Szerkesztő: Dr. Jung Ivett

Az Európai Parlament 2008-ban európai kormoránkezelési terv elfogadását szorgalmazta, hogy minimalizálják a kormoránok halállományokra, halászatra és akvakultúrára gyakorolt egyre növekvő hatását. Ezt a kérést a Parlament 2018-as és 2022-es akvakultúrára vonatkozó állásfoglalásaiban is megismételte. Hasonlóképpen, a Tanács 2025. szeptemberi és októberi ülésein több tagállam sürgette az Európai Bizottságot, hogy koordinálja a kárókatona-populációk uniós szintű kezelését. A Bizottság 2025 októberében strukturált párbeszédet folytatott a tagállamokkal. Ezzel összefüggésben a Bizottság frissített iránymutatást tett közzé a madárvédelmi irányelv szerinti eltérések alkalmazásáról. 2025 novemberében az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra-tanácsadó Bizottság közzétette ennek végleges keretét. A kezdeményezés célja a kormorán kedvező védettségi állapotának fenntartása, miközben védi a halfajokat és az akvakultúra-halgazdaságokat.

Európában a leggyakoribb faj a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), amelynek két alfaját különböztetjük meg: az „atlanti” carbo alfajt, amely tengerparti sziklákon fészkel, valamint a „kontinentális” sinensis alfajt, amely szárazföldi belterületen, továbbá a tengerparti területeken egyaránt honos, és jellemzően fákon fészkel. A kárókatona vonuló madár, de a vonulási távolságok rendkívül változóak, egyes példányok csupán 100 kilométert tesznek meg dél felé, míg mások a Földközi-tengert is átszelve egészen Észak-Afrikáig repülnek. Az elmúlt évtizedekben a sinensis alfaj vándorlásának következtében új kolóniákat alapított Európa nagy belvízi tavain és vizes területein. A madarat a 19. és a 20. század elején a halállományokban okozott jelentős károk miatt kíméletlenül üldözték, kolóniáit szisztematikusan pusztították. Az 1960-as évek elejére a fő szaporodási területein (Hollandia, Németország, Dánia, Svédország és Lengyelország) a költőpárok száma 3500–4300 párra csökkent. Az 1979-es uniós madárvédelmi irányelv által biztosított védelem nyomán az állománya 1970 és 2000 között látványosan megnőtt. Az öt fő szaporodási országban az átlagos éves populációnövekedés az 1980-as években 18 százalékos volt.

A tagállamoknak hatévente jelentést kell benyújtaniuk a madárvédelmi irányelv 12. cikke alapján a védett fajok populációjának állapotáról, az ezzel kapcsolatos információkat ezután a Bizottság teszi közzé. A legutóbbi, 2020-ban kiadott jelentés a 2013–2018-as harmadik jelentéstételi ciklus eredményeit tartalmazza, mely szerint az EU27-ben körülbelül 253 ezer költőpár és mintegy 549 ezer telelő madár volt. Bár a 2000-es években az összeurópai populáció növekedése némileg stabilizálódott, a legfrissebb nemzeti adatok arra utalnak, hogy a balti régió költőpopulációja ismét jelentősen, mintegy harmadával nőtt a 2013-2018-as időszakhoz képest. Ez a gyarapodás különösen Svédországban és Észtországban volt kiemelkedő, amivel a nyolc balti uniós tagállam költőpárjainak száma elérte a 245 ezret.

Hatás a halászatra és az akvakultúrára

A kárókatonák táplálkozása hatalmas gazdasági terhet ró az ágazatra. Az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Bizottság (EIFAAC), az Európai Akvakultúra-termelők Szövetsége (FEAP) és az Európai Horgászszövetség (EAA) közös becslései szerint a kárókatonák 2023-ban és 2024-ben több mint 350 millió eurós kárt okoztak az európai akvakultúrának és a rekreációs halászatnak. A közvetlen halfogyasztás mellett a veszteségek magukban foglalják a madarak által okozott sérülésekből és fertőzésekből származó közvetett károkat is, amelyek az érintettek szerint már a tógazdaságok jövedelmezőségét veszélyeztetik. A probléma a part menti tengeri halászatot is drasztikusan érinti. Észtországban például a part menti költőpopuláció éves halfogyasztását 16 ezer tonnára becsülik, ami nagyjából megegyezik a part menti halászat teljes fogási mennyiségével. Különösen aggasztó a balti tőkehalállományok jelenlegi állapota, amelyek a túlhalászás és a környezeti stresszfaktorok miatt elérték minden idők legalacsonyabb állománylétszámát, ezért a fajra irányuló halászatot leállították. Tudományos kutatások becslései szerint a
Balti-tenger dániai részén a kárókatonák évente 15 millió tőkehalat fogyasztanak, míg a tőkehal teljes utánpótlása jelenleg évi 4 és 17 millió közöttire becsülhető. Emellett a folyóvizekben történő táplálkozásuk jelentősen csökkentheti az olyan vadon élő halfajok állományát is, mint a pérhal, a lazac, a pisztráng és az angolna.

Madárvédelmi irányelv

A kárókatona az 1979-es uniós madárvédelmi irányelv értelmében szigorúan védett faj, amely előírja a madarak szándékos zavarásának, befogásának vagy megölésének, valamint fészkeik és tojásaik elpusztításának általános tilalmát. A faj nem szerepel az irányelv II. mellékletében, amely a vadászható fajokat sorolja fel. Ugyanakkor az irányelv 9. cikke lehetőséget ad a tagállamok számára, hogy eltérjenek a védelmi státusztól, ha a madarak súlyos károkat okoznak, vagy valószínűleg súlyos károkat fognak okozni. A statisztikák alapján a leggyakoribb engedélyezett intézkedés a madarak kilövése, amelyet a befogás, majd a zavarás és a fészkek elpusztítása követ; ezeket az eltéréseket (derogációkat) az esetek 78 százalékában a „súlyos károk megelőzése” jogcímen hagyják jóvá. A tagállamok rendkívül eltérő módon alkalmazzák a derogációkat: Dánia például a fészkek és tojások elpusztítására összpontosít a költési területeken, míg Franciaország az eljárás keretében, évente akár 30 ezer madarat is kilőhet a telelő populációból.

Példák a 9. cikk végrehajtására kiválasztott tagállamokban és régiókban

Dánia: A madarak számának drasztikus növekedése miatt már 1992-ben nemzeti tervet vezettek be, amelynek legújabb verziója a 2022-es. A védekezés fókuszában a költőpopulációk szabályozása áll, például a tojások olajozásával és a fészkek elpusztításával, ugyanakkor az intézkedések nem érintik a főként Norvégiából és Svédországból érkező telelő madarakat. A tervért a dán környezetvédelmi ügynökség felel, míg a dán természetvédelmi ügynökség helyi egységei kezelik az állami tulajdonú területeken található költőkolóniákat.

Svédország: Bár létezik egy nemzeti iránymutatás, a tényleges döntéseket és a regionális kezelési terveket, amelyek a madarak kilövését vagy a tojások olajozását is engedélyezhetik, a megyei önkormányzatok határozzák meg. Például Västernorrland megyében 800 kormorán, azaz a megye populációjának 5 százaléka kilőhető, vagy Gäveleborg megyében a védelmi célú vadászatot kifejezetten a madarak lelövése, a tojások szúrása és a tojások olajozása formájában határozzák meg.

Franciaország: Egy 2025. február 24-i rendelet határozza meg azt a keretet, amely alapján a francia megyék eltéréseket engedélyezhetnek. Európában itt lövik ki a legtöbb kárókatonát, évente több mint 30 ezer példányt. A megyék a telelő populáció akár 30 százalékának kilövésére is adhatnak kvótát a veszélyeztetett halpopulációk és a halgazdaságok védelme érdekében (utóbbiak esetében maximum 10%), de mivel a védett carbo alfajt nehéz a másiktól
megkülönböztetni, nyolc part menti megyében tilos a
vadászatuk.

Németország: A szövetségi természetvédelmi törvény (45. cikk) az állami kormányoknak jogot biztosít a kivételek szabályozására, és minden német tartomány elfogadott egy kormoránrendeletet. Kiemelkedő példák ezek közül Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Schleswig-Holstein és Baden-Württemberg. Utóbbi részt vesz egy nemzetközi kormoránkezelési projektben is a Bodeni-tónál, amelynek keretében drónok segítségével olajjal permetezik be a tojásokat, hogy azok ne keljenek ki. 2024. március 12-én a CDU/CSU parlamenti frakciója előterjesztett egy nemzeti kormorán-cselekvési tervre vonatkozó indítványt, amely az ország egész területén egységes megközelítést támogat. A frakció ezzel hivatkozott az Európai Parlament által uniós szinten elfogadott hasonló álláspontra. Az ilyen terv iránti igényt azonban a német környezetvédelmi bizottság többsége elutasította, egyes ellenzők teljesen elutasították a vadászat révén történő populációszabályozást, mások pedig úgy vélték, hogy valódi megoldások csak uniós szinten érhetők el.

