A „Vizet a tájba” program keretében számos holtág vízpótlása zajlik, de mi a helyzet az intenzív halgazdálkodással? Cikkünkben a komplex rendszer aspektusait ismerhetjük meg a Energiaügyi Minisztérium válaszaiból.

A kormány számára kiemelten fontos természeti értékeink megőrzése és fenntartása, így vízkincsünk mennyiségi és minőségi védelme is. A halastavak az üzemeltetési sajátosságaikból, illetve üzemrendjükből adódóan a vízvisszatartásban viszonylag korlátozott szerepet töltenek be, inkább mezőgazdasági vízhasználatnak minősülnek. A mezőgazdasági vízszolgáltatás adatai alapján a halastavi vízhasználat engedélyezett területe országosan 21 629 hektár, a megrendelt vízmennyiség pedig 279 675 958 m³(július 17-i adatok).

A horgászati hasznosításban levő holtágak fontos tározókapacitást jelentenek, a vízmegtartás és a horgászati hasznosítás érdekei ezen a ponton találkoznak. Ennek megfelelően számos nem állami kezelésben levő holtág került bevonásra az Aszályvédelmi Akciótervbe, eddig 57 holtág vízpótlását végeztük el, vagy végezzük most is és további holtágak bevonása várható. Ez eddig összesen 18 millió m³ többletvíz megtartását tette lehetővé. Jó példaként hozható fel az Ős-Dráva vízpótló rendszer üzemeltetése, amely több, horgászati hasznosításban lévő holtág feltöltését is biztosítja (pl. Mailáthpusztai tó, Bresztik-tó, Piskói-tó, Sellyei-tó), de hasonlóan eredményes a Lónyay-főcsatorna vízpótlása, amely számos mesterséges horgásztó vízpótlását teszi lehetővé.

A vízgazdálkodásban érintett minisztériumok és szakmai szervezetek együttműködésének központi platformja a 2024 év végén létrejött Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság, amely keretet biztosít a tárcákon átívelő kérdések egyeztetésére; a vízgazdálkodási, a fenntartható mezőgazdasági, a terület- és településfejlesztési, valamint a környezeti és tájvédelmi szempontok összehangolására. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) már télen országos vízvisszatartási üzemrendet hirdetett az, a belvízelvezető rendszereket lezártuk, a csapadékot helyben tartottunk, az öntözőrendszereket – akár két hónappal – a szezon előtt feltöltöttük, hogy a visszatartott vízmennyiséget maximalizáljuk. Ennek köszönhetően a hidrometeorológiai viszonyoktól függően idén már több hónapon keresztül több víz érkezett az országba, mint amennyi elhagyta. Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a jogszabályi környezet vízmegtartás szempontú felülvizsgálata is megindult. Ma már a vízügyi igazgatóságok törvényben rögzített feladata a vízvisszatartás és a vízhiány elleni védekezés.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a 2022-ben elfogadott Nemzeti Akvakultúra Stratégiai Terv messze túlmutat a puszta haltermelésen: fókuszban a tógazdálkodás komplex, vízvisszatartó és talajvíz-utánpótlást biztosító szerepe. Ahogy a magyar kormányzat a 2025-ös aszály tanulságait levonva új vízügyi stratégiát épít, úgy nyílnak meg új üzleti perspektívák a halgazdálkodásban.

A 2022-ben elfogadott, 2030-ig szóló Nemzeti Akvakultúra Stratégiai Terv hangsúlyosan foglalkozik a tógazdálkodás vízgazdálkodási, vízvisszatartó, talajvíz-utánpótlást biztosító szerepével, és kiemelt feladatként kezeli ennek fenntartását. Az üzemeltetett halastavak több mint 20 000 hektáros vízfelülete jelentősen növeli a szárazabbá váló Kárpát-medencében a vízi és vizes élőhelyek kiterjedését, így fontos szerepet játszik vízgazdálkodási szempontból. A halastórendszerek azáltal, hogy a tavaszi vízfelesleg idején betárazott vizet a nyári aszályos időszak során haltermelésre használják, hozzájárulnak a vízgazdálkodás javításához, a vízkészletek megőrzéséhez és az árvíz-, belvíz- és aszálykárok mérsékléséhez.

