetlen tényre, hogy a haltermelők számára ez a néhány karácsony előtti hét koronázza meg az egész éves fáradozást. A magyar haltermelés nem csupán gazdasági tevékenység, hanem mély szakmai hagyományokra épülő hivatás. Büszkeségre ad okot, hogy hazánk tógazdasági haltermelése az Európai Uniós országok relációjában az első három között szerepel, míg az intenzív technológiás termelésünk – ezen belül is kiemelten az afrikai harcsa tenyésztése – abszolút piacvezető, az első helyen áll az unióban. Ez a teljesítmény bizonyítja a magyar szakemberek felkészültségét és az ágazat technológiai fejlettségét.

A MA-HAL elnöke kiemelten hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a termelési rendszerek környezettudatos jellegét, amely a szervezet egyik legfontosabb üzenete a társadalom felé. A hazai tógazdasági akvakultúra mintegy 27 ezer hektáron gazdálkodik, és ezen a hatalmas területen 350 millió köbméter vizet tart vissza. Ez a vízmegőrző képesség napjaink klímaváltozással sújtott időszakában felbecsülhetetlen nemzetgazdasági és ökológiai érték. A halastavak nem csupán élelmiszert állítanak elő, hanem egy komplex értékhalmazt tartanak fenn: gazdasági, természetvédelmi, vízgazdálkodási és klímaszolgáltatási funkciókat látnak el egyszerre. Amikor tehát a fogyasztó magyar halat választ, nemcsak az egészségét védi, hanem közvetve a vizes élőhelyek fenntartását és a környezet védelmét is támogatja.

A sajtótájékoztatón Nagy István agrárminiszter is megerősítette, hogy a számos kihívás – mint az aszály vagy a gazdasági nehézségek – ellenére a magyar akvakultúrában dolgozók kiváló munkát végeztek, így minden család asztalára jut elegendő, kiváló minőségű magyar hal az ünnepekre. Az ágazat ellenállóképességét mutatja, hogy a tógazdaságokban az elmúlt évben 22 838 tonna halat termeltek, ami több mint 16 százalékos bővülést jelent, az értékes ragadozó halak – mint a csuka, harcsa, süllő – mennyisége pedig 30 százalékkal növekedett. A miniszter külön köszönetet mondott a termelőknek azért a felelős döntésért, hogy a rendelkezésre álló mennyiséget akár az export kárára is itthon tartották, hogy a belföldi igényeket maximálisan kielégíthessék. Ez a lépés hűen tükrözi a szakma elkötelezettségét a hazai fogyasztók iránt.

A fogyasztók számára az egyik legfontosabb üzenet, hogy a magyar hal idén is a tavalyihoz hasonló, változatlan áron érhető el. Földes Tamás, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezetője és Ondré Péter, az AMC ügyvezetője is kiemelték: az inflációt a magyar halászok nem érvényesítették az árakban. A kereslet ilyenkor a négyszeresére-ötszörösére nő, a legkeresettebb fajta továbbra is a ponty, amelyet a szürkeharcsa és az afrikai harcsa követ. Az étkezési haltermelés több mint 78 százalékát a ponty adja, amelynek termelése stabilan 11-12 ezer tonna között mozog. A minőség garanciájaként több termékünk, mint a szilvásváradi pisztráng, az akasztói sziki ponty, a balatoni hal és a szegedi tükörponty már uniós földrajzi árujelző oltalmat élvez.

A MA-HAL törekvéseivel összhangban a jelenleg futó és 2029-ig tartó MAHOP Plusz forrásból finanszírozott „Kapj rá!” kampány célja, hogy a halfogyasztás ne csak a karácsonyi időszakra korlátozódjon. Bár az adventi hetekben fogy el az éves mennyiség közel harmada, az AMC célja, hogy a kiváló minőségű magyar hal az év minden szakában az asztalokra kerüljön. Ondré Péter hangsúlyozta, hogy az előző kampányidőszakban (2013-2020-ig) már sikerült közel 20 százalékkal növelni a belföldi fogyasztást, de európai viszonylatban még mindig van hová fejlődnünk. A „Kapj rá!” kampány modern, trendi köntösbe öltöztetve, kóstolókkal és látványos roadshow-val népszerűsíti a halgasztronómiát, bizonyítva, hogy a halból a hagyományos halászlén és rántott pontyon túl is számtalan ízletes étel készíthető.