Olaszország: Az 157/92 nemzeti törvény a régiókra ruházza a kivételek kezelésének felelősségét. Számos régió, köztük Emilia-Romagna, Liguria, Lombardia, Piemonte (Cuneo tartomány), Veneto és Friuli Venezia Giulia él ezzel a lehetőséggel. Emilia-Romagna például az akvakultúra-telepek védelmét tűzte ki célul, és felsorol számos nem halálos, riasztó eszközt, amelyek alkalmazása után csak akkor engedélyezett a célzott leölés, ha a regionális tanács meggyőződött arról, hogy ezek a nem halálos intézkedések nem elegendőek a súlyos károk megelőzéséhez. A terv meghatározza a téli időszakban leölhető madarak
maximális számát is: az előző télen regisztrált populáció 10 százaléka.

Az Európai Belvízi Halászati és Akvakultúra Tanácsadó Bizottság (EIFAAC) kárókatona-állománykezelési terve

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) égisze alatt működő, 38 tagot számláló EIFAAC 2025 novemberében tette közzé az európai kárókatona-állománykezelési terv (CMP) keretrendszerét, egy uniós társfinanszírozású projekt eredményeként. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a jelenlegi enyhítő intézkedések nagyrészt sikertelenek voltak, a madarak száma folyamatosan növekszik, és a derogációk tagállami alkalmazása egyenlőtlen. A kidolgozott keretrendszer öt lépésben összesen 37 konkrét intézkedést fogalmaz meg, amelyek tudományos referenciaértékeken alapulnak. A terv ötvözi a nem halálos elrettentő módszereket (például akusztikus és vizuális riasztók, védőhálók alkalmazása) a célzott halálos kontrollmódszerekkel (például tojások olajozása vagy szabályozott kilövés). A kezdeményezés célja, hogy tudományos alapokon nyugvó, kiegyensúlyozott útmutatást nyújtson, amely fenntartja a kárókatona kedvező védettségi állapotát, miközben megvédi a halfajokat és biztosítja az akvakultúra-termelés fenntarthatóságát.

Álláspontok

A kárókatonák jövőbeli kezelésével kapcsolatban éles véleménykülönbségek tapasztalhatók. A Birdlife International és mintegy 35 további környezetvédelmi civil szervezet (köztük a Wetlands International) határozottan elutasítja az összeurópai állománykezelési tervet. Érvelésük szerint a populáció ritkítása tudományosan nem bizonyított megoldás a helyi konfliktusok kezelésére, és úgy vélik, hogy a jelenlegi derogációs rendszer elegendő rugalmasságot biztosít. Ezzel szemben az Európai Akvakultúra-termelők Szövetsége (FEAP) az összehangolt európai fellépés mellett érvel, rámutatva egyetlen kárókatona magas, napi mintegy 500 grammos halfogyasztására, ami a hatalmas populációval párosulva jelentős gazdasági károkat eredményez. A politikai döntéshozók szintjén, az AGRIFISH 2025. szeptemberi és októberi ülésein Svédország és több másik tagállam (köztük Észtország, Finnország és Lengyelország) hivatalosan kérte az Európai Bizottságot, hogy vegye fel a fajt a vadászható madarak listájára, és az
EIFAAC-terv alapján hangolja össze az uniós állománykezelést. Jessika Roswall környezetvédelmi biztos elismerte, hogy a derogációs rendszer bürokratikus és gyakran elégtelen a helyi problémák kezelésére, ezért ígéretet tett az iránymutatások frissítésére és strukturált párbeszédet kezdeményezett. A biztos azonban jelezte, hogy a vadászhatóvá tétel önmagában nem jelentene megoldást, mivel a költési időszakban szükséges beavatkozásokhoz – mint a tojások olajozása – továbbra is derogációkra lenne szükség.

Ez a cikk az Európai Parlament Kutatószolgálatának a kárókatonák uniós halászatra és akvakultúrára gyakorolt hatásairól szóló, 2026-ban közzétett hivatalos tájékoztató dokumentuma alapján készült. A dokumentumban kifejtett vélemények nem tekinthetők a Parlament hivatalos álláspontjának.

Forrás: European Parliamentary Research Service, Impact of cormorant predation on EU fisheries and aquaculture, Frederik Scholaert, Members’ Research Service Published: January 2026, Document number: PE 782.619

SZERZŐ: Manfred Klinkhardt
Összeállította: Dr. Váradi László, Dr. Bozánné Dr. Békefi Emese

Az Eurofish Magazin 2025. évi februári számában jelent meg dr. Manfred Klinkhardt halászati biológus írása, amelyben átfogó képet ad arról, milyen szerepe van a tógazdálkodásnak a világ akvakultúrájában. A cikk jól szolgálja a tógazdálkodás szélesebb körben történő megismertetését, hiszen a tavi haltermelés sajátosságait és jövőbeni lehetőségeit még az európai akvakultúra szektor szereplői, illetve döntéshozói sem ismerik elfogadható mértékben. A cikket ezúttal magyar nyelven tesszük közzé, megjegyezve, hogy a Halászat szaklap következő számában részletesebben foglalkozunk azzal, hogyan illeszkedik az európai és a magyar tógazdálkodás az akvakultúra globális fejlődési tendenciáihoz, illetve milyen kölcsönhatások érvényesülnek az európai és más régiók tógazdálkodása között.

Az akvakultúrát gyakran kritizálják annak ellenére, hogy elengedhetetlenül hozzájárul az élelmiszer-ellátáshoz. Sok vád azonban alaptalan, mivel az ágazat rendkívül dinamikusan változik, és egyes kritikák már régóta irrelevánssá váltak. Ez különösen igaz a földkerekség különböző pontjain működő tógazdaságokra, amelyek a világ akvakultúra-termelésének nagy részét adják. A tógazdaságok őrzik egy régió kulturális értékeit, védik a természetet, kompenzálják az éghajlatváltozás hatásait és rekreációs szolgáltatásokat nyújtanak.

A közvélemény az akvakultúra képét sok esetben a tengeri úszóhálós ketrecekkel azonosítja, mint amilyenek például a norvégiai lazacfarmon találhatók. Ez alapvetően nem hibás kép, de a valóság teljesen más, mert a globális akvakultúra-termelés nagy részét a különböző tógazdaságok adják. A 2022-es globális akvakultúra-termelés 94,4 millió tonnájából (élő súlyban kifejezve, algák és vízi növények nélkül) 59,1 millió tonna, vagyis csaknem kétharmada a tengerektől távolabb működő haltermelő létesítményekből származik. E létesítményekben megtermelt vízi élőlények értéke 295,7 milliárd USD volt 2022-ben. A halak teszik ki a tengerektől távolabb folyó akvakultúra-termelés csaknem 90 százalékát (89,7%), a halakat követik a rákfélék, főként a garnélák (8,7%). A tengerpartoktól távolabbi, elsősorban édesvizek hasznosításán alapuló akvakultúra számos módszert és technológiát alkalmaz, amelyek intenzitása jelentősen eltérő, és gyakran más gazdasági tevékenységekkel kombinálják azokat. Bár nincsenek megbízható felmérések és egyértelmű adatok a hagyományos tavi termelés részarányáról, okkal feltételezhető, hogy a mesterséges tavakban történő haltermelés még mindig a legelterjedtebb módszer a globális akvakultúrában.

Ezt támasztja alá kínai kutatók nemrégiben közzétett tanulmánya is, amely műholdfelvételek elemzésével vizsgálta a halastavak globális eloszlását. Ezen értekezés szerint a világ szárazföldi területein folytatott akvakultúra 89,1 százaléka Ázsiában található. A tógazdaságok háromnegyede (75,6%) egy 30 km széles partmenti sávba koncentrálódott. Ez az eredmény összhangban van a FAO akvakultúra-statisztikáival, és aláhúzza a tavi haltermelés hatalmas gazdasági, ökológiai és társadalmi jelentőségét az érintett régiókban és azon túl. A tógazdálkodás jelentős mértékben hozzájárul az akvakultúra-termékek iránti kereslet és kínálat közötti meglévő szakadék megszüntetéséhez. A tógazdaságok munkahelyeket teremtenek és jövedelmet generálnak, így fontos szerepet játszanak a fejlődő országok feltörekvő gazdaságainak szegénység elleni küzdelmében. A tógazdálkodás pozitív hatását tovább erősíti az a tény, hogy sok tóban olyan halfajokat termelnek, amelyek alacsony trofikus szinten táplálkoznak és kiegészítő takarmányozás nélkül is extenzív körülmények között termelhetők. Például 2022-ben a globális akvakultúra-termelés több mint fele (51,5%) indiai és ázsiai pontyokból (összesen 31,8 millió tonna) és közel 11 százaléka harcsa fajokból (6,6 millió tonna) származott. A halastavakban olyan jól exportálható fajokat is termelnek, amelyekre nagy a kereslet a világ más részein. Gondoljunk csak a harcsa fajokra, mint a pangáziusz vagy a tilápia és más sügérfélék, amelyek részesedése a globális akvakultúra termelésből 10,6 százalék (6,549 millió tonna) volt 2022-ben. A garnélarákot és más rákféléket elsősorban brakkvízzel vagy tengervízzel táplált tavakban termelik.