A „Vizet a tájba” program keretében konkrétan a halastavakra vonatkozó ütemterv vagy stratégia nem áll rendelkezésre, de a Nemzeti Akvakultúra Stratégiai Terv részletesen foglalkozik a halastavak tájban betöltött fontos szerepével. A vízgazdálkodási törvény jelenleg is lehetővé teszi a tógazdaságok számára a tél végi többletvizek vízkészletjárulék fizetésétől mentesített betárolását. A MAHOP Plusz 2025. július 10-én megjelent „Akvakultúra beruházás támogatása” c. pályázati felhívása támogatja a halastavak kotrását/iszaptalanítását, valamint a hordalék halastavakba kerülését megelőző ülepítő egységek kialakítását, ami hozzájárul a halastavak víztároló kapacitásának növeléséhez. A 2025-ös nyári aszály negatív hatásainak csökkentésére a magyar kormány létrehozta az Aszály Védelmi Operatív Törzset (AVOT). Az AVOT kapcsán bekérésre került azon halastavak listája, melyek jelenleg szárazon állnak, de feltöltésükkel a vízvisszatartást tudnák szolgálni. Ezen adatbázis átadásra került az OVF-nek, akik azt megvizsgálták és szabad vízkészlet rendelkezésre állása, illetve műszaki kivitelezhetőség esetén megkezdik a feltöltésüket. A minisztérium ismertette, hogy az előzőek mellett felmérésre kerül annak lehetősége, hogy a halastavak lecsapolásakor keletkező víz miként illeszthető be a térségi vízvisszatartásba, a befogadóba történő bevezetés helyett.

A klímaváltozás és az egyre súlyosbodó aszályok korában kiemelten fontos a vízgazdálkodás hatékony kezelése. Magyarországon a „Vizet a tájba” program keretében egyre nagyobb hangsúlyt kap a víz helyben tartása, és ebben a tógazdaságoknak kulcszerep jut. Puskás Nándorral, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnökével beszélgettünk a halastavak jelentőségéről és az ágazatot érintő legújabb fejleményekről.

Mint ahogy az elnök úr ismertette a hazai halastavak óriási vízvisszatartó kapacitással rendelkeznek. Egy egyszerű számítással szemléltethető is: 26 ezer hektár üzemelő halastó felület egyszeri vízzel való feltöltése mintegy 350 millió köbméter vizet jelent. Ez a mennyiség messze meghaladja a hazai mesterséges víztározók kapacitását. Ha a vízpótlási lehetőségek korlátlanul rendelkezésre állnának, a halastavak éves szinten akár 450-500 millió köbméter vizet is képesek lennének tárolni.

A halastavak pozitív hatása túlmutat a puszta víztározáson. A talajvízszint fenntartása, a mikroklimatikus viszonyok javítása, valamint a párolgás révén a környező növényvilág gazdagodása mind hozzájárul a táj ellenálló képességének növeléséhez az aszállyal szemben. Ez a komplex ökológiai és gazdasági jelentőség exponenciálisan fokozódik napjainkban.

Ágazati elismerés és szabályozási fejlődés

Az Agrárminisztérium, felismerve a tógazdaságok stratégiai fontosságát a vízgazdálkodásban, komoly lépéseket tett az ágazat helyzetének javítására. Puskás Nándor kiemelte, hogy évtizedeken át kaotikus és „büntető” jellegű volt a tógazdaságok vízdíjrendszere, ami hatalmas versenyhátrányt okozott. A rendszerváltás óta tartó küzdelem eredményeként azonban a kormány végre felismerte ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát.