A szakmaközi szervezet elkötelezett a rövid ellátási láncok mellett. Puskás Nándor felhívta a figyelmet a MA-HAL honlapján elérhető interaktív halértékesítési térképre, amely segít a fogyasztóknak megtalálni azokat a közvetlen termelői pontokat, ahol friss, megbízható forrásból származó halat vásárolhatnak. Ez a közvetlen kapcsolat a termelő és a vásárló között a bizalom alapja, és garantálja, hogy a magyar családok asztalára a lehető legfrissebb, egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszer kerüljön.

Összességében a sajtótájékoztató üzenete egyértelmű volt: a magyar halágazat stabil, a termelők áldozatos munkájának köszönhetően a kínálat bőséges és kiváló minőségű. A MA-HAL, az Agrárminisztérium és az AMC összefogása pedig garancia arra, hogy a magyar haltermelés értékei – a tradíció, a minőség és a környezettudatosság – méltó helyet kapjanak a köztudatban és az ünnepi asztalokon egyaránt.

Bár a magyar haltermelés a tógazdaságok terén minőségben az európai élmezőnyhöz tartozik, az ágazat jelenleg stagnál és komoly kihívásokkal küzd. A MAHOP Plusz program célja ‒ a finanszírozási problémák áthidalása révén ‒ a versenyképesség javítása és a kapacitásnövelés. A MAHOP Plusz Irányító Hatósága a 82. OMÉK-on rendezett konferenciát a technikai segítségnyújtás érdekében. Az elhangzott előadásokból a Halászati Lapokban csak rövid összefoglalót tudunk adni, de a MA-HAL honlapján a folyamatos feltöltéseket követően a részletes beszámolók is elérhetők.

Új lehetőségek a MAHOP Plusz programban

Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a MAHOP Plusz program támogatási lehetőségeiről tartott előadást, mely kiemelt fontosságú a hazai haltermelők számára. A 2021 és 2027 között futó program keretösszege 21 milliárd forint, melynek 70 százaléka uniós, 30 százaléka pedig a magyar kormánynak köszönhető társfinanszírozásból áll össze. A forint összeget az árfolyam ingadozásai miatt már újra kellett számolni, így jelenleg a 394 forintos euróárfolyam az irányadó. A program 13 felhívása közül több már megjelent, és jelentős forrásokat biztosít a halászat és az akvakultúra fejlesztésére.

A Halászati ellenőrzés és nyomon követés támogatása című projektet a Nébih nyerte el, amely egy olyan rendszer kidolgozását célozza, ami segít a fogyasztóknak a haltermékek eredetének és minőségének ellenőrzésében. A program részeként adatgyűjtési és halgazdálkodási projektek is támogatást kaptak, melyek az ágazat fejlődését és az innovációt szolgálják. A gazdálkodókat közvetlenül érintő legfontosabb intézkedések között Szigeti Szabolcs kiemelte a halastavak természeti értékfenntartó szerepének támogatását, amelyet extenzív tógazdasági kompenzációs kifizetésnek is neveznek. Ez a program hektáronként 40 ezer forint támogatást nyújt a termelőknek, és a teljes keretösszeg jelentős részét teszi ki. Fontos újdonság, hogy az erre a célra szánt kifizetéseket 2025 decemberére hozták előre a 2026 januári határidőhöz képest, ami megkönnyíti a gazdálkodók pénzügyi tervezését. A beruházási támogatások kiemelten fontosak, hiszen ezek segítenek a termelőknek növelni a jövedelemtermelő képességüket. Már megjelent az Akvakultúra beruházások támogatása, amely KKV-k számára kínál forrást létesítésre, kapacitásnövelésre, felújításra és gépbeszerzésre, akár 60 százalékos támogatási intenzitással. A benyújtott pályázatoknál nagy előnyt jelent, hogy a pályázat beadása előtt, a programidőszakban történt beszerzések is elszámolhatók. A halfeldolgozás szintén kiemelt terület, ahol 50 százalékos támogatási intenzitás érhető el. Szigeti Szabolcs hangsúlyozta, hogy a piac és a fogyasztói szokások megkövetelik a hozzáadott értékű, félkész és késztermékek előállítását, mivel ez az ágazat stabilitását és versenyképességét növeli. A MAHOP Plusz program célja, hogy a magyar halászat és akvakultúra felzárkózzon az európai versenyben, és a program sikeres végrehajtása az ágazati szereplők és az Irányító Hatóság szoros együttműködésén múlik.