A halastavakat évszázadok óta sikeresen használják

A tavi haltermelés a világ legelterjedtebb akvakultúra-rendszere. A tavakat főképpen édesvízzel töltik fel, de egyes régiókban brakkvízzel vagy tengervízzel táplált halastórendszerek is működnek. A tógazdaságok a kisméretű, tisztán gravitációs vízellátású rendszerektől a jól szabályozott vízgazdálkodással rendelkező nagyüzemi gazdaságokig sokféle tórendszert foglalnak magukba. A legegyszerűbb esetekben rizsföldeket vagy gátakkal határolt természetes víztesteket használnak haltermelésre. A földmedrű tavak többsége azonban a tengertől távolabbi területeken található, és talajkitermeléssel, illetve töltések építésével hozták létre azokat. Az így kialakított földmedrű tavak rézsűit (kis méretű tavak fenekét is) esetenként beton- vagy műanyag borítással látták el, hogy elősegítsék a víz visszatartását. A tavak vízellátása felszíni vízfolyásokból, kutakból vagy csapadékvízből történik. Az extenzív gazdálkodású tavak különösen környezetbarátok, mivel számos állat- és növényfajnak nyújtanak menedéket.

A halastavakat évezredek óta használják élelmiszer-termelésre. Úgy tartják, hogy a kínaiak már 4000 évvel ezelőtt megépítették az első halastavat. Innen a technológia Mezopotámián keresztül került a Földközi-tenger térségébe, és gyorsan elterjedt a Római Birodalomban. Az tavi haltermelés ötletét elsősorban a közép-európai kolostorok hasznosították, amelyek azután főként a ponty háziasításához járultak hozzá.

A tavi haltermelés azonban több évszázados története ellenére korántsem elavult vagy idejétmúlt, mivel rendkívül sikeresnek bizonyult és azóta is számos előnnyel jár. A tó építése viszonylag egyszerű és olcsó, karbantartása pedig nem igényel nagy erőfeszítéseket. Ez különösen igaz az extenzíven hasznosított tavakra, amelyek néha akár önfenntartóak is lehetnek. Szinte zárt anyag- és energiaforgalmukkal a természetes ökoszisztémákhoz hasonlítanak, lehetővé téve a halfajok számára, hogy a tóban termelődő természetes táplálékot fogyasszák. Mivel azonban ez a természetes táplálékforrás általában korlátozott, az ilyen extenzív rendszerek termelékenysége ennek megfelelően alacsony. Az extenzív gazdálkodás elve az alacsony bemenet (input), alacsony kibocsátás (output), amelynek alkalmazása mindenhol működik, ahol elegendő tóterület áll rendelkezésre, vagy a termelés csak egy szűkebb igény kielégítését szolgálja. Ha nagyobb a hal iránti kereslet, a tó termelékenysége a gazdálkodás intenzívebbé tételével növelhető, ami általában külső takarmány felhasználását jelenti. Ez a megnövelt input egy arányosan magasabb kibocsátást tesz lehetővé.

Bár a halastavak más akvakultúra-rendszerekhez képest viszonylag könnyen karbantarthatók, a tógazdák nem kerülhetnek el bizonyos tisztítási és karbantartási feladatokat. Ez főként az elhalt plankton és vízi növények, takarmánymaradékok és halak ürüléke miatt az idő múlásával, a tófenékre kiülepedő iszap eltávolítását jelenti. Extenzív, természetszerűen működtetett tavakban ezeket a szerves hulladékokat a mikroorganizmusok szinte teljesen lebontják és visszajuttatják a rendszer belső tápanyag-körforgásába. Azonban az intenzívebben működtetett halastavakban a „természetes szolgáltatást végző” mikroorganizmusoknak egyre nehezebb megbirkózniuk ezzel a feladattal, ezért az embernek kell beavatkoznia és eltávolítania az iszapot. Ellenkező esetben a tavak mélységüket veszthetik, növényzettel benőhetnek és feltöltődhetnek. Ez a sorsa azoknak a földmedrű halastavaknak, amelyeket nem tartanak karban rendszeresen. A tavak feltöltődése, illetve feliszapolódása azonban nemcsak a haltermeléshez szükséges víztér elvesztését eredményezi, hanem számos állat- és növényfaj számára biológiailag fontos menedékek és élőhelyek eltűnését is. A tavak hasznosan hozzájárulnak a gyakorlati természetvédelemhez! Ez figyelmeztetés azoknak a természetvédőknek, akik úgy gondolják, hogy ezeket az élőhelyeket megőrizhetik, ha lemondanak a tavak halas hasznosításáról.

Termelésorientált, mégis természetközeli

A földmedrű halastavakra azt mondhatjuk, hogy azok ember alkotta természeti terek. Ez azonban azt is jelenti, hogy nyitott rendszerekként számos külső hatásnak vannak kitéve, amelyek teljesen vagy részben kívül esnek a tavi gazdálkodó ellenőrzési körén. Példák erre a hőmérséklet és a csapadék, valamint a víz oxigéntartalma, vagy a kormoránoktól a vidrákig terjedő ragadozók által okozott veszteségek. Ezeket bizonyos műszaki beavatkozásokkal, például tólevegőztetők alkalmazásával vagy hálóborításokkal lehet megakadályozni, illetve csökkenteni, ám ezek költségesek és gyakran a tavak mérete korlátozza a megvalósításukat. A klasszikus tavi haltermelés általában nem alkalmaz speciális vízkezelési módszereket. Ez azonban többnyire nem így van az új és modern tórendszerek esetében, mivel a berendezések gyakran előfeltételei az engedély megszerzésének. A halastó működtetéséhez szükséges engedélyekre vonatkozó szabályozási követelmények jelentősen szigorodtak, mind Európában, mind a világ más részein. A környezetvédelmi és vízügyi szabályozások ma sokkal fontosabb szerepet játszanak, mint néhány évvel ezelőtt. A megnövekedett követelmények miatt a régebbi tógazdaságokat is gyakran modernizálják és látják el a szükséges gépekkel és berendezésekkel.

A tavi akvakultúra-termelés műszaki fejlesztése, illetve innovációja mindenütt előnyösnek bizonyul, ahol hozzájárul a termelési hatékonyság javításához és a környezeti hatások csökkentéséhez. Néhány évvel ezelőtt a környezeti szempontok figyelembevétele még alig játszott jelentős szerepet a kínai akvakultúrában. Ez mára hatásos módon megváltozott. Kína számos tartományában csatornahálózatokat építettek a tavak környékén, hogy a tápanyagokban gazdag elfolyó vizet összegyűjtsék és kezelés céljából mesterséges vizes élőhelyekre irányítsák. Ezt az ötletet más országok is átvették és megvalósították, a többi között Vietnám, Kolumbia, Mexikó, Üzbegisztán, Banglades és Egyiptom. Egyes esetekben az ilyen integrált rendszerek akár halgazdálkodási klaszterek vagy vízi rekreációs parkok kialakulását is megalapozta, ahol a vizet nemcsak megosztják és tisztítják, hanem a haltermelők és más érintett vállalkozások is együtt tudnak működni. Ilyen komplexumokban általában egy közös menedzsment csapat veszi át a termelési folyamatok koordinálását és felügyeletét, ami segít csökkenteni a költségeket, a szinergiák megteremtését, illetve elősegíti a fenntartható infrastruktúra-beruházások megvalósítását. Az ázsiai tógazdaságok korántsem mind primitív, régimódi rendszerek, hanem fokozatosan a hal- és garnélarák-termelés legkorszerűbb komplexumaivá fejlődnek.

A politikailag motivált „zöldebbé tétel” koncepciója is illeszkedik a helyileg koordinált környezetjavítási programokba, amelyek lassan nemzetközi jelentőségű trenddé fejlődnek. Ennek a színes mozaiknak egyik eleme a tavi haltermelés folytatásához szükséges engedélyek szigorúbb szabályozása. Az engedélyek kiadásánál a korábbiaktól eltérően a vízi erőforrások hasznosításának fenntarthatóságát kiemelten értékelik. A potenciális befektetőknek tudomásul kell venniük, hogy a környezet- és természetvédelmi szempontokat ugyanolyan komolyan kell venni, mint a gazdasági érdekeket. Ez elkerülhetetlenül oda vezet, hogy meg kell fontolni, hogyan lehet az akvakultúra-tevékenységeket jobban integrálni a helyi struktúrákba, környezetileg és társadalmilag felelősségteljesebb módon.

Modern tavi haltermelési módszerek

Bizonyos szempontból a tógazdálkodásnak Ázsiában sokkal nagyobb esélye van a társadalmi elfogadásra, mint Európában. Egyrészt az ottani emberek régóta ismerik a tavi haltermelést és értékelik annak az élelmiszer-termelésben betöltött szerepét. Másrészt a halastavak gyakran szorosan kapcsolódnak más tevékenységekhez, különösen a mezőgazdasághoz, így élelmiszer-ellátás szempontjából előnyeik mindenki számára nyilvánvalóak, és nem igényelnek különösebb magyarázatot.

Az integrált agrár-akvakultúra termelési rendszerek (IAA) ezt jól bizonyítják. Ilyen rendszerekben különböző akvakultúra- és mezőgazdasági tevékenységeket kombinálnak, amelyek egyszerre vagy egymást követően is végrehajthatók. Az IAA rendszerek például magukba foglalhatják a sertés-, kacsa- és halgazdálkodást, vagy a rizsföldeken történő hal- és garnélarák-tenyésztést. Az integrált rendszerek évszázadok óta léteznek Kelet-Ázsiában, de az 1960-as évektől Latin-Amerikába és Afrikába is elterjedtek. Ezeket a rendszereket általában extenzíven vagy félig intenzíven működtetik. Az utóbbi esetben az állatokat általában közvetlenül a tó felett, rácsos padlós ólakban tartják, így a szerves hulladék a vízbe kerül, és trágyaként elősegíti a fito- és zooplankton növekedését. Ez azt jelenti, hogy több táplálék áll a halak rendelkezésére, és egyúttal nő a tavak termelékenysége is. Míg ebben az esetben a mezőgazdaság és az akvakultúra kombinációja elsősorban a halhozamok növekedését célozza, addig a rizsföldeken éppen ellenkezőleg, a rizstermesztés feltételeinek javítása áll a középpontban. A termelt hal nagyon kedvelt másodlagos termék a rizsföldeken, amely magas minőségű állati fehérjével javítja a gazdák étrendjét. A halakat nem kell etetni, mivel elegendő mennyiségű természetes táplálékot, például szúnyoglárvát találnak a rizsparcellákban, amelyek ebben a gazdálkodási rendszerben szinte halastóként működnek. Ennek az integrációnak kedvező mellékhatása, hogy némileg csökkenti a területen a kellemetlen szúnyogpopulációt.