Mintegy 5 évvel ezelőtt egységesen 1500 forint/hektárban került megállapításra a vízdíj az egész ország területén. Ez a díj már viselhető, és megfelel az Európai Uniós vízkeret irányelvnek, miszerint a víznek van ára. Sőt, aszályos időszakokban – mint amilyen az idei év is – még ezt az összeget sem kell fizetni. Ez a lépés markánsan mutatja a kormány elismerését a vízvisszatartás jelentősége iránt, és egy több évtizedes anomáliát szüntetett meg.

Fontos előrelépés az is, hogy a MA-HAL vezetése részt vesz az aszályvédelmi operatív törzs munkájában, ahol a szempontjaikat figyelembe veszik. Megerősítést kapott a jogszabályban is rögzített prioritási sorrend, miszerint vízhiány esetén az állatok itatása és a halastavak feltöltése vagy vízpótlása az elsődleges. Emellett operatív intézkedések is születtek az a vízpótlás útját akadályozó tényezők elhárítására.

Együttműködés és innováció

A tógazdaságok, a vízügyi igazgatóságok és a természetvédelem közötti együttműködés is egyre konstruktívabbá válik. Különösen a csatornák tisztítása, karbantartása és kotrása terén történt szemléletváltás. Ma már egyre inkább felismerik, hogy a csatornák elsődleges funkciója a víz szállítása, és bár ökológiai értékek is kialakulnak bennük, a vízelvezető képességük fenntartása alapvető a víz tájba juttatásához. A cél az, hogy a vizet ne az árvíz juttassa ki a tájba, és ne is vezessük le gyorsan, hanem a tudatos vízgazdálkodás, a csatornákon keresztül.

Korábban sokan a vízügyet hibáztatták a víz elvezetéséért, de Puskás Nándor hangsúlyozza, hogy ez a társadalom és a politika elvárása volt. Mára azonban megváltoztak az elvárások, felismerve az ország elsivatagosodásának folyamatát. A vízügy feladata már nem csak a kárelhárítás, hanem a minél több víz megtartása Magyarország területén – a talajban, tározókban, csatornákban és nem utolsósorban a halastavakban. Puskás Nándor szerint nem a vízügynek kellett szemléletet váltania, hanem a politikának és a társadalomnak, és ők jól alkalmazkodtak az új elvárásokhoz.

A jövőben még tovább gondolják a vízvisszatartás ösztönzését, akár anyagi, pénzügyi ösztönző rendszerek kidolgozásával azok számára, akik vizet tartanak vissza.

Vízhasználati hatékonyság és mintaprojektek

Fontos jövőbeni feladat a tavakba befogadott víz hatékony felhasználása és a halastavakból elfolyó víz helyben tartása a régióban. Puskás Nándor kiemelt egy sikeres mintaprojektet Biharugrán, ahol a lecsapolt és technológiailag elfolyó vizet – például a telelő tárolásból származó vizet – visszatartják és integráltan hasznosítják. Ebbe a rendszerbe már három további rendszer is bekapcsolódott, így a lecsapólásra kerülő vizek jelentős része a nemzeti park vizes élőhelyébe, öntözőgazdálkodóhoz és a helyi erdőkbe kerül kijuttatásra. Ez a projekt, amelyhez külső forrásra nem volt szükség, rávilágít a helyi tudás és a meglévő kapacitások fontosságára. A halastavak vize felhasználható ökológiai, öntözési és erdőgazdálkodási célokra is, különösen a téli lehalászás során, amikor a klíma változás okán egyre nagyobb szükség van a téli vízpótlásra is.

Összességében elmondható, hogy a tógazdaságok szerepe a magyar vízgazdálkodásban felértékelődött. A vízvisszatartásban betöltött kulcsfontosságú szerepük, a megváltozott szabályozási környezet és az innovatív vízhasználati megoldások mind hozzájárulnak egy fenntarthatóbb jövő építéséhez. A halgazdálkodók felelőssége és lehetősége is óriási ebben a folyamatban.