Tájékoztatás és kommunikáció: a sikeres MAHOP Plusz pályázat elengedhetetlen része

Előadásában Boross Viktor, a Halászati Alapok Irányító Hatósági Főosztály referense a 2021–2027-es fejlesztési ciklus kommunikációs követelményeiről és az esetleges buktatókról beszélt. Mint kiemelte, a sikeres projektmegvalósítás elengedhetetlen feltétele, hogy a pályázók maradéktalanul eleget tegyenek a tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeknek. Az egyik legfontosabb elvárás, hogy minden uniós forrásból megvalósuló eszközön, dokumentumon, digitális felületen, sőt, még a rendezvényeken elhangzó beszédekben is kötelező feltüntetni az uniós jelképet és hivatkozni az Európai Unió támogatására, valamint a magyar állam társfinanszírozására. A szabályok megszegése szankciókat vonhat maga után, akár a megítélt támogatás 3 százalékát is kitevő korrekciót! A kommunikációs kötelezettségek mértéke a projekt összegétől függ. A 37 millió forint alatti támogatású projektekre enyhébb, míg a nagyobb volumenű beruházásokra szigorúbb szabályok vonatkoznak. Jelentős változás, hogy minden támogatottnak kötelező a projektjéről a közösségi médiában (például Facebook, Instagram) is tájékoztatást adnia, függetlenül attól, hogy van-e saját honlapja. A honlappal rendelkezőknek a főoldalon egy infoblokkot kell elhelyezniük, amely egy aloldalra mutat, ahol a projekt részletes leírása megtalálható. Az előadás egy fontos üzenettel zárult: a jó kommunikáció alapvető fontosságú a sikeres projektmegvalósításban, és olyan, mint a levesben a só – csak a hiánya tűnik fel igazán, ezért mindeneknek pontosan kell ismernie a projekt méretének megfelelő kommunikációs követelményeket.

A MA-HAL minden haltermelőért

Puskás Nándor, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke a halászati ágazat európai és globális versenyképességéről, valamint a legújabb fejlesztésekről beszélt előadásában. Kiemelte, hogy bár a hazai halfogyasztás alacsony, Magyarország a tógazdasági haltermelésben Csehország és Lengyelország mellett Európa élvonalába tartozik. Az afrikai harcsából pedig a legnagyobb mennyiséget termeli a kontinensen. Az ágazat termékeinek közel egyharmada exportra kerül, ami a nemzetgazdaság szempontjából is jelentős. A versenyképesség megőrzése és a klímaváltozás kihívásai miatt folyamatos fejlesztésekre van szükség. Az adminisztrációs terhek azonban sokszor nehézséget okoznak a gazdálkodóknak, különösen a kisebb termelőknek, akik nem rendelkeznek saját kapacitással ezek menedzseléséhez.

Az elnök rávilágított a tógazdaságok kiemelt szerepére a vízkészlet-gazdálkodásban is. Mint elmondta, a tógazdaságok nem fogyasztják, hanem visszatartják a vizet. Magyarország 27 ezer hektáron mintegy 350 millió köbméter vizet tárol ezzel a módszerrel, ami hozzájárul a felszíni vízkészletek növeléséhez. Ez a tevékenység nem csupán gazdasági, hanem ökológiai, vízgazdálkodási és klímaszolgáltatási szempontból is komplex értéket teremt. Puskás Nándor hangsúlyozta, hogy mindenkinek fontos megértenie a tógazdaságok szerepét a vízvisszatartásban, különösen az aszályos időszakokban. Az előadás egy olyan jövőképet vázolt, ahol az ágazati szereplők és az Irányító Hatóság együttműködése révén a rendelkezésre álló forrásokat minél hatékonyabban használják fel a hazai halászat fejlesztésére.