A tavi haltermelésnek egy másik modern változata olyan rendszereket tartalmaz, ahol a tavakat mezőgazdasági termeléssel integrálják, és a kereskedelmi célra termesztett növények öntözéséből származó, tápanyagokban gazdag elfolyó vizet használják fel. Ezt az elvet alkalmazzák akvapóniás rendszerekben, amelyek előnyeik ellenére még nem terjedtek el széles körben a nyugati világban. Az ilyen kapcsolt termelési rendszerek egyik fő előnye a vízi erőforrások, beleértve a vízben oldott tápanyagok felelősségteljes felhasználása, amelyek egyébként az elfolyó vizekben elvesznének, és hozzájárulnának a befogadók eutrofizációjához. A rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználása és a környezet védelme a hajtóereje a jövőbe mutató tavi haltermelési gyakorlat megőrzésének és fejlesztésének.

A természetvédelem gyakran fontosabb, mint a haltermelés

Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában az akvakultúrát általában nagyra értékelik, mivel hozzájárul egy régió gazdasági fejlődéséhez és a lakosság élelmiszer-ellátásához. Sok helyen a tavak a régió tájképi- és kulturális értékeit őrizik, és forrásai a helyi élelmiszerpiacokon árult friss halnak és egyéb a tóban termelt vízi élőlénynek.

Természetesen az ágazat ezeken a kontinenseken sem mentes a problémáktól, de a lakosság általánosan elfogadja és üdvözli a tógazdálkodást. Európában viszont a helyzet régiónként eltérő. Míg a kontinens keleti és déli részén, illetve a tengerpartoktól távoli szárazföldi területeken a tógazdálkodás általában bizonyos fokú elfogadottságnak örvend, máshol gyakran egyre nagyobb nehézségekkel, sőt néha ellenséges hangulattal kell szembenéznie. A problémák forrása ritkán a helyi lakosság, akik évszázadok óta a tavi tájban élnek és annak előnyeit élvezik, hanem inkább az önjelölt természetvédők és sajnos gyakran a felelős hatóságok, akik a tógazdálkodást kizárólag gazdasági szempontból értékelik és a tevékenységet a természetvédelemmel szembenállónak tartják.

A természet és a környezet védelme érdekében folyamatosan új követelményeket és szabályozásokat dolgoznak ki, amelyeket az érintett tógazdák egyre inkább fenyegetésként érzékelnek, mert megnehezítik a vállalkozások alaptevékenységét. Ezen kívül a tógazdák mélyen igazságtalan bánásmódnak érzik az intézkedéseket, hiszen a tógazdasági haltermelők eleve aktív természetvédők, akik tavaik fenntartásával rendkívül értékesen járulnak hozzá a vízi és a víz közeli ökoszisztémák, valamint azok biodiverzitásának megőrzéséhez. A tavak sokkal többet nyújtanak mint egészséges, fenntartható módon előállított haltermékeket. A halastavak hosszú ideig tárolják a vizet a tájban, mint egy szivacs, és a víz fajlagos hőkapacitásának köszönhetően természetes légkondicionálóként működnek, mérsékelve az extrém hőmérsékleteket. A párolgó víz hűtő hatása különösen nagyra értékelhető a forró nyári napokon, emellett jelentősen növeli a tavi régióknak a rekreációs értékét. Sajnos a közvélemény gyakran nincs tudatában annak, hogy a tavak természetes víztisztító rendszerekként is működnek. A szilárd részecskék leülepszenek és iszapként halmozódnak fel a tófenéken, amelyet rendszeres időközönként eltávolítanak. Az oldott tápanyagok fokozzák a víz biológiai termelékenységét, amit a tógátak mentén a vízinövények és nádasok növekedése is bizonyít. A halastavak táplálékot és élőhelyet biztosítanak számos rovar, kétéltű, madár és sok más faj számára.

A politikusok és a hatóságok egyrészről elismerik a tavi haltermelés hozzájárulását élelmiszer-ellátásunkhoz és a természetvédelemhez. Támogatások állnak rendelkezésre a tavak karbantartására, valamint a tavakban történő haltermeléshez kapcsolódó gazdasági veszteségek kompenzálására, amelyek a környezetvédelmi előírások miatt merülnek fel. Másrészt ugyanezek a hatóságok egyre nehezebbé teszik a tógazdálkodást azáltal, hogy több előírást és jelentési kötelezettséget rónak a tevékenységekre, valamint bürokratikus akadályokat állítanak eléjük. Jelenleg egyáltalán nem látszik politikai akarat arra, hogy csökkenjen ez a szabályozási teher, amely negatív hatással van a vállalkozóknak a tógazdálkodás iránti elkötelezettségére.

L Á T O G A T Ó B A N V I D A I S T V Á N N Á L

Kavicsbányából indult, európai és amerikai tanulmányúton formálódott, mára pedig a hazai minőségi süllő- és sügérnevelés egyik legmodernebb, bár unortodox bázisa lett a Fodina Fish Kft. telephelye. Vida István ügyvezetővel nemcsak a piaci kihívásokról beszélgettünk, hanem a klímaváltozás diktálta fajváltásról, a recirkulációs rendszerek korlátairól és arról, miért érhet többet a „szép hal” a mennyiségi rekordoknál.

Amikor az ember megérkezik a Komárom-Esztergom vármegyei telephelyre, a látvány elsőre nem egy klasszikus, tankönyvi halgazdaságot idéz. Ez nem a véletlen műve: Vida István útja az akvakultúráig nem a megszokott módon történt. Bár agrármérnökként végzett Mosonmagyaróváron, az élet először az építőipar és a kavicsbányászat felé sodorta. A váltás igénye belső indíttatású volt, a bányászat statikussága helyett valami olyat akart létrehozni, ami magasabb minőséget képvisel, ami „egy picit nagyobb hozzáadott érték”.

Ötlete 2011-ben fogant meg, de a megvalósításhoz egy tengerentúli impulzus kellett. „Volt módom kimenni Amerikába, ahol rengeteg intenzív, édesvízi, fehér húsú halakra szakosodott telepet láttam. Megtetszett a technológia és rájöttem, hogy ebben még van hova fejlődnünk itthon” – emlékszik vissza a kezdetekre. A tengerentúlról hazahozott tudás és a hajthatatlan elszántság végül erősebbnek bizonyult a józan, óvó szónál. Édesapja, aki a vármegye egyik jelentős mezőgazdasági cégét vezette, 2012-ben még a helyszínre is kihívta Dr. Urbányi Bélát, hogy lebeszélje a kockázatosnak ítélt beruházásról. Vida István azonban „konok és nem fordult vissza. És jól tette” – ismeri el utólag a környezete.

Szakmai fordulat, hogy miért nem harcsa?

A Fodina Fish Kft. technológiai különlegessége a rendszerek unortodox ötvözésében rejlik. A telep nem vegytiszta RAS (Recirculating Aquaculture System), és nem is hagyományos tógazdaság. „Ez egy hibrid rendszer. Az első pár hónapot töltik csak fent a recirkulációs rendszerben a halak – itt történik a szezonon kívüli és a szezonális szaporítás”.

A bázis épülete egy régi burgonyatároló, amelyet Vida István nem bontott le, hanem a funkcióhoz igazított. Bár ő maga „elavult” recirkulációs technológiának hívja – ahol a vizet emelni kell, nem gravitációsan folyik –, a rendszert a kezelhetőségre optimalizálta. Minden kád külön leengedhető, szekcionálható, a szűrőtér pedig teljesen elkülönül az ivadék- és az előnevelő egységektől.

A termelés mintegy 70 százaléka azonban már a „lenti”, természetes vízen átfolyó rendszerben zajlik, elnyújtott tenyészidőszakkal. A halat a lenti részen 100 és 300 köbméteres körmedencékben tartják, amelyeken tóvizet keringetnek át. Ez a módszer biztosítja az antibiotikum-mentességet és a halak vitalitását. A bányatóból történő vízellátásról két, 8 méter mélyen dolgozó vízvevő gondoskodik, ahol méterenként szabályozható a vízkivétel mélysége, így a hőmérséklet is. A rendszer oxigénellátása is többszörösen biztosított, tornyos beoldók és haváriarendszerek garantálják a biztonságot.

A telep ökológiai lábnyoma is átgondolt, évente mintegy másfél millió köbméter vizet juttatnak ki a környező szántóföldekre, támogatva ezzel a térség növénytermesztését.

Szakmai fordulat, hogy miért nem harcsa?

A kezdeti évek az útkeresésről szóltak. Még harcsa, süllő és tokfélék is szerepeltek a palettán 2012-ben, azonban a tapasztalatok hamar kijelölték az irányt. „A tok is nagyon jó volt, de szerintem nem fenntartható Magyarországon, rendkívül nagyok az energiaigények” – indokolja a váltást az ügyvezető. A harcsához a víz nem volt elég meleg, ráadásul a bányató vize túl átlátszó volt a fajnak.

Így maradt a süllő és a sügér, amelyek ma a termelés 90 százalékát adják. Ez a szakmai kihívás azonban sokkal nagyobb odafigyelést igényel. Míg az afrikai harcsa „türelmes” jószág, addig a süllőnél a minőség fenntartása mindennapos küzdelem. Vida Istvánt nem a mennyiség érdekli, mint mondja: „most már nem is célunk mindenkit kiszolgálni”. A telephely kapacitása véges, és a bővítés helyett a hatékonyság növelése a cél. „Mennyiséget már nem szeretnék növelni, szerintem nekünk annyit kell termelnünk, hogy a vízminőség is megmaradjon, és a kollégáim se fáradjanak el”.

Kutatói együttműködések és a „zéró deformitás” elve

Vida István számára a minőség nem elvont fogalom, hanem nagyon is látható paraméter, a deformitások hiánya és a hal külleme. Ő ugyanis minőségpárti, „de a minőségért mindig fizetni kell” – hangzik el a beszélgetésben. A piacon ugyanis, legyen szó horgászturizmusról vagy gasztronómiáról, egyre nagyobb az igény a „szép halra”. A horgászok nem vesznek át görbe gerincű vagy kopoltyúhiányos egyedeket, és a tányéron is elvárás az esztétikum.

Ennek eléréséhez a Fodina Fish szoros kapcsolatot ápol a tudományos szférával, különösen a MATE HAKI kutatóival. Rendszeres a konzultáció Dr. Urbányi Bélával és Dr. Ljubobratovic Urossal. Az innovációk a mindennapi gyakorlatba is beépülnek, például jelenleg egy francia cég és egy görög kutató által fejlesztett új tápot tesztelnek az előnevelt süllőknél. A cél az Artemia kiváltása vagy kiegészítése egy olyan speciális táppal, amely jobban megfelel a süllő aminosav- és vitaminigényének, ezzel kiküszöbölve a korai deformitásokat. „Egyelőre úgy néz ki, hogy működik” – bizakodik Vida István. Mindezeken kívül az idei év egyik újítása – amelyet az említett kutatók javasoltak – a vízfelszín megtörése az előnevelő kádakban, hogy a fényviszonyok és a környezeti ingerek természetesebbek legyenek a halak számára.

A jövő útja az alkalmazkodás a klímához – Pisztrángsügér

A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kényszere. Vida István drámai adatokat sorol: a telephelyen a talajvízszint hat métert esett vissza az elmúlt években, pedig a Duna alig 800 méterre folyik. A bányatóból eltűntek az olyan őshonos fajok, mint a csuka, amelyeket korábban nagy mennyiségben telepítettek.

Ezek a tapasztalatok vezették a céget egy új irány, a pisztrángsügér felé. „Tavaly bejött az ötlet a pisztrángsügérrel, hogy egy olcsóbb étkezési halat és sporthalat hozzunk be megfelelő mennyiségben a magyar piacra”. A faj előnyei vitathatatlanok, kevésbé energiaigényes, könnyebb az ivadéknevelése, és ami a legfontosabb, hogy jobban tolerálja a felmelegedő vizeket. Vida István szerint homokba dugjuk a fejünket, ha a klímaváltozást figyelmen kívül hagyva ragaszkodunk a kizárólagos őshonos faunához olyan vizekben, amelyek környezeti paraméterei már megváltoztak. Tervei szerint a jövőben a termelés felét a süllő, másik felét a pisztrángsügér tehetné ki, amennyiben a szakmai szervezetek is partnerek lesz abban a szabályváltoztatásban, hogy a fajt ellenőrzött körülmények között természetes vizekbe is ki lehessen helyezni.

A Fodina Fish Kft. története nem a gyors meggazdagodásról szól, hanem a szakmai alázat és a folyamatos útkeresés példája. Egy olyan gazdaságé, ahol a profitnál fontosabb, hogy a hal idegrendszerileg stabil, egészséges és „szép” legyen. Vida István „konoksága” pedig garancia arra, hogy a hazai akvakultúra a nehezedő klímaviszonyok között is képes lehet a megújulásra.

Tavaszi frissülést és rengeteg új szakmai inspirációt hozunk a magyar akvakultúra világából! A megújult és kibővült folyóiratunk legújabb száma ismét izgalmas, mélyreható és elgondolkodtató témákkal várja az olvasókat.

Miről olvashat a márciusi lapszámban? Íme egy kis ízelítő a tartalomból:

• Mi történik a jég alatt? – Körbejártuk, hogyan hatnak a téli körülmények a halak egészségére.
• A kormoránok kihívása – Részletes elemzés arról, hogy milyen hatással vannak a kormoránok az EU halászatára és akvakultúrájára.
• A globális akvakultúra alapjai – Miért még mindig a halastavak jelentik a haltermelés és a fenntartható ökoszisztéma-szolgáltatások alapját világszerte?
• Jövőkép és előrejelzés – Mit mutatnak a számok és az időjárási adatok a hazai tógazdaságok haltermelésének jövőjéről a 2025-2026-os évekre?
• A konokság és az innováció hibridje – Inspiráló interjú Vida Istvánnal, aki kavicsbányából indulva építette fel a hazai süllő- és sügérnevelés egyik legmodernebb bázisát.
• Történelmi érdekességek – Időutazás részeként fellebbentjük a fátylat egy elfeledett magyar halkonzerv, a legendás „Balatoni halpudding” történetéről, és felidézzük a süllőgondozás 1948-as hőskorát is!
• Nőnapi köszöntő – Bár a szakma hagyományosan férfiasnak tűnik, a március 8-ai nemzetközi nőnap alkalmából külön köszöntjük a halászatban és akvakultúrában dolgozó hölgyeket, akiknek szakértelme nélkülözhetetlen az ágazat sikereihez!

A sornak pedig még nincs vége, további tartalmak a megújult, immár 50 oldalas szaklapban,
mely letölthető a MA-HAL honlapjáról is.

---

Ha Ön elkötelezett a magyar akvakultúra és halászat fejlődése iránt, és fontosnak tartja az ágazati érdekképviseletet, akkor tagja a MA-HAL-nak. Így a HALÁSZAT szaklap az Öné, példánya havonta a postaládájába érkezik.
Ha szeretne előfizetni munkatársai számára is, vagy egyéb okból érdeklődik az ágazat iránt,
előfizethet a magazinra: HALÁSZAT Előfizetés

---

A HALÁSZAT ágazati szaklap 2026. márciusi száma lapozható pdf formátumban:

https://online.fliphtml5.com/halaszati_lapok/halaszat_marcius_1/

MILLIÁRDOS BERUHÁZÁSOK, NAPELEMES TECHNOLÓGIA ÉS ÚJ EXPORTPIACOK:
ÍGY MENEKÜL ELŐRE A MAGYAR HALÁGAZAT A KLÍMAVÁLTOZÁS SZORÍTÁSÁBAN.

A magyar halgazdaságok számára 2025 nem csupán a klímaváltozás, hanem a piaci realitások élesedésének éve is volt. Míg a technológiai fejlesztések és a pályázati sikerek reményt adnak, az ágazat szereplői satuba kerültek. Az egyik oldalon a drasztikus vízhiány és a költségnövekedés, a másikon a nyomott értékesítési árak és a fogyasztói szokások átalakulása szorít. Szaklapunkban az ágazat szereplői vonták meg az év, és különösen a karácsonyi szezon mérlegét.

Az elmúlt évet értékelve kirajzolódik, hogy a „szokásos” küzdelmek – a kormoránhelyzet vagy a munkaerőhiány – mellé új, strukturális problémák zárkóztak fel. A Dunántúlon és az Alföldön egyaránt kritikus volt a vízhiány, amely nemcsak a termelési volument, de a halak kondícióját is befolyásolta. Ám talán ennél is fájóbb pont a jövedelmezőség kérdése. A bevételek sok helyen csökkentek, miközben a költségek (bér, energia, útdíj) nőttek. A karácsonyi szezon a várakozásoknak megfelelően alakult, de a fogyasztói árérzékenység és az importnyomás (főleg a cseh ponty okán) komoly figyelmeztető jel az ágazatnak. A továbbiakban a megkérdezett ágazati cégvezetők saját gazdaságuk tükrében értékelik a 2025-ös évet.

---

Az eredményt vissza kell forgatni a túléléshez

Szilágyi Gábor, Bajcshal Kft.