Korszerűsítés és versenyképesség: A MAHOP Plusz lehetőségei

Dr. Szűcs István, a MA-HAL általános elnökhelyettese az akvakultúra fejlesztésének jelenlegi helyzetéről és a MAHOP Plusz program adta lehetőségekről tartott előadást. Kiemelte, hogy az ágazatnak két fő területe van: az extenzív (tógazdaságok) és az intenzív akvakultúra. Bár a magyar haltermelés kiemelkedően ponty-centrikus, az afrikai harcsa is fontos szerepet játszik az intenzív termelésben. Az ágazat jelenleg stagnál, nem tapasztalható jelentős kapacitásnövekedés. A vállalkozások száma 377, ebből mindössze 23 foglalkozik intenzív termeléssel. A tógazdasági haltermelés éves szinten 13-14 ezer tonna, míg az intenzív termelés további 4 ezer tonnát ad hozzá az étkezési hal alapanyaghoz. Összességében az ágazat bruttó termelési értéke 33-35 milliárd forint, ami az agrárium kibocsátásának kicsit kevesebb, mint 2 százaléka. A szakember szerint a tőkeerős vállalkozások hiánya és a tavak elöregedett infrastruktúrája komoly kihívást jelent. A gazdaságok jövedelemtermelő képessége fokozatosan csökkent, és a termelők nehezen tudják előteremteni az önerőt a fejlesztésekhez. Ezen problémák megoldására a MAHOP Plusz program kiemelten fókuszál. Célja a versenyképesség javítása, nem a gazdasági növekedés, bár a program végére 2000 tonnás kapacitásnövekedést kellene produkálni. A MAHOP Plusz programban elérhető támogatási intenzitás 60, és a pályázók akár 25 százalékos előleget is igényelhetnek, ami segíthet a likviditási problémák áthidalásában. A program keretösszege 6,3 milliárd forint. A kedvezményezettek köre rendkívül széles, magában foglalja az őstermelőket, egyéni vállalkozókat és szövetkezeteket is.

Szűcs István rámutatott a tógazdaságok multifunkcionális szerepére: amellett, hogy élelmiszert termelnek, fontos szerepet játszanak a természetvédelemben, a vízgazdálkodásban és a rekreációban is. A halastavak nagymértékben hozzájárulnak a vízkészletek megőrzéséhez és a vizes élőhelyek fenntartásához, ám a gazdálkodóknak ezen feladatokért járó kompenzáció sokszor nem megfelelő. A MA-HAL elnökhelyettese megemlítette, hogy a munkaerőhiány is komoly probléma az ágazatban, és a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazása elengedhetetlen a versenyképesség fokozásához. A program kiemelt céljai között szerepel a szén-dioxid-lábnyom csökkentése, az energetikai hatékonyság javítása és a körforgásos gazdálkodás elveinek érvényesítése.

Versenyképesség és innováció: a magyar halászat jövője

Dr. Váradi László, a Magyar Akvakultúra Technológiai és Innovációs Platform Egyesület (HUNATiP) elnöke a hazai halgazdálkodás innovációs kihívásairól és lehetőségeiről tartott előadást. Kiemelte, hogy bár a globális akvakultúra ágazat növekszik, az európai termelés stagnál. Ennek ellenére a magyar ágazatban a tógazdasági termelés szerény emelkedést, míg az intenzív termelés növekvő tendenciát mutat, ami főként az afrikai harcsa termelésének köszönhető. Az elnök szerint a termelési adatok nem fedik eléggé a jövedelmezőségi és stabilitási problémákat. A versenyképesség megőrzéséhez elengedhetetlen a folyamatos innováció és alkalmazkodás a gyorsan változó körülményekhez. Az új termékek bevezetése nem csupán technológiai fejlesztéseket jelent, hanem magában foglalja a szervezeti és piaci innovációkat is.

A fejlődési folyamat sikere három alapvető feltételtől függ:

• Vállalkozói készség: a felmérések szerint ez az ágazat szereplőinél megvan, de a döntési folyamat még sokszor bizonytalan.
• Alkalmazható kutatás-fejlesztési eredmények: Magyarországon elegendő tudás és kutatási eredmény áll rendelkezésre, de a legnagyobb kihívást a tudástranszfer, azaz a tudás gyakorlati alkalmazása jelenti. A HUNATiP ezért kiemelten fontosnak tartja a szakmai cserelátogatásokat és workshopokat, amelyek segítenek a gazdálkodóknak a technológiák megismerésében.
• Támogató környezet: a MAHOP Plusz program keretében a jogszabályi és finanszírozási háttér biztosított az innovatív projektekhez. Váradi László szerint a magyar szakigazgatás, a termelői szövetség és a kutatói szféra együttműködése példaértékű, ami erős alapot ad a fejlődésnek.