„A két cég összefogása stratégiailag megalapozott döntés volt, amely jelentősen csökkentette a termelési hullámvölgyek és az ellátási problémák kockázatát. Ez volt az első olyan év, amikor a pontyot olyan áron tudtuk beszerezni, ami feldolgozói szemmel is rentábilisnak mondható, hagyott némi árrést. Ugyanakkor látni kell, hogy ez egy állandó küzdelem: 20 év után is ott tartunk, hogy a megtermelt eredményt nem kivenni, hanem visszaforgatni kell a gazdaság fenntartásába. Mi előre menekülünk, a nyáron elindítottuk a MAHOP Plusz pályázati előkészítést, aminek eredményeként közel 1 milliárd forint értékben tervezünk beruházást. Ez termelésbővítést, költségcsökkentést (napelemrendszerek) és az értékesítés modernizálását – a rövid ellátási lánc koncepciójába illeszkedően például mozgó árusító autók beállítását – jelenti. A vízhelyzet nálunk is kritikus volt, a 300 hektáros tórendszerünk átlagosan 1 méteres vízmélységgel bír, hiányzott idén 30-40%, ami a gazdálkodást a lehetetlennel tette határossá. A piacon pedig továbbra is jelen vannak a „könnyű prédát” szimatoló, szakmailag felkészületlen vállalkozók, akik irreálisan alacsony áraikkal nehezítik a minőségi termelők helyzetét.”

---

Export nélkül bajban lennénk

dr. Németh István, Tógazda Zrt.

„A dunántúli gazdaságainkat extrém vízhiány és hőség sújtotta, ami kényszerhalászatokat és testtömeg-gyarapodási elmaradást okozott. A gazdasági környezet sem volt kegyes, miközben a munkabérek és az energiaárak emelkedtek, a horgászhal árak 2025-ben nem előre, hanem visszafelé mozdultak el, sőt, az útdíjak is nőttek. Ennek eredményeként az árbevételünk mintegy 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A karácsonyi szezon összességében elfogadható volt, de a hangsúlyok eltolódtak. Kevesebb élő halat adtunk el, viszont a feldolgozók felé nőttek az eladások, ami részben kompenzálta a kiesést. A legnagyobb pozitívum, hogy jelentős exportlehetőségek nyíltak Románia, Ausztria és Szerbia irányába. Azonban figyelmeztető jel, hogy a készleteink jelentősek maradtak, három nagy tavunkat – több mint 600 hektárt – a jéghelyzet miatt nem is tudtuk lehalászni. A jövő legfontosabb feladata a ponty közös marketingje, mert ha a jelenlegi tendencia marad, a termelés nem lesz jövedelmező.”

---

A keltető húz ki a bajból

Szabó Krisztián, (MA-HAL) Dinnyési Halgazdaság Kft.

„Szakmai körökben gyakran a csapadékmennyiséggel magyarázzuk az éves eredményeket, de a mi 20 éves adatsorunk mást mutat: a legmeghatározóbb tényező a nyári napok
(25°C feletti hőmérséklet) száma. Míg 2016 előtt ez átlagosan 86 nap volt évente, az elmúlt három évben már 109-re ugrott. Ez a magyarázata a látszólagos túltermelésnek: a meleg miatt a halak jobban nőttek, ugyanakkor az aszály drámai volt. A 2025-ös évünk ambivalens: a nap sütött, a hal nőtt volna, de a víz elfogyott. A Dunántúl idén jobban megszenvedte a klímaváltozást, mint az Alföld, mert nálunk a tápláló patakok kiszáradtak, nincs meg az a nagy vízbázis-háttér, mint a Tisza-tó környékén. Volt olyan 30 hektáros tavunk, ahol őszre gyakorlatilag 7-8 hektárnyi víz maradt, ebben kellett megőriznünk a halállományt. A stratégiai válaszunk a tevékenység eltolódása: míg régen a bevételünk harmadát, ma már a felét a keltetés és előnevelés adja. Ez a szegmens kevésbé vízigényes, biztonságosabb, gyakorlatilag ez a stabilitásunk záloga. A piacon ragaszkodunk a minőséghez és a középkategóriás árszinthez – három éve nem emeltünk, de csökkenteni sem akarunk, mert az a minőség rovására menne. Bár a fiatalok a feldolgozott terméket keresnék, egyelőre a „csináld magad” megoldásokban, például egy telephelyi, lakossági halpucoló bázis kialakításában látom a realitást a drága feldolgozóüzem helyett.”

---

Minőségbiztosítás és technológiai adaptáció

Katics Máté, Czikkhalas Halastavai Kft.

„Mi technológiai oldalról próbálunk alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Bár a tavaink mélyebb vizűek, mi is elvesztettünk fél-egy méter vizet a szezon végére. A megoldást a baktériumkultúrás vízkezelésben látjuk, tavasszal kezeljük a vizeket, ami segít elkerülni az oxigénhiányt és stabilizálja az állapotokat a kritikus őszi időszakban is. Bár ez komoly költség, az eredmények igazolják. Tiszta, acélos, jó kondícióban lévő halakat halásztunk. Takarmányozásban is váltottunk, a borsó helyett komplex takarmányt etetünk, a tenyészidőszak végén pedig immunerősítő takarmánnyal készítjük fel a halakat a télre. A karácsonyi piacon a pesti forgalom hozta a kötelezőt, de délen érezhető volt a visszaesés, részben az alkalmi árusok nyomott árai miatt.”

---

Öt év múlva nem lesz kinek eladni a pontyot

ifj. Lévai Ferenc, Aranyponty Zrt.

„Termelési volumenben nem zártunk rossz évet, bár az aszály miatt folyamatosan „csapolgatnunk” kellett a vizet a tavak között a halak életben tartásáért. Ami azonban igazán aggasztó, az a piac átalakulása. Történelmi pillanatban vagyunk: felnő egy generáció, akinek a ponty már nem jelent semmit, nem része az ünnepi étkezésnek sem. Ha nem teszünk ez ellen, öt év múlva nem lesz kinek eladni a halat, és akkor a területalapú támogatás sem ment meg minket. Nem eseménymarketingre van szükség, hanem profi, modern kampányokra, amelyek újrapozicionálják a pontyot, akár nemzetközi összefogással is. A versenyképességünket tovább rontja, hogy a környező országokban, például Csehországban, a támogatási rendszer és a termelési feltételek lehetővé teszik, hogy jóval alacsonyabb áron, akár 2,2 euróért kamionra tegyék a halat, amivel mi nehezen tudunk versenyezni. A 2026-os és az azt követő évek legnagyobb kihívása egyértelműen a piacmegtartás és a marketing lesz.”

---

Konstruktív elégedetlenséggel a jövőért

Borbély Rita, Jászkiséri Halas Kft.

„Sokakkal ellentétben nálunk nem a karácsony a domináns főszezon: a termelésünk gerincét a kora őszi és tavaszi nagycsoportos értékesítés adja, az év vége inkább a helyi lakosságnak szól. Ha osztályoznom kellene, egy erős közepesre értékelném a 2025-ös évet. A kitűzött mennyiségi és minőségi célokat hoztuk, de a „konstruktív elégedetlenség” jegyében látni kell a nehézségeket is. A szélsőséges időjárás kettős szorítást hozott, a folyamatos párolgási veszteség és a csapadékhiány nemcsak a mi termelésünket nehezítette, hanem a vevőinkét, a horgászegyesületekét is. A vízhiány náluk is korlátozta vagy meghiúsította a telepítéseket, ami közvetlenül visszahatott a mi értékesítési lehetőségeinkre is. Gazdaságilag a legnagyobb kihívást a megugró termelési költségek és a piaci árak közötti egyensúly megtartása jelentette. A jövőt a technológiai és kommunikációs váltásban látjuk. A marketingben a hagyományos plakátokról áttértünk a rövid, feliratos videós tartalmakra, hogy a fiatalabb generációt is elérjük, akiknek már mások a tartalomfogyasztási szokásaik. A fejlesztések terén pedig a MAHOP Plusz pályázatok segítségével nemcsak a termelésbiztonságot növeljük, hanem nyitunk az agroturizmus felé is: egy tanösvény és tematikus rendezvények segítségével szeretném közelebb hozni az emberekhez a halászatot, mint szakmát és természeti értéket.”

---

A Tisza közelsége biztonság, a feldolgozás kihívása

Zsáky Tamás, Szegedfish Kft.

„A 2025-ös évünk volumenben szinte azonos volt a 2024-sel, illetve a megelőző három évvel. Szerencsés helyzetben vagyunk a dunántúliakkal szemben, mivel mi közvetlenül a Tiszából, az Algyői-főcsatornán keresztül kapjuk a vizet, nálunk nincsenek ellátási problémák, „csak” többlet szivattyúzási költségek. A párolgási veszteség nálunk is jelentős volt, a nyári hőségben napi 1 centimétert apadt a vízszint a 2000 hektáron, amit folyamatosan pótolni kellett, ez pedig meglátszik az áramszámlán. Éppen ezért lenne kulcsfontosságú az energiaköltségek csökkentése, de adminisztratív csapdába kerültünk. Szeretnénk napelemparkot létesíteni, de mivel a gazdaság területe Natura 2000-es besorolás alá esik – még a madárvédelmileg nem releváns gazdasági épületek környezete is –, a jelenlegi jogszabályi környezetben ez szinte lehetetlen, pedig az éves villanyfelhasználásunk meghaladja az 1,2 millió kilowattórát. A piacon drasztikus átrendeződést látunk, az élő hal iránti kereslet minimálisra csökkent, a vevők kizárólag a konyhakész, feldolgozott terméket keresik. Ez karácsonykor komoly kapacitásproblémát okoz, hiszen az év nagy részében felesleges lenne akkora feldolgozó kapacitást fenntartani, ami a decemberi rohamot kiszolgálja. A jövőt illetően stratégiai váltásra készülünk. A méretünkből fakadó logisztikai és munkaerő-problémákat úgy orvosoljuk, hogy a termelést koncentráljuk, egyes tóegységeket intenzívebben, másokat extenzívebben kezelünk. Érdekesség, hogy bár az amur és a busa visszaszorulóban van, a Szeged mellett épülő BYD autógyár és a betelepülő kínai munkavállalók miatt nem zárjuk ki, hogy erre a két fajra a jövőben speciális, helyi kereslet mutatkozik majd.”

---

„Aki vizet őriz, jövedelmet őriz”

Kovács Zoltán, Tiszahalker Kft.

„Mi szerencsés helyzetben voltunk idén. Körtöltéses tavaink vannak, és a Vízüggyel kialakított kiváló kapcsolatnak köszönhetően a vízellátásunk biztosított volt. A Jászsági-főcsatornát nem engedték le korán, így tudtunk vizet kivenni. Ez beigazolta a tételt, ha van víz, lehet termelni. Bár az áraink nekünk is csökkentek mintegy 20%-kal, és ezzel az árbevételünk is mérséklődött, összességében jó évet zártunk, nem panaszkodom. Pozitívumként emelném ki a pályázati rendszer felgyorsulását. Az októberben beadott kérelmekre már decemberben megérkeztek a kifizetések, ami korábban elképzelhetetlen volt, és sokat javít a likviditáson. A vízjog és a vízdíjak kérdése azonban továbbra is kulcskérdés. A jelenlegi, kedvezőbb feltételek (25 ezer köbméter/ha mentesség) megtartása létfontosságú a jövőre nézve.”

---

„Dízelmotorral mentettük a menthetőt”

ifj. Radóczi János, Szabolcsi Halászati Kft.

„Szabolcsban az aszály drámai volt. A vízpótlást csak traktorhajtású szivattyúkkal tudtuk megoldani, ami a napi több száz liter gázolaj miatt jelentősen megdrágította a termelést. Ha ez a tendencia marad, a 650 hektáros területünkből 300-at nem fogunk tudni üzemeltetni. A jövedelmezőségünk a marginális szint felé közelít. A válaszunk a diverzifikáció. Újraindítjuk a modern feldolgozóüzemünket, és nem csak hazai halakkal tervezünk foglalkozni. Az exportpiaci kitettségünk továbbra is magas, 80% körüli, miközben a belföldi piacon árverseny dúl. Elkeserítő látni, hogy a horgász beszerzéseken nyomott ajánlatokkal viszik el az üzletet előlünk, olyan árakkal, amikkel a minőségi termelés nem tartható fenn. Az exportpiacon pedig azzal a cseh konkurenciával kell versenyeznünk, akik a magasabb támogatások miatt jóval alacsonyabb önköltséggel dolgoznak.”

---

Vízdiplomácia és kormoránháború

Puskás Nándor, Biharugrai Halgazdaság Kft.

„A határmenti fekvésünk idén átoknak bizonyult. A román oldalon a vízgazdálkodás olyan hatékonyan tartja vissza a vizet, hogy hozzánk a Sebes-Körösből alig jutott valami, volt, hogy 5-6 köbméter/szekundum volt csak a vízhozam. Drasztikus, 2 centimétert meghaladó napi apadást is mértünk a párolgás miatt, ami 1200 hektáron óriási vízveszteség. A Vízügyi Igazgatósággal szoros és konstruktív együttműködésnek köszönhetően azonban sikerült az elfogadható vízszintet tartani. Ezen a téren sürgős országok közötti „vízdiplomáciai” lépésekre lenne szükség. A kihívások okán mi is fejlesztünk, napelemes szivattyúrendszereket telepítünk a víz visszaforgatására. A másik front a kormoránok elleni küzdelem, ami szabályos háborúvá fajult. Védekezés nélkül még ennyi halunk sem maradt volna. Sikerként könyvelhetjük el azonban az ágazati lobbit. Sikerült deklarálni, hogy a tógazdaságok összeségében a legnagyobb vízvisszatartó épített művek hazánkban, ami a vízdíjak és a vízjogi rangsor szempontjából is védelmet kell, hogy nyújtson számunkra. Emellett a saját, „falusi” típusú közvetlen értékesítési rendszerünk is jól vizsgázott, van igény a közvetlen elérésre.”

---

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni 2025-öt a magyar akvakultúrában, az a kényszeradaptáció lenne. Az ágazat szereplőinek beszámolóiból kirajzolódik, hogy a hagyományos tógazdasági modell felett eljárt az idő: a klímaváltozás és a globális piaci folyamatok nem ciklikus, hanem strukturális válságot idéztek elő, amelyre csak rendszerszintű válaszok adhatók.

A makrogazdasági környezet és a természet erői 2025-ben harapófogóba szorították a termelőket. Míg a meteoroló-giai adatok – a nyári napok számának drasztikus emelkedésével – elviekben rekordtermelést tettek volna lehetővé, a vízfizikai realitás, az Alföldet és a Dunántúlt egyaránt sújtó aszály gátat szabott a volumennek. A vízgazdálkodás így a technológiai innováció terepévé vált. Legyen szó baktériumkultúrás vízkezelésről, napelemes szivattyúrendszerekről vagy épp a tevékenység eltolódásáról a kevésbé vízigényes keltetés és előnevelés irányába, mindenki a túlélés új
receptjét keresi.

Üzleti oldalon a „konstruktív elégedetlenség” állapota uralkodik. A bevételek stagnálása vagy csökkenése mellett a költségek (energia, bér, útdíj) inflációja felemészti a profitot, miközben az importnyomás – különösen a cseh ponty árképzése – korlátozza az áremelési lehetőségeket. A szektor előtt álló legnagyobb kihívás azonban nem a termelés, hanem a piac megtartása. A generációváltás a fogyasztói oldalon drámai. A ponty lassan kikopik a fiatalok gasztronómiai térképéről, amit a hagyományos marketingeszközök már nem képesek megállítani. A jövő útja a modern, videós tartalomgyártás, a kényelmi termékek fejlesztése és a tudatos márkaépítés lehet. Mindez azért is kiemelten fontos, mert a ponty a tógazdasági termelés bázisa ökológiai és ökonómiai szempontból egyaránt. Látni kell, ha nincs pontytermelés, nem lesz tógazdaság, melyek nélkül rendkívül lecsökken a vizes élőhelyek száma.

2026-ra fordulva egyértelmű: a tisztán volumenre alapozott termelés kora lejárt. A jövő azoké a gazdaságoké, amelyek képesek diverzifikálni – legyen szó akár agroturizmusról, közvetlen fogyasztói értékesítésről, exportpiaci terjeszkedésről vagy feldolgozásról –, és amelyek a vizet nem csupán termelési eszközként, hanem megőrizendő tőkeként
kezelik. Ahogy a beszélgetésekből kiderült, aki vizet őriz, az ma már nemcsak halat, hanem a jövő évi eredménykimutatást is menti. Az ágazat szereplői felhívják a figyelmet arra, hogy a hazai haltermelés támogatási forrásai sokkal kisebbek más mezőgazdasági ágazathoz képest. Ez a
helyzet talán ellenálóbbá, alkalmazkodóképesebbé tette a termelőket, ami esélyt adhat a tógazdaságok hosszú távú fenntartására.

A megújult januári lapszám lendületével folytatjuk, már úton van az előfizetőkhöz a Halászat 2026/2. száma! Ebben a hónapban a tavalyi év szakmai mérlegére és a jövő égető kérdéseire – a klímára és az innovációra – helyezzük a hangsúlyt.

A szakmai lap februári tartalmából:

• MA-HAL Elnökségi ülés – Stabilitás, marketingstratégiák és a jubileumi halfőzőverseny kérdései
• Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke: „Kizárólag együtt tudunk fejlődni”
• A magyar akvakultúra 2025-ös mérlege: Piacvesztés, aszály és a ponty utódvédharca
• Halászati de minimis támogatások
• Antibiotikum-felhasználás jelentése a halgazdálkodásban
• Módosult a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény
• Főbb haltermékek árainak alakulása a kiskereskedelmi piacokon 2025-ben
• KMÉ-védjegy belépő a prémium élelmiszerek piacára
• Tógazdaságtól az éttermi asztalig
• A világ akvakultúrájának helyzete 2025-ben, kilátások a 2026-os évre
• Vízkészleteink a klímakockázatok szorításában
• Kihívások és lehetőségek a hazai halgazdálkodás innovációjában
• Intelligens, napelemes vízminőség-ellenőrző robot és halfajajánló-rendszer

A sornak pedig még nincs vége, további tartalmak a megújult, immár 50 oldalas szaklapban,
mely letölthető a MA-HAL honlapjáról is.

---

Ha Ön elkötelezett a magyar akvakultúra és halászat fejlődése iránt, és fontosnak tartja az ágazati érdekképviseletet, akkor tagja a MA-HAL-nak. Így a HALÁSZAT szaklap az Öné, példánya havonta a postaládájába érkezik. Ha szeretne előfizetni munkatársai számára is, vagy egyéb okból érdeklődik az ágazat iránt, előfizethet a magazinra: HALÁSZAT Előfizetés

---

A decemberi szám tartalmából:

• Búcsú Dr. Dérer Istvántól
• A feldolgozás fontossága és a magyar halfogyasztás modernizációja
• Kitüntetések a magyar akvakultúra kiválóságainak
• Antibiotikum-rezisztencia az akvakultúrában
• Halhúsfogyasztás Magyarországon
• Őszi kecsege-monitorozás a LIFE-Boat 4 Sturgeon projekt keretében

---

Pályázati felhívások

---

---

---

---

---

.