A HUNATiP elnöke szerint fontos megemlíteni, hogy a kockázatvállalási kultúra fejlesztése is elengedhetetlen a sikeres innovációhoz. A MAHOP Plusz program kiemelt szerepet szán az innováció támogatásának, és olyan projektek is előnyt élveznek, amelyek bevonják a gazdálkodókat a fejlesztési folyamatokba. Ez a megközelítés hozzájárul a hosszú távú versenyképesség növeléséhez és a hazai haltermelés stabil jövőképéhez.

Az AKI szerepe a hazai halászat fejlesztésében

Dr. Urbányi Béla, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) igazgatóhelyettese előadásában az intézet hazai halgazdálkodási adatgyűjtési projektjét mutatta be. Kiemelte az adatok fontosságát, amelyek elengedhetetlenek a szektor valós helyzetének megismeréséhez és a jövőbeni stratégiák kialakításához. Az AKI feladata a halgazdálkodási adatok gyűjtése és elemzése, amelyek alapján az ágazat szereplői és a szakpolitika is megalapozott döntéseket hozhatnak. A projekt 2029 végéig tart, így a MAHOP Plusz program lejárta után is biztosítja az utánkövetést. Az adatgyűjtés önkéntes alapon történik, ami kihívást jelent a reprezentativitás biztosításában. Az AKI célja, hogy minél szélesebb körből, a teljes termékpályáról gyűjtsön adatokat, nemcsak a tóparti árakról, hanem a halfeldolgozóktól és a kiskereskedelmi polcokról is. A projekt során olyan adatok gyűjtését is megkezdik, amelyek a következő hétéves uniós ciklusban várhatóan kulcsfontosságúak lesznek, mivel az új szabályozások sokkal szigorúbbak lehetnek. Az igazgató kiemelte, hogy az AKI folyamatosan fejleszti az adatkommunikációs felületeit, és a jövőben egy könnyen átlátható, online platformot biztosít a termelők számára, ahol különböző szűrési lehetőségekkel, térképes ábrázolásokkal és diagramokkal követhetik nyomon az árak alakulását és a piaci trendeket.

Urbányi Béla hangsúlyozta, hogy az ágazatnak alkalmazkodnia kell a változó fogyasztói szokásokhoz. A vásárlók ma már a konyhakész, feldolgozott termékeket részesítik előnyben, és a fiatalabb generációk sokkal kevesebb időt hajlandóak a konyhában tölteni. Éppen ezért az adatok alapján, a marketingstratégia kialakításában is segíteni kell az ágazatot. Az AKI elkötelezett a halászati ágazat mellett, és szoros együttműködésre törekszik a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezettel és a Magyar Országos Horgász Szövetséggel is, hogy a horgászok által kifogott hal mennyisége is bekerüljön az adatgyűjtési rendszerbe. Az igazgató zárásként elmondta, hogy a rendelkezésre álló forrásokat ésszerűen és hatékonyan kell felhasználni a szektor fejlesztésére, amihez az AKI a maga részéről a tudás és az adatok biztosításával járul hozzá.

A klímaváltozás és az egyre súlyosbodó aszályok korában kiemelten fontos a vízgazdálkodás hatékony kezelése. Magyarországon a „Vizet a tájba” program keretében egyre nagyobb hangsúlyt kap a víz helyben tartása, és ebben a tógazdaságoknak kulcszerep jut. Puskás Nándorral, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnökével beszélgettünk a halastavak jelentőségéről és az ágazatot érintő legújabb fejleményekről.

Mint ahogy az elnök úr ismertette a hazai halastavak óriási vízvisszatartó kapacitással rendelkeznek. Egy egyszerű számítással szemléltethető is: 26 ezer hektár üzemelő halastó felület egyszeri vízzel való feltöltése mintegy 350 millió köbméter vizet jelent. Ez a mennyiség messze meghaladja a hazai mesterséges víztározók kapacitását. Ha a vízpótlási lehetőségek korlátlanul rendelkezésre állnának, a halastavak éves szinten akár 450-500 millió köbméter vizet is képesek lennének tárolni.

A halastavak pozitív hatása túlmutat a puszta víztározáson. A talajvízszint fenntartása, a mikroklimatikus viszonyok javítása, valamint a párolgás révén a környező növényvilág gazdagodása mind hozzájárul a táj ellenálló képességének növeléséhez az aszállyal szemben. Ez a komplex ökológiai és gazdasági jelentőség exponenciálisan fokozódik napjainkban.

Ágazati elismerés és szabályozási fejlődés

Az Agrárminisztérium, felismerve a tógazdaságok stratégiai fontosságát a vízgazdálkodásban, komoly lépéseket tett az ágazat helyzetének javítására. Puskás Nándor kiemelte, hogy évtizedeken át kaotikus és „büntető” jellegű volt a tógazdaságok vízdíjrendszere, ami hatalmas versenyhátrányt okozott. A rendszerváltás óta tartó küzdelem eredményeként azonban a kormány végre felismerte ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát.

Mintegy 5 évvel ezelőtt egységesen 1500 forint/hektárban került megállapításra a vízdíj az egész ország területén. Ez a díj már viselhető, és megfelel az Európai Uniós vízkeret irányelvnek, miszerint a víznek van ára. Sőt, aszályos időszakokban – mint amilyen az idei év is – még ezt az összeget sem kell fizetni. Ez a lépés markánsan mutatja a kormány elismerését a vízvisszatartás jelentősége iránt, és egy több évtizedes anomáliát szüntetett meg.

Fontos előrelépés az is, hogy a MA-HAL vezetése részt vesz az aszályvédelmi operatív törzs munkájában, ahol a szempontjaikat figyelembe veszik. Megerősítést kapott a jogszabályban is rögzített prioritási sorrend, miszerint vízhiány esetén az állatok itatása és a halastavak feltöltése vagy vízpótlása az elsődleges. Emellett operatív intézkedések is születtek az a vízpótlás útját akadályozó tényezők elhárítására.

Együttműködés és innováció

A tógazdaságok, a vízügyi igazgatóságok és a természetvédelem közötti együttműködés is egyre konstruktívabbá válik. Különösen a csatornák tisztítása, karbantartása és kotrása terén történt szemléletváltás. Ma már egyre inkább felismerik, hogy a csatornák elsődleges funkciója a víz szállítása, és bár ökológiai értékek is kialakulnak bennük, a vízelvezető képességük fenntartása alapvető a víz tájba juttatásához. A cél az, hogy a vizet ne az árvíz juttassa ki a tájba, és ne is vezessük le gyorsan, hanem a tudatos vízgazdálkodás, a csatornákon keresztül.

Korábban sokan a vízügyet hibáztatták a víz elvezetéséért, de Puskás Nándor hangsúlyozza, hogy ez a társadalom és a politika elvárása volt. Mára azonban megváltoztak az elvárások, felismerve az ország elsivatagosodásának folyamatát. A vízügy feladata már nem csak a kárelhárítás, hanem a minél több víz megtartása Magyarország területén – a talajban, tározókban, csatornákban és nem utolsósorban a halastavakban. Puskás Nándor szerint nem a vízügynek kellett szemléletet váltania, hanem a politikának és a társadalomnak, és ők jól alkalmazkodtak az új elvárásokhoz.

A jövőben még tovább gondolják a vízvisszatartás ösztönzését, akár anyagi, pénzügyi ösztönző rendszerek kidolgozásával azok számára, akik vizet tartanak vissza.

Vízhasználati hatékonyság és mintaprojektek

Fontos jövőbeni feladat a tavakba befogadott víz hatékony felhasználása és a halastavakból elfolyó víz helyben tartása a régióban. Puskás Nándor kiemelt egy sikeres mintaprojektet Biharugrán, ahol a lecsapolt és technológiailag elfolyó vizet – például a telelő tárolásból származó vizet – visszatartják és integráltan hasznosítják. Ebbe a rendszerbe már három további rendszer is bekapcsolódott, így a lecsapólásra kerülő vizek jelentős része a nemzeti park vizes élőhelyébe, öntözőgazdálkodóhoz és a helyi erdőkbe kerül kijuttatásra. Ez a projekt, amelyhez külső forrásra nem volt szükség, rávilágít a helyi tudás és a meglévő kapacitások fontosságára. A halastavak vize felhasználható ökológiai, öntözési és erdőgazdálkodási célokra is, különösen a téli lehalászás során, amikor a klíma változás okán egyre nagyobb szükség van a téli vízpótlásra is.

Összességében elmondható, hogy a tógazdaságok szerepe a magyar vízgazdálkodásban felértékelődött. A vízvisszatartásban betöltött kulcsfontosságú szerepük, a megváltozott szabályozási környezet és az innovatív vízhasználati megoldások mind hozzájárulnak egy fenntarthatóbb jövő építéséhez. A halgazdálkodók felelőssége és lehetősége is óriási ebben a folyamatban.