EU alapok, melyek finanszírozzák az operatív programot

Az ETHAA támogatja az EU közös halászati politikáját, az EU tengerpolitikáját és a nemzetközi óceánpolitikai irányításra vonatkozó uniós menetrendet. Ez segíti az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek teljesülését, és hozzájárul a tengeri biológiai sokféleség védelméhez, az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos célok megvalósulásához és az élelmiszer-ellátáshoz. A projekt költségvetése a 2021-2027-es időszakra több mint 6 Mrd EUR.

2025. október 10-én tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását Dr. Urbányi Béla, a gödöllői egyetem után most a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, az Agrárközgazdasági Intézet Fenntarthatósági Kutatások Igazgatóságának helyettese, az Akvakultúra és Halászati Elemző Osztály vezetője. Akadémikus úr „Merre tovább a tógazdasági akvakultúra?” címmel tartott székfoglaló előadása átfogó képet festett a magyar és globális halgazdálkodás helyzetéről, a szektor előtt álló kihívásokról és a lehetséges megoldásokról. Az alábbiakban az ágazatot érintő legfontosabb szakmai pontokat foglaljuk össze.

Ahogy arról már a Halászati Lapokban részletesen írtunk, Dr. Urbányi Bélát 2025 májusában választotta levelező taggá az MTA Agrártudományok Osztálya, amellyel a haltudományok első akadémikusává vált a Magyar Tudományos Akadémia történetében. A kutató 2014 óta az MTA doktora, szakterülete a halszaporítás és a halgazdálkodás. Tudományos munkássága a gazdasági haszonhalak genetikai és szaporítási lehetőségeinek fejlesztésére irányul. Eredményei közé tartozik többek között az új halhímivartermék-mélyhűtési technológia kidolgozása, a halgenetikai és genommanipulációs eljárások ötvözése, valamint új halszaporítási módszerek megvalósítása. Kutatási eredményeit több mint 230 tudományos közleményben publikálta, illetve munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, többek között a Nagyváthy János-díjjal (2016) és a Pro Aquacultura Hungariae Díjjal (2023).

Dr. Urbányi Béla előadásban rámutatott, hogy a világ népességének növekedésével és a globális éhezők számának emelkedésével (az elmúlt 4 évben mintegy 150 millióval, jelenleg 400–750 millió fő), az akvakultúra szerepe egyre kritikusabbá válik az élelmezésbiztonságban. A FAO prognózisa szerint a világ halászata és akvakultúrája folyamatos dinamikus emelkedést mutat, és a 2050-re prognosztizált globális halfogyasztás miatt, 22%-kal kellene növelni az akvakultúra termékek termelését világszinten.

Ezzel szemben Európa az egyetlen földrész, ahol a halfogyasztás prognosztizáltan mínusz 5%-ot mutat, annak ellenére, hogy a kontinens a világ legnagyobb halimportőre. Magyarország az Európai Unió tagországai közül az utolsó a halfogyasztás területén, az egy főre eső éves halfogyasztás 6,5 kg körül van, szemben az európai 22,2 kg-mal.

A hazai akvakultúra jelenlegi állapota

Magyarországon mintegy 26 ezer hektáron termelnek halat, és évente körülbelül 19 000–19 500 tonna halat állítanak elő. Az étkezési hal mennyisége 13–14 ezer tonna.

• Technológia: A termelés nagyrészt tradicionális, földmedrű tavakon alapul.
• A termelés nagy része pontyra fókuszál. Hazai különlegeségnek tekinthető az indukált halszaporítás is.
• Intenzív rendszerek: Magyarország piacvezető az afrikai harcsa termelésben az EU-ban, éves szinten 4–5 ezer tonna között van az előállított mennyiség (főként átfolyó és recirkulációs rendszerekben).
• Kihívások: A termelési ciklus 3 évig tart a nagy termetű pontyok esetében. A bevett technológia része a túltáplálás/trágyázás, elsősorban szarvasmarha vagy sertéstrágyával, a tavak természetes hozamának növelése érdekében.

Dr. Urbányi Béla felhívta a figyelmet arra is, hogy a horgászszektor jelentős szerepet játszik a hazai haltermelésben mint jelentős felvevő piac. A mintegy egymillió főt elérő horgásztársadalom  kiszolgálására évente mintegy 3000 tonna halat vásárolnak a halgazdaságoktól.

A termelést érintő legfőbb kockázatok és megoldási javaslatok

1. Klímaváltozás és Vízminőség

Magyarország a klíma szempontjából ma megfelel a 20 évvel ezelőtti Horvátországnak, a klímahatár 20 év alatt 200 kilométert mozdult északra. A felszíni vizek minőségére vonatkozó 2015-ös tanulmány szerint a magyar felszíni vizek 70–90%-a valamilyen szinten veszélyeztetett. A klasszikus, meleg időjárás okozta rendkívüli vízminőségi adatok (pl. 10 fölötti pH-érték) megkérdőjelezik a jelenlegi technológia fenntarthatóságát.

Megoldási javaslatok:

• Adaptációs képesség növelése: át kell gondolni a víztakarékos haltermelési technológiákra való áttérést.
• Túlélő fajok: javasolt megfontolni az adaptációs képességgel rendelkező fajok, például a harcsa termelését, mivel komoly piaci fantázia van benne.

2. A Tógazdasági Hozam Növelése

A bruttó hektáronkénti hozam a tradicionális tógazdaságban nagyságrendileg 733 kg. A kutatók szerint egyszerű, technológiai fejlesztésekkel, beavatkozásokkal a hozam akár 1500 kg-ra is emelhető:

• Tótrágyázás: A természetes plankton szint növelésével 350 kg/hektár többlethozam érhető el.
• Teljes értékű táp: Gabonaalapú takarmány mellett teljes értékű tápok bevezetésével további 150 kg/hektár növekedés lehetséges.
• Vízkémiai feltételek biztosítása: A klimatikus viszonyok melletti szellőztetés és folyamatos vízpótlás további 450 kg/hektárt eredményezhet.
• Élősködők kezelése: Különböző technológiákkal vagy rendszerekkel (pl. recirkulációs) további 150 kg/hektár hozamnövekedés érhető el.

3. Technológiai és Műszaki Fejlesztés

Az előadó szemléltette, hogy a magyar halászat technológiája alapvetően hagyományos maradt (húzóháló, szákolás), ami egy példaként hozott 1890-es csehországi fotóhoz képest szinte csak a szállítóeszközökben különbözik. Nagyon komoly kihívás ennek az ágazatnak a műszaki és gépészeti továbbfejlesztése.

Megoldási javaslatok:

• Digitalizáció és robotika: A termelőknek az öngondoskodás jegyében műszaki, digitalizációs, robotikai és informatikai eszközöket kell alkalmazniuk. Példaként említette a bójás mérőrendszert, ami valós időben szolgáltat adatokat az okostelefonra, lehetővé téve a gyors beavatkozást.

4. Halegészségügy és Oktatás

Új kórokozók jelentek meg, amelyek a mediterrán területekről vásárolt halakkal kerültek hazánkba. Ezek a kórokozók a megváltozott hőmérsékleti viszonyok mellett érzik jól magukat, és az őshonos halfajok immunrendszerét komolyan terhelik.

Megoldási javaslatok:

• Szervezés: Újra kell gondolni és szervezni a halegészségügy kutatását és gyakorlati képzését, mert nincs elegendő szakember.
• Jó gyakorlatok átvétele: A norvég lazactenyésztés rendszere (ahol óriási ketrecekben akár 20 ezer tonna halat is tartanak, ami egyenként a teljes magyar haltermelésnek felel meg) példaértékű, ahol a farmerek közötti kommunikáció révén a betegségek azonosítása és a megoldás kidolgozása gyorsan megtörténik.

Összefoglalás és útravaló üzenet

Urbányi Béla professzor akadémiai székfoglaló előadásának végén hangsúlyozta, hogy az ágazatnak nyílt párbeszédet kell folytatnia, meg kell találni a partnereket az együttműködéshez, és fel kell használni a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat (pl. MAHOP Plusz) infrastruktúrára, fejlesztésre és innovációra. Említette továbbá, hogy a munkaerőhiány kezelésére meg kell újítani az oktatási és képzési rendszert, valamint egy új marketingstratégiát kell kidolgozni, amely a hallal még nem találkozókat célozza meg, kiemelve a halhús fogyasztásának pozitív élettani hatásait.

A októberi szám tartalmából:

• Az akvakultúra a vidék életének motorja: a közvélemény tájékoztatása kulcsfontosságú
• Tanácsadás a teljes magyar akvakultúrában
• Cselekvési tervet sürgetnek az EU Akvakultúra ágazat vezetői
• Példa értékű vertikális integráció a Bükk szívében
• A hazai halastavak ökoszisztéma-szolgáltatásai
• Stagnálásból növekedésbe: Így segíti a MAHOP Plusz a halgazdálkodást
  • Új lehetőségek a MAHOP Plusz programban
  • Tájékoztatás és kommunikáció: a sikeres MAHOP Plusz pályázat elengedhetetlen része
  • A MA-HAL minden haltermelőért
  • Korszerűsítés és versenyképesség: A MAHOP Plusz lehetőségei
  • Versenyképesség és innováció: A magyar halászat jövője
  • Az AKI szerepe a hazai halászat fejlesztésében

---